2016.11.13
A politikai csetepatékban manapság gyakran elhangzik a stróman ironikus fogalom. Ez a német eredetű idegen szavunk szalmaembert, pontosabban -férfit jelent. Olyan szalmabábuszerű ember a stróman, akit egy megbízó személy küld bizonyos üzletek lebonyolítására és szerződések megkötésére. Olyan ember, aki a valóságban ténykedő személy leplezésére a nevét adja egy üzlethez vagy vállalkozáshoz – például a tőzsdén valaki strómanok által részvénypapírokat vásároltat.
Malakiás számára a szalmához hasonlítanak a gonosztevők, akik az Úr napján nem tudnak megállni abban a tűzben és fényben, amivel ez a nap beköszönt az egész világra. Ez a prófétai könyv zárja le a 12 kisprófétát és egyben az egész Ószövetséget. Visszatekint a korábbi prófétai hagyományokra, azoknak rövid foglalatát nyújtja ez a csupán három fejezetből álló könyv. Már a próféta neve is programszerű: Malakiás, az Úr követe, küldöttje. Érdekes, hogy a könyvben maga a pap az Úr követe: „A pap ajkának kell ugyanis a tudást őriznie, és az ő szájából várják a tanítást, mert a Seregek Urának követe” (Mal 2,7). Isten szerette a népet, az mégsem tiszteli őszintén az Istenét. A kultuszban is sok hiányosság van, az áldozati állatoknak vak meg sánta, sőt lopott állatokat választanak ki. Pedig Isten szerette népét, olvassuk a könyv elején (vö. Mal 1,2). De nem csak a szép és „ideális” múltat siratja a próféta. Látja a feladatot is, amit meg kell tenni: „Térjetek vissza hozzám, és én is visszatérek hozzátok – mondja a Seregek Ura” (Mal 3,7). Az első olvasmány úgy is értelmezhető, mint a nép kérdésére adott válasz. Ugyanis ezt panaszolja a nép Istenének: „Értelmetlen dolog az Urat szolgálni, és mi haszna annak, hogy megtartottuk parancsait, és bűnbánatban jártunk a Seregek Urának színe előtt? Most, lám, boldognak mondhatjuk a kevélyeket; akik gonoszságot műveltek, azoknak jól megy a soruk. Próbára teszik az Istent, és semmi bántódásuk nem esik” (Mal 3,14–15). Isten nem fogja tétlenül és közömbösen nézni a földi élet visszásságait. Amikor eljön az ő napja, izzó lesz, mint a kemence. A kevélyek és gonosztevők szalmához hasonlóan elpusztulnak Isten jelenlétének tüzétől. Se gyökér, se lombozat nem marad belőlük. Azoknak, akik Istent félik, ez a nap az igazság napja, amelynek sugarai gyógyulást hoznak, hogy az eredeti jelentésnél maradjunk.
Tehát nem mindegy, hogyan él az ember, mert az Úr napján a kevélynek, gonosznak nem ugyanaz a sorsa, mint az igaznak. A gonosz szolgálatában állók olyanok, mint a strómanok. Olyan dologba mennek bele, mely előbb-utóbb bajt és pusztulást hoz rájuk.
Az evangélium Jézus végidőre vonatkozó beszédét tartalmazza. A jövő eseményei felsorolásának a következő az értelme: A felvázolt események ugyan nem örvendetesek. Aki azonban tudja, hogy mi következik, az nem ragad le azon a ponton, hogy szenvednie kell, hanem az örvendetes eseményt előre látva megvigasztalódik. Azáltal, hogy előre megjövendöli mindazt, aminek meg kell történnie, elveszi az események elbizonytalanító erejét és kaotikus voltát. A történelem továbbmegy mindaddig, amíg Isten ismét lehajol az emberhez. Az előtte lévő események időbeli korlátokhoz kötődnek, végesek. Ellentétben állnak az örök élet időn kívüli végtelenségével, amelyben már nem a korlátok, hanem a végtelenség számít.
De nem csak természeti katasztrófák és háborúk teszik fájdalmassá a földi élet szakaszait, hanem Jézus követőinek üldöztetése fokozza ezt a szenvedést. A Jézustól kapott útravalókból csupán egyet szeretnék kiemelni: „Ne törjétek a fejeteket előre, hogyan védekezzetek. Én olyan ékesszólást és bölcsességet adok majd nektek, hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani” (Lk 21,14b–15). A bibliai hagyományban a sikeres királyoknak szükségük van bölcsességre. Bölcsesség nélkül képtelenek jól kormányozni országukat. Sajnos ebben az esetben pontosan azok vannak a bölcsesség hiányával, akiknek hivatalukból kifolyólag szükségük lenne rá. A Példabeszédek könyvében ezt mondja a bölcsesség: „Általam uralkodnak a királyok”. A Német-római Birodalom császári koronájába ezt a bibliai verset karcolták be. Pál apostolnak a meggyőződése, hogy ha a hatalmasok bölcsek lettek volna, Jézust nem feszítették volna keresztre (vö. 1Kor 2,6–9). Hogy a vádlottak azzal a bölcsességgel rendelkeznek, amelynek hiányával vannak a felettük bíráskodó királyok, igazi irónia Jézus beszédében.
A vértanúság, a szenvedés és a kereszt szégyene hitünknek igazi értékei. Az üldöztetések idején válik az egyház igazán hitelessé, szavahihetővé. Az egyház paradox módon a szorongattatások közepette a legerősebb. Ilyenkor áll hozzá Jézus a legközelebb.
Oláh Zoltán, Vasárnap, 46. szám