2015.07.11
A szerzetesség a kezdetektől fogva hozzátartozik az egyháznak a megjelenési formájához. Az Úr Jézus maga biztatott a három evangéliumi tanácsra: a szegénység, engedelmesség és tisztaság vállalására Isten országáért, hozzátéve, hogy akinek füle van a hallásra, hallja meg. Ez azt is jelenti, hogy nem mindenkinek való ez az életforma! Legegyszerűbb példa erre: ha mindenki vállalná a Mennyek Országáért a házasságról való lemondást, kihalna az emberiség. Az ószövetségi választott népben sem kellett mindenkinek prófétának lennie, de a jó Isten időnként prófétákat küldött a néphez, akik figyelmeztették azt egy-egy elfelejtett örök igazságra. Az újszövetségi választott népben, vagyis az egyházban a szerzetesek töltik be ezt a szerepet életükkel, a hármas fogadalom teljesítésével, azzal, hogy az Úr Jézus iránti szeretetből szolgálják a felebarátot. Ne feledjük: az Úr Jézus elmondta nekünk, hogy az Isten szeretetére és a felebaráti szeretetre vonatkozó két parancs egy, az Isten iránti szeretetünket csak úgy tudjuk bizonyítani, hogyha szeretjük a felebarátot, akit látunk, amint azt Szent János írja az első levelében. A szerzetesség a maga hármas fogadalmával – tisztaság, engedelmesség, szegénység – prófétai jel a világban és mindig figyelmeztet arra, hogy vannak örök értékek, van Isten, van, lesz ítélet, van mennyország és lesz pokol is, illetve már van és ezért érdemes a mennyek országáért lemondani még a családról is, ha erre külön hivatást kapunk. Én úgy gondolom, hogy éppen azért a szerzetes nővéreknek az önfeláldozó élete ékes bizonyítéka annak, hogy van mennyország, amelyért le lehet mondani a földi családi boldogságról egy nagyobb boldogság, az örök boldogság érdekében. Amikor a betegekben, a szegényekben, a gyermekotthonokban az Úr Jézust ápolják, vagy pedig a kolostorban másokért imádkoznak és dolgoznak, azt élik meg, amit Jézus mondott: „amit egynek a legkisebbek közül tesztek, azt nekem teszitek”.
A gyulafehérvári főegyházmegyében, négy férfi és kilenc női rend keretében, összesen 120 szerzetes él. A legnépesebb közösség a ferenceseké. Több mint negyvenen vannak. Urbán Erik ferences szerzetes a csíksomlyói kegytemplom igazgatója, és a Megszentelt élet évében őt nevezték ki a szerzetesekért felelős érseki helynökké. A Szatmár megyei Krasznabéltekről származik, 2000-ben jelentkezett a ferencesek közösségébe, 2006-ban tett örökfogadalmat, és 2008-ban szentelték pappá.
A gimnáziumi évek alatt gondoltam arra, hogy szerzetes lehetnék. Azt, hogy miért éppen ferences, Szent Ferencnek köszönhetem, illetve egy Jézus szíve leánya nővérnek. Fiatal, kamasz fiúként kipróbáltam, hogy milyen lelki olvasmányt adhat egy fiatal fiúnak egy nővér, és ő Szent Ferencnek az életét adta a kezembe! Akkor döntöttem el, hogy úgy szeretnék élni, mint ez a férfi. Nem is tudtam igazából, hogy Erdélyben léteznek-e még ferences szerzetesek, hiszen tudjuk, hogy az 1950-es feloszlatást követően az egyházban több generáció nőtt fel úgy, hogy nem igazán látott szerzetest, és így mi el tudtuk képzelni az egyházat szerzetesek nélkül is. Azonban látjuk, hogy mennyire hozzátartozik a szerzetesség az egyházhoz annak ellenére, hogy nem képezi a hierarchiának a részét.
Szerzetesség, ferencesség – az ugye mindig nézőpont kérdése, hogy könnyű-e vagy nehéz, hiszen itt is, mint bármelyik életformában talán kicsit igaz az, hogy a „szomszéd kertje mindig zöldebb”. Akik látnak bennünket, azt mondják, milyen jó nekünk, mi meg más életformát látva sokszor azt mondjuk, hogy ekkora közösségben élni nem mindig könnyű. Múltkoriban valaki így fogalmazott: „a házasságban csak eggyel kell küzdeni, egy közösségben olykor többel is”. No de nem erről van szó! Néha azonban tényleg ilyen „kettősségben” élünk, hiszen érezzük, hogy meg van hívva egy szorosabb Krisztus-követésre, ugyanakkor meg sokszor látjuk, hogy a világ szemében megvetés is van a szerzetességgel szemben. Nem mindenki nézi tisztelettel a szerzetes ruháját, néha megmosolyogják a szerzetest az utcán. Közösségben él a szerzetes, de néha magányos is, egyedül van. Én örvendek annak, hogy hallgattam a jó Isten hívó szavára, arra a belső hangra, ami megszületett bennem, és tizenöt év távlatából is úgy gondolom, hogy azt az utat járom, amit a jó Isten nekem szánt.
A Segítő Nővérek Kongregációjának tizenhat erdélyi tagja van, ebből tízen élnek jelenleg itthon. Marosvásárhelyen, Csíkszentdomokoson és Gyergyószentmiklóson van rendházuk. A Nagytusnádról származó Darvas Piroska az erdélyi közösség első tagja volt. Jelenleg a csíkszentdomokosi rendházban tevékenykedik, de amint mosolyogva mondta: „kolostoruk a nagyvilág”.
Tizenkilenc éves voltam, amikor beléptem a Segítő Nővérek közösségébe. Akkoriban nem tudtam sokat róluk. Tinédzserként olvastam az Isten Rabjai című könyvet és nagyon megragadott, ahogy a domonkos nővérek éltek. A tinédzserekre jellemző módon kicsit fantáziáltam akkor, de aztán el is felejtettem ezt a gondolatot, és hűségesen készültem a családi életre. Aztán érettségikor éreztem, hogy pályát is kellene választani: hová felvételizzem, hol tanuljak tovább, munkába álljak-e, mit is csináljak – kérdeztem magamtól. A szívemben volt egy nagy vágy, hogy mindenképp valami olyan szakmát szeretnék, amelyben emberekkel dolgozhatok és rajtuk segíthetek. Elmondtam a plébánosomnak, hogy el tudnám képzelni, hogy szerzetes legyek. Akkor a plébános mondta, hogy megismert egy közösséget: „Olyan ügyes nővérek és olyan jól dolgoznak az emberekkel” – mondta. Beleegyeztem, hogy megnézzem a közösséget. Nagyon mélyen bennem volt a vágy: az emberekkel együtt tenni bármit és segíteni nekik. Az is egyértelmű volt nekem, hogy család mellett valószínűleg nem fogom tudni megélni ezt a mély vágyamat, úgyhogy azt gondoltam, megnézem a közösséget, aztán meglátjuk. És aztán úgy megnéztem, több mint 20 éve, hogy még mindig itt vagyok a Segítő Nővérek közösségében! Első perctől éreztem, hogy itt a helyem és közel áll hozzám, ahogyan a nővérek élnek. Nincsen szerzetesi ruhánk, mert az alapítónőnknek ez volt a vágya, hogy a közösség tagjai minél egyszerűbben legyenek „kint” az emberek közt. Úgyhogy az én kolostorom a nagyvilág. Ez nekem megfelelő. A másik, ami még megragadott, a segítő nővérek karizmája volt. Az alapítónőnk azt mondja: minden jóban segíteni, bármi is legyen az. A karizmánk a tisztulás útján lévő embereket segíteni. A közösségünk teljes neve: „a Tisztító Tűzben Szenvedő Lelkeket Segítő Nővérek”.
Teológiailag ez nem csak azokra vonatkozik, akik már meghaltak. Persze rájuk is, és imádkozunk az elhunytakért, akik a tisztulás útján vannak a halál után, de a „tisztító tűz” már itt, a földi életben elkezdődik.
Minden krízishelyzet az, és ez már gyerekkortól érvényes! Főleg a fiatalok közt látom ezt a sok döntéshelyzetben, amikor szakmát kell választani, amikor párt kell választani… Próbálunk a krízis- és döntéshelyzetekben jelen lenni az emberek mellett. Én úgy érzem, hogy jól döntöttem akkor, úgy, naivan, tizenkilenc évesen.
Azt gondolom, hogy minden életformának megvannak a pozitív, és mondjuk így, a negatív oldalai. Tehát én sem állítom azt, hogy szerzetesként csak tejben-vajban fürdünk, mert vannak kihívások.
A közösségi élet is ilyen kihívás, minden pozitívuma mellett. Nagyon jó például, amikor hazamegyek és otthon van a nővér társam, s vár szeretettel, esetleg egy meleg ebéddel is. De néha megtörténik, hogy fáradtan megyek haza, és úgy nem kívánom, hogy megkérdezze: „na, milyen volt?” Ezek apróságok, de ott van a lelki életnek a gyönyörűsége és a kínlódása is néha, amit együtt viszünk a többi emberrel. Mert ahogy úton vagyok másokkal, azt látom, hogy nagyon sok édesanya, édesapa is hasonló dolgokkal küszködik. Jó az, hogy együtt mehetünk, és tényleg nem mondhatom, hogy csak a csillagos égben járunk.
Én úgy gondolom, hogy minden szerzetesnek két lábbal a földön kell járnia, és ehhez hozzátartoznak mind a lelki és a testi szenvedések, mind a kapcsolatok kihívásai.
A Mallersdorfi Szegény Ferences Nővérek erdélyi közösségének összesen 28 tagja van. Székelyudvarhelyen, Kézdiszentléleken, Brassóban és Nagyváradon van rendházuk. Margit nővér a székelyudvarhelyi rendház tagja és vezetője. Rendtársaival óvodát működtetnek, és rászoruló gyermekek délutáni oktatásával is foglalkoznak.
A Székelyudvarhelyen élő Margit nővér így vallott:
Szerzetesnek lenni számomra azért jó, mert az embereken keresztül szolgálhatom elsősorban a jó Istent és népemet is.
Én úgy élem meg a hivatásomat, hogy a jó Isten szeretett először engem, és én azzal, hogy elfogadtam az ő hívását, válaszoltam arra, próbálom viszonozni az ő végtelen szeretetét. Ez jelent nekem a mindennapokban örömet, ez ad erőt, hogy a munkámat, kötelességemet végezhessem.
Lejegyezte: Csúcs Mária
A megszentelt élet a mennyországra mutat
Szerzetesek egyházmegyei találkozója Csíksomlyón
Július 2-án, Sarlós Boldogasszony napján, a csíksomlyói kegytemplom valódi búcsúünnepén került sor a Gyulafehérvári Főegyházmegye szerzeteseinek zarándoklatára a Megszentelt élet évében. Az egyházmegye szerzeteseinek mintegy fele: betegápoló ferences nővérek, klarissza nővérek, mallersdorfi ferences nővérek, segítő nővérek, szociális testvérek, Teréz anya leányai, ferences, pálos, piarista papok és testvérek ebből az alkalomból Csíksomlyóra zarándokoltak.
A közös ünneplés a napközi imaóra elimádkozásával kezdődött a klarissza nővérek csíksomlyói monostorában, majd a részt vevő szerzetesek ünnepélyesen vonultak be a fél 11-kor kezdődő búcsús szentmisére, melynek főcelebránsa az egyházmegyéjének szerzeteseivel találkozni szándékozó Jakubinyi György érsek volt.
Homíliájában, a vizitáció ünnepének üzenetéhez kapcsolódva, az Üdvözlégy, Mária és az Úrangyala imádságunk történetét ismertette, ezek szentírási alapjaira irányítva a figyelmet. Ezek az imádságaink alkalmasak arra, hogy rajtuk keresztül bepillanthassunk nemcsak a megtestesülés misztériumaiba, hanem Szűz Mária szüzessége és igenje kapcsán a szerzetesi hivatás titkába is, általuk jobban megérthetjük a megszentelt életet élők indíttatását arra, hogy fogadalmakkal kötelezzék el magukat Krisztus követése mellett.
Jakubinyi György érsek hangsúlyozta, hogy az elkötelezett élet már önmagában is prófétai élet, mert felmutat az égre, a mennyországra, és felhívta a figyelmet arra is, hogy a kegyelem nélkül nehéz megérteni a keresztény életet, de még inkább a szerzetesi életet. Majd értelmezte a fogadalmak lényegét, az evangéliumi tanácsok lelkiségét, ami szorosan kapcsolódik a keresztség szentségéhez, az általános keresztényi élethivatáshoz. Így mindenkihez közel hozta a szerzetesi hivatás lényegét, és mind a szerzetesek, mind a más élethivatásban élő jelenlévők átérezhették ebben a szentmisében a közös felelősséget, ami a szeretet gyakorlásában áll és az imádságban való állhatatosságban.
A szentmisét követően a szerzetesek közös ebéden vettek részt a ferences kolostorban, majd a délutáni program során lehetőség volt szűkebb körben a szerzetesi élet mai kihívásairól elmélkedni. Darvas Piroska sa előadása Ferenc pápának a megszentelt életet élőkhöz intézett levele alapján vázolt fel néhány szempontot a jelenlévők számára: az öröm, a közösségi élet minősége, a remény mentén ébredt új élet, a lelkesedés az együtt gondolkodó és imádkozó résztvevőkben. A délutáni találkozón is részt vett Jakubinyi György érsek is, aki a demográfiai problémákkal és a szekularizálódással küszködő társadalomban jelen lévő katolikus egyház integráns részeként értelmezte a szerzetesi hivatást élők jelentőségét, biztatta a résztvevőket: Kis Szent Teréz lelkiségének megfelelően hangsúlyozta, hogy nem a létszám a fontos, hanem a megélt hivatás minősége. Nincsen kis és nagy közösség, csak kis és nagy szeretet van.
A szerzetesek zarándoklata a csíksomlyói kegytemplomban ért véget ünnepélyes vesperással, melyet Orbán Szabolcs ferences tartományfőnök vezetett, és amelyen a szentatyának a Megszentelt élet évére vonatkozó engedélye értelmében minden résztvevő teljes búcsúban részesülhetett.
A találkozót Urbán Erik OFM, a megszentelt életért felelős érseki helynök szervezte meg, aki ez év március 22-én kapta kinevezését.
Farmati Anna sss