Nagyböjt, gyermekmise, jezsuita nyár

Beszélgetés Kiss Ulrich marosvásárhelyi jezsuita szerzetessel

Marosvásárhely egyházi és lassan kulturális életében is érdekes színfolt a minorita templom, és az ott élő, szolgáló jezsuiták. Kiss
Ulrich SJ tavaly szeptembertől csatlakozott a jezsuitákhoz előljáróként, hogy a szolgálatokat összehangolja, irányítsa. A jezsuiták marosvásárhelyi jelenlétéről, terveiről, a nagyböjt és az iskolai vallásoktatás lényegéről Simon Virág, a Vásárhelyi Hírlap munkatársa beszélgetett vele.

Kiss Ulrich: szeretnénk megújítani a hagyományos szolgálatokat

Pár évvel ezelőtt telepedtek vissza a jezsuiták Marosvásárhelyre. Melyek a legfontosabb feladatai és milyen terveik vannak?
– Marosvásárhelyen a jezsuita jelenlét a 16. századba nyúlik vissza, aztán egy nagy-nagy szünet volt. A rendszerváltás után a magyarországi jezsuita provinciába egyre több erdélyi kérte felvételét, székely és magyar fiatalok. Így egyrészt hálából jöttünk vissza Marosvásárhelyre is, másrészt voltak feladatok. Jó viszonyt ápoltunk az itteni érsekkel, végül két missziót nyitottunk itt, Szatmárnémetiben és Marosvásárhelyen. Szatmárnémetiben az az érdekesség, hogy ott egy közös vállalkozás van a román jezsuitákkal. Ők nincsenek olyan sokan, nem alkotnak provinciát, hanem úgynevezett régiót. Így a szatmárnémeti feladatokat román
és magyar jezsuiták közösen látják el. Román, magyar és német nyelven miséznek. Marosvásárhelyen a minoriták már nem tudták fenntartani ezt a rendházat és templomot, mivel nagyon csökkent a számuk, és kerestek egy olyan partnert, aki átveszi tőlük ezt a feladatot. Az érsek nem szerette volna, ha a város szívében űr keletkezik a lelkek szolgálatban. Itt volt ez az ingatlan, így támogatta, hogy a jezsuiták visszajöjjenek Marosvásárhelyre. Kettős missziót adott nekünk: egyrészt az egyetemi lelkészség és a kollégium megszervezését, működt etését. Ez szorosan összefonódik, de mégsem azonos. Másik feladatunk: a minorita templomi szolgálat. Az én feladatom az, hogy ezeket a sz olgálatokat – egyik oldalon a kollégium és a lelkészség, a másik oldalon a minorita templom – összehangoljam. Átvállaltuk a minorita templomot, s azt szeretnénk, hogy az egyházi szolgálaton túl egy kicsit kulturális központtá is váljon. Most keressük azokat a lehetőségeket, hogy az egyházi szolgálatot és a művészeteket, kultúrát össze tudjuk egy kicsit kapcsolni. Beszélgetünk erről, körvonalazódik az Engesztelés és a párbeszéd háza elnevezésű tervünk. Ennek keretében kezdtük el az együttműködési kapcsolatot a szomszédos Művészeti Egyetemmel, karácsonykor a betlehemest az intézmény díszlettervezői készítették, ami nagyon modern és szép volt. Idén adventkor egy bábjátékot is szeretnénk bemutatni színészekkel. Ha már a gyerekeknél tartunk, volt már egy nagyon sikeres gyerekmisénk, ezt szeretnénk újraindítani. Igény van
erre. Fontos elmondanom, hogy mi nem vagyunk plébánia, nálunk nincs egyháztanács, de önként létrehoztunk egy baráti kört, s kikérjük a hívek véleményét arról, hogy milyen szolgálatokra van szükség. Innen jött a gyermekmise impulzus is. Híveink három rétegből jönnek: egyrészt a minoriták rendíthetetlen hívei. Másodszor vannak olyanok, akik egy-egy lelkigyakorlat vagy személyes kapcsolat után vonzódnak a jezsuitákhoz, s harmadszor itt vannak a fiatalok, hiszen az egyetemi lelkészség vasárnap esti miséjét itt
tartják a minorita templomban. Mi nem akarunk versenyezni a városi egyházközségekkel, hanem ki szeretnénk egészíteni az ő szolgálataikat. Olyanokat is megszólítani, akiket ők nem tudnak olyan jól. A népegyház mindenkit meg kell szólítson, de a mindenki bizony néha senki, mert egyszerűen fizikailag lehetetlen valóban mindenkit megszólítani. Most keressük azokat a rétegeket, amelyeknek igénye, szüksége van, s puhatolózunk, kísérletezünk, elindítunk valamit, s ha igény van rá, megtartjuk. Egy kísérletező fázisban vagyunk. A gyermekmise is ilyen volt és van rá igény. Itt egy csapat működik, intenzív beszélgetések vannak arról, mit kell tennünk és hogyan.

Nem úgy kell elképzelni, hogy nálunk katonai fegyelem uralkodik, mi mindent megbeszélünk. Felvetettem annak a lehetőségét, hogy szervezzünk egy rendezvénysorozatot Jezsuita nyár címmel. Fontos, hogy érdekes megnevezés legyen, ami felkelti az érdeklődést. Nyáron az egyetemisták elmennek, de azoknak, akik maradnak, illetve a többi érdeklődőnek lehetőséget szeretnénk teremteni,
hogy a vasárnapi misék után délután a kertben legyen egy kis beszélgetés, agapé. Ennek a módját a hívekkel együtt keressük. Mondják meg ők, mire van igény. Mi teret adunk nekik, van egy nagy udvar, amit rendbe kell tenni, s ott lennének a Jezsuita nyár beszélgetések. Természetesen a jezsuitáknál hagyomány a lelkigyakorlatok megszervezése, a gyóntatás, valamint a fiatalokkal, a társadalom peremén levőkkel való foglalkozás, ezt folytatjuk. Nem mi négyen, hanem a hívekkel együtt.  Összességében azt szeretnénk, hogy a hagyományos szolgálatokat megújítsuk, nem újat kitalálni, hanem kicsit másképp csinálni. 

– Beléptünk a nagyböjti időszakba. Ön egy előadás-sorozatot is tart a hét főbűnről.
– Hét részből áll az előadássorozat, hamvazószerdán volt az első, aztán egymást követő szombatokon lesznek (kisebb kihagyásokkal) a Keresztelő Szent János plébániatemplomban. Én celebrálom a misét, és ennek keretében impulzusokat adok, hogy aki úgy dönt, a m ise után hazamegy, az is kapjon valamit a soron levő főbűnről. Utána negyvenperces előadást tartok, erre az is eljöhet, aki nem jár templomba, hiszen a témát nemcsak a hit, a hívő oldaláról, hanem a filozófia, a pszichológia, szociológia szemszögéből is érintem. Egy Olaszországban megjelent, magyarra is lefordított könyvet használom referenciaként, saját példákkal kiegészítve. Az előadás-sorozat gondolatát az adta, hogy észrevettem a gyóntatásoknál: sok ember megmarad kisiskolás szinten, ugyanúgy gyón, mint elsőáldozóként. Holott az ember fejlődik, egy javakorabeli férfi vagy családanya gyónjon másképp, mint egy fiatal kamasz. Azért választottam a főbűnöket, mert azok a társadalomban nagyon jelen vannak, s fontos ezt tudatosítani. A Madison Avenue, a reklámszakma hagyományos törzshelyének egyik főguruja azt mondta: "mi mindennap vétkezünk a tízparancsolat ellen". Ezt a hét fő bűnre is mondhatta volna. Például az irigység, amiről az első előadásomat tartottam, az tipikusan a 21. század bűne. Ma már nem azt mondjuk, hogy miért nem megy nekem olyan jól, mint neki – valamikor ez a felfogás nagy lendületet adott az iparnak, mert mindenki fejlődni akart – , hanem azt mondjuk: miért megy neki jobban, mint nekem, de ez nem vezet sehova.

– Mit tanácsol az olvasóknak, mire figyeljenek oda a nagyböjti időszakban?
– Azoknak, akik hagyományosan követik ezt az egyházi gyakorlatot, azt tanácsolom, hogy lépjenek túl a formális böjtön. Az, hogy nem eszem húst, szép és jó, de egészségügyi meggondolásból is meg lehet tenni: ez nem igazán vallási gyakorlat. Inkább arra figyeljenek, hogyan harcolhatnak a hét főbűn ellen. Különösen az ellen, ami bennük erős. Szent Ignác is beszél a részleges lelkiismeret vizsgálatról, így vizsgáljuk meg, melyik főbűn erős bennünk. Például ott van a torkosság! Jellemző erre a társadalomra, hogy hamvazószerda másnapján, vagyis a böjt kezdete után kitalálták a torkos csütörtököt. És úgy csinálnak,
mintha ez hagyomány volna. Közben nem más, mint marketingfogás. Nonszensz. Egész évben torkos csütörtök van! A húshagyókedd volt a hagyományos torkos nap, hiszen már a középkorban is akkor dőzsöltek, a negyvennapos, tényleges böjt előtt. Ehelyett a torkos csütörtök megszakítja az épp megkezdett böjtöt: ez majdnem már ördögi. Visszatérve a kért tanácsra, azt keressük, hogy közel kerüljünk az emberekhez, például hogy megbocsássunk, letegyük a haragot, így böjtöljünk. Jézus is azt mondta, nem az számít, mit esztek, hanem hogy mi jön ki a szájatokból: gondolatok, szavak. Az emberi kapcsolatokat javítsuk, ez lenne az igazi böjt, ami nem mond ellent az egyházi előírásoknak. Például a keresztutat, Jézus szenvedését megérthetem nemcsak a hagyományos keresztutat járva, hanem ha előveszem a passió történetét és elolvasom, elmélkedem róla. Vagy megnézem Mel Gibson filmjét, és nem azon szörnyülködöm, hogy sok a vér benne, hanem azon gondolkozom, hogy mindez érettem van. 

– Az alkotmánybíróság döntése nyomán kialakult helyzet, miszerint a szülőknek kérvényezniük kell a gyermekek vallásoktatását, nagy vitát szült, s félő, hogy emiatt a gyermekek kimaradnak a vallásórákról. Ön szerint miért fontos az iskolai hittanóra?
– Fontosnak tartom, de más szempontból, mint a legtöbb lelkész, hiszen az nem pótolja az önkéntes hitoktatást, a hitünkbe való elmélyedést, amelyre jó alkalmat teremtenek a cserkészcsoportok vagy ministránsklubok. Azért tartom fontosnak a vallásoktatást, mert a mi kultúránk keresztény, akár tetszik ez egyeseknek, akár nem, s a bibliaismeret az általános műveltség része. Nem lehet
megérteni Shakespeare-t vagy Goethét vagy akár Madách Imrét, ha nem ismerjük a Bibliát, nem tudjuk, mit jelent a passió, a feltámadás. Szerencsés esetben a tanár nem egy magolós diákot vár, nem azt mondja, hogy megbuktatlak feltámadásból, ami ugye nonszensz, hanem elmondja neki, hogy a Biblia hogyan van jelen az irodalomban, művészetekben, hogyan termékenyítette meg az irodalmat, filozófiát. A társadalom alapelve, az emberi jogok nyilatkozata elképzelhetetlen a tízparancsolat nélkül. Gandhi, aki fegyver nélkül felszabadította Indiát, rendszeresen olvasta az evangéliumot. Akkor miért ne olvassa azt a kis magyar, román vagy cigány gyermek is, hiszen ez hozzátartozik a kultúrájához, ettől lett más az ő népe. Aztán, hogy ő hisz vagy nem, az más kérdés, a hit az egyfelől kegyelem, ajándék, másrészt egy szabad döntés. Nem az lesz hívővé, aki részt vesz az iskolai hitoktatáson, de legalább tudja, hogy miről van szó, meg tudja különböztetni a feltámadást a reinkarnációtól. Nagyon fontos, hogy ismerjük a keresztény hitünk alapjait, s ezt a nemhívőnek is ismernie kell.

FOTÓ: BODA L. GERGELY

SIMON VIRÁG, Vásárhelyi Hírlap, 2015. február 24.

A hét főbűn
A hét főbűn olyan negatív jellembeli tulajdonságokat jelöl, amelyek hajlamosítanak a tízparancsolatban jelölt bűnök elkövetésére. Ezek tehát az emberi bűnök forrásai. Íme a hét főbűn: kevélység, fösvénység, bujaság, irigység, torkosság, harag, jóra való restség.