Gyónni - hogyan?

Gyónni - hogyan?

(C.M.Martini SJ)

Hálaadással kezdem, megköszönve azokat a helyzeteket, amelyekben Isten segítő, szerető kezét érezhettem. Megköszönöm neki, hogy találkozhattam azzal a személlyel, akit hosszú ideje kerültem; hogy szembenézhettem egy problémával (sajátommal vagy máséval) ami nyomasztott, mert régóta elfojtottam; hogy megvilágosodott számomra imaéletem egy problémája, amivel sokat küszködtem, de megoldani nem tudtam.

 

Második lépésként beismerem azt, amit szívesen kihagytam volna az éltemből, amit megbántam, ami nem sikerült: egy kíméletlenséget, az ellenszenvet valaki iránt, a belső mohóság egy megnyilvánulását, egy cselekedetet, amit saját kénylemem motivált, stb. Ezután így imádkozom: Nézd Uram, ez vagyok én, ez az az anyag, amely fölött rendelkezel, ezek egyházad építőkövei: piszkosak, kopottak, rosszul csiszoltak, csonkák, élesek. Másképpen szerettem volna, de idehozom őket színed elé Uram, mert tudom, hogy irgalmas vagy.

 

Harmadik lépésként megpróbálom kifejezésre juttatni bizalmam Isten gyógyító, üdvözítő erejében; bizalmamat Isten türlemében, amely mindig új kezdésre bátorít; bizalmamat a Szentlélek inspirációjában, amely segít a konkrét mindennapokban, hogy egyre inkább Isten szeretetében éljek.

 

 

 Gyónás előtt

 

Gondolkodni az életem eseményeiről.-

„Mindig és szívesen.“

 

Átbeszélgetni a barátommal a belső dolgaimat.-

„Nyitott vagyok rá.“

 

Sajnálkozni az elrontott helyzeten.-

„Lehet, de úgysem tudok már változtatni.“

 

Zavartan tépelődni a hibás lépéseimen.-

„Valahogy ki kellett mászni.“

 

Vágyni egy valódi felszabadult érzésre.-

„De jó lenne végre elérni!“

 

Bánkódni a lehetetlen kapcsolataimon.-

„Valahogy ki kellene mászni.“

 

Már észre sem venni berögződött bűneimet.-

„Ilyen vagyok és kész.“

 

Tesztekkel kutatni az önismeretet.-

„Érdekes, mindegyikben magamra ismerek.“

 

Sodródni az eseményekkel.-

„Mindenki ezt csinálja.“

 

Vágyakozni az újrakezdésre.-

„De hogyan fogjak hozzá?“

 

 

Szentlélek Isten! Nyisd meg szívemet, és tégy erőssé a bűn elleni küzdelemben! Add, hogy felismerjem a mindennapjaimban az Atya személyes jelenlétét! Segíts, hogy készségesen fogadjam be Jézust életem középpontjába! Szeretnék nyitott lélekkel, tisztán és elkötelezetten élni. Amen.

 

Készülni a gyónásra - hogyan?

 

Nagylelkűségem

Amikor gyónás előtt magamba nézek, akkor ennek célja nem annyira jó és rossz tetteim mérlegelése az utolsó gyónásom óta eltelt időben, mint annak átgondolása, milyen nagylelkű volt válaszom Istennek és az embereknek ennek a néhány hétnek, vagy hónapnak a folyamán. Ideális eseteben a lelkiismeretvizsgálat mindennapi, vagy rendszeres része kell hogy legyen keresztény életünknek. A kiengesztelődés szentségére készülve a lelkiismeretvizsgálat több nappal a gyónás előtt kell hogy kezdődjék.

A Szentlélek fényében

Legfőbb segítségünk abban, hogy jól készüljünk a szentségre, a Szentlélek. A gyónásra való felkészülést a Szentlélek segítségül hívásával kezdjük, kérve hogy felismerjük, életünk mely területein van szükségünk megtérésre, változtatásra és gyógyulásra - milyen magatartásformák uralkodnak különböző kapcsolatainkban? Milyen magatartásformák vannak romboló hatással életünkre? Életünk általános irányvonala mennyiben Isten-központú, ember-központú, én-központú, dolog-központú? Mennyire nagylelkű az életünk Isten és az emberek szolgálatában?

Ami még segíthet

A Szentlélek gyakran felhasználja a családot, barátokat, személyes naplónkat, hogy segítsenek felismerni, életünk mely területein van szükségünk megváltásra, gyógyításra. Családtagok és barátok gyakran segíthetnek abban, hogy meglássuk hibáinkat és bűneinket, melyek iránt vakok vagyunk. Ha vezettünk lelki naplót, annak átolvasása jó eszköz lehet arra, hogy áttekintsük életünk általános irányulását az eltelt hetek, vagy hónapok alatt.

Gyökérkezelés

Nemcsak arra kell kérnünk a Szentlelket, hogy mutassa meg bűneinket, hanem arra is, hogy megtaláljuk a gyökereket, ami az Ő hívására adott szegényes válaszunk oka. A helyes diagnózis mindig fontos az orvosnak, aki gyógyító orvosságot kell hogy ajánljon. Pl. ha nem imádkozunk eleget, ennek oka lehet, hogy túlságosan lefoglalnak más dolgok, vagy hitbeli probléma okozza? Lelkünk legmélyén talán nem hiszünk benne, hogy az ima segít, vagy hogy Istent személyesen érdekeljük mi magunk és az életünk. Ha nagyon türelmetlen vagyok, az azért van, mert nem hagyok magamnak elég időt a pihenésre, vagy azért, mert szeretek uralkodni más emberek életén? Talán azért kritizálok, és azért nem tudok megbocsátani másoknak, mert szegényes az önmagamról kialakított képem és nehezemre esik megbocsátanom magamnak?

Annak, hogy a múltban oly gyakran volt a gyónás mindig ugyanazoknak a dolgoknak az ismételgetése, és volt látszólag hatástalan, egyik oka bizonyára az, hogy soha nem hatoltunk igazán problémánk gyökeréig és nem jutottunk olyan gyakorlati elhatározásokra, amelyek segíthettek volna mindennpai életünk jellemző bűnös magatartásainak megváltoztatásában. A gyónás túl hosszú ideig és túl gyakran csupán „kocsimosás“ volt és nem generáljavítás. Hasonlóak lettünk a krónikusan túl sokat evő emberhez, aki egyik fogyókúrát végzi a másik után, de soha nem vizsgálja felül alapvető étkezési szokásait, vagy nem hajlandó változtatni azokon.

Gyónásra készülve három alapvető kapcsolatunkra összpontosítsunk - kapcsolatunk Istennel, embertársainkkal és önmagunkkal.

 

Összeállította: a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Pasztorális Iroda (GYEPI)

LETÖLTHETŐ VÁLTOZAT (PDF)