GYERMEKEK MEGÁLDÁSA A CSALÁDBAN
Ebben az áldásban a keresztény szülők is részesíthetik gyermekeiket. Sőt, a népek hagyománya nagy tiszteletben tartja azt a gyermekmegáldást, amelyben a szülők részesítik őket. Ez a gyermekek sajátos életkörülményei közt történhet, vagy olyankor is, amikor a család összejön, hogy közösen imádkozzék, vagy elmélkedjen a Szentírásról.
BEVEZETŐ SZERTARTÁS
A család összejöttével a szertartás vezetője így kezdi:
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Valamennyien keresztet vetnek, és így válaszolnak:
Ámen.
A vezető így köszönti a jelenlevőket:
Testvéreim! Dicsérjük az Atyaistent, aki gyermekeivé fogadott bennünket. Mindannyian válaszoInak:
Dicsőség neki mindörökké.
Ezután a vezető a gyermekeket és a jelenlevőket ezekkel vagy hasonló szavakkal készíti fel az áldás fogadására:
A zsoltár joggal hasonlítja a családi asztal körül lévő gyermekeket az olajfa hajtásaihoz. Azok ugyanis nemcsak jelképei és előjelei az isteni áldásnak, hanem tanúi Isten hatékony jelenlétének is, aki amikor a gyermekekben megadja a termékenységet, megsokszorozza a család boldogságát, megnemesíti az örömét. Nemcsak megbecsülés jár tehát a gyermekeknek, hanem már igen korán Isten szeretetére és félelmére kell őket oktatni, hogy tudatában legyenek kötelességeiknek, és növekedjenek bölcsességben és kedvességben, és azzal törődjenek és azt tegyék meg, ami illő, igaz és szent. Legyenek a világban Krisztus tanúi és az evangélium hirdetői.
ISTEN IGÉJÉNEK OLVASÁSA
A vezető felolvassa a Szentírásból az alábbi szakaszt (Mt 19, 13-15):
Hallgassátok meg, testvérek, Szent Máté evangéliumának szavait:
Akkor gyermekeket vittek hozzá, hogy tegye rájuk a kezét és imádkozzék fölöttük. A tanítványok elutasították őket. Jézus azonban így szólt: „Hagyjátok csak a gyermekeket, ne akadályozzátok meg őket, hadd jöjjenek hozzám, hisz ilyeneké a mennyek országa!" Azzal rájuk tette kezét, s elment onnét.
Ekkor mondható vagy énekelhető válaszos zsoltár, vagy más alkalmas ének. (127/128 zsoltár 1-2. 3. 4-6a.)
Válasz: Lám, ilyen áldásban részesül az az ember, aki féli az Urat.
A vezető, ha alkalmas, röviden szól a jelenlevőkhöz, megmagyarázva a bibliai olvasmányt, hogy hitükkel felfogják az ünneplés értelmét.
FOHÁSZOK
Az alább javasolt könyörgésekből a vezető kiválaszthatja azokat, amelyeket alkalmasabbnak lát, vagy másokat tehet hozzá, melyek jobban megfelelnek a sajátos körülményeknek. A választ a jelenlévők, közösen mondják.
Urunk, Jézus arra tanított minket, hogy a mindenható Istent Atyánknak hívjuk, kérjük Őt esedezve!
- Szent Atyánk, őrizd meg gyermekeidet.
Szeretetre méltó Atya! Te úgy szeretted az embereket, hogy egyszülött Fiadat adtad nekünk. Oltalmazz és védj meg bennünket, a keresztségben újjászületett gyermekeidet.
- Szent Atyánk, őrizd meg gyermekeidet.
Te szeretett Fiadban teljesen kedvedet találtad, add, hogy a ránk bízott feladatot a világban és az Egyházban becsületesen teljesítsük.
- Szent Atyánk, őrizd meg gyermekeidet.
Te Fiadat Mária és József kegyes őrizetére bíztad, amíg fel nem növekedett, add, hogy a gyermekek mindenben Krisztus felé nőjenek.
- Szent Atyánk, őrizd meg gyermekeidet.
Te különös szeretettel kíséred az elhagyottak sorsát, add, hogy minden gyermek, aki nélkülözi a család szeretetét, a keresztény közösség segítségével elevenen megtapasztalja atyaságodat.
- Szent Atyánk, őrizd meg gyermekeidet.
ÁLDÓ KÖNYÖRGÉS
Ha alkalmas, a szülők a gyermekeket a homlokukon kereszttel megjelölve, elmondják az áldó könyörgést:
Szent Atyánk, az élet kimeríthetetlen forrása és minden jónak szerzője, áldunk Téged és hálát adunk Neked.
Te szeretetközösségünket megörvendeztetted azzal, hogy gyermekeket ajándékoztál nekünk. Add, kérünk, hogy családunk új tagjai az otthon közösségében találják meg azt az utat, amely mindig a jobbra lelkesíti őket, és egykor a Te segítségeddel eljussanak a számukra kitűzött célhoz. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.
A SZERTARTÁS BEFEJEZÉSE
A szülők, magukat is megjelölve a kereszt jelével, ezekkel a szavakkal fejezik be a szertartást:
Az Úr Jézus, aki szerette a gyermekeket, áldjon meg minket, és tartson meg szeretetében. Ámen.
Forrás:
A CSALÁD IMAKÖNYVE – Szent István Társulat, Budapest, 2011