2016.03.26
A modern asztrofizikusok felfedezése az ún. fekete lyuk a világűrben. Magát a fekete lyukat ugyan nem lehet látni, de környezetükre gyakorolt gravitációs hatásukból következtetni lehet rájuk. Tömegvonzásos erejük mindent elnyel, ami közelükbe kerül. Általában a galaxisok középpontjában találhatók. Elképzelhetetlen módon tömörül bennük az anyag. Ha egy sötét lyuk anyagsűrűségét venné fel a földünk, az csupán 9 mm kiterjedésre zsugorodna. Nem enged ki semmit erős tömegvonzásos mezejéből. A fekete lyukak tulajdonképpen nagyméretű halott csillagok. Minden csillag évmilliárdokig tartó ragyogása után előbb vagy utóbb fekete lyukká lesz. Ebben a temetőben a sírkövek a fekete lyukak. Minden ennek a gravitációnak a temetőjében végződik? A fekete lyuk nem jelenti a véget. A magába szívott anyagot energiává változtatja, poláris energiasugár lövell ki belőlük.
A halál az emberiség egyik legnyugtalanítóbb kérdése. Az ember elborzad az elmúlás gondolatától, még inkább a látványától, és szíve legbelsejében vágyódik az örök életre. Ám az örök életet nem birtokolja, azt csak ajándékba kaphatja attól, aki örök, aki Úr mindenek felett. Jézusban az Isten Igéje halandó testet öltött, testvérünkké lett, hogy minket részesítsen isteni, örök életében. Hadd használjuk szemléltetésként az asztrofi zikában ismert fekete lyukat, abban a tudatban, hogy minden hasonlat sántít. Jézust, mert valóságos emberré lett, elnyelte a testi halál, akár egy gigantikus csillagot a fekete lyuk. De ezzel nincs mindennek vége. A kereszthalálban és feltámadásában Jézus emberi léte átváltozott, benne emberségünk eljutott az Isten világába. A fekete lyuk által felfalt anyag átváltozik energiává. A sötét lyuknak, a halálnak túl nagy „falat” volt a Jákobból feljövő csillag. Elnyelte ugyan, de egyben ez saját végét is megpecsételte a halál. Jézus azonban halálával legyőzte a halál fullánkját.
Mindnyájan a halál és az elmúlás gravitációs mezejében bolyongunk. Ám Jézus Krisztus halálon aratott győzelme utat tör reményünk számára. Assisi Szent Ferenc így énekel a Naphimnuszban: „Áldjon, Uram, testvérünk, a testi halál…” Számára a halál megszelídült, testvérének szólítja azt, amire az emberek rettegve gondolnak. A feltámadt Krisztus fénye ragyogja be életét, tudja, hogy gyarlósága és gyengesége ellenére az, akit ő oly nagy odaadással követett földi életében, halálában sem fogja magára hagyni. A két apostol a sírhoz siet. Várható volt, hogy ebben a futásban a fi atalabb győz, a szeretett tanítvány ér először a sírhoz, de nem lépett be. Péter az első, aki bemegy a sírba. Több oka is lehet ennek. Mivel az apostolok közül Jézus neki adja a kulcshatalmat és az ígéretet: „Amikor megtérsz, te erősíted meg testvéreidet” (Lk 22,32). Csak utána ment be János apostol, „és látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Nem voltak együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen”. A leplek ottléte egyértelmű bizonyítéka annak, hogy Jézus testét nem lopták el. Ugyanis lopás esetén a testére csavart leplet egész biztosan nem vették volna le. A tény, hogy a lepel ott feküdt a sírban, ahol Jézus teste volt, sejteti, hogyan kelt életre Jézus: teste a lepleken keresztül távozott, anélkül, hogy azokat ruhaként magáról le kellett volna vetnie. Jézus nem úgy támadt fel, ahogyan Jairus leánya, a naimi ifjú és barátja, Lázár. Jézus teste szellemi test, ami már nincs alávetve a fi zika törvényeinek. Ezért nehezen ismerik fel azok, akiknek megjelenik, ezért tud egyszerűen áthaladni a zárt ajtókon. Jézusban megvalósult az új teremtés. Péternek kellett először belépnie a sírba. Ez a tény értelmezhető János evangéliuma következő fejezetének fényében is. Jézus a Galileai-tó partján megjelenik Péternek és a vele halászó tanítványoknak. Jézus háromszor kérdezi meg tőle, hogy szereti- e, és háromszor vallja meg szeretetét. Aztán Jézus jövendölése következik: „Bizony, bizony, mondom neked: Amikor fi atal voltál, felövezted magad, s oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, aztán oda visz, ahova nem akarod.” E szavakkal jelezte, hogy milyen halállal dicsőíti majd meg Istent. Majd hozzátette: „Kövess engem!” Péter lépett először a sírba, nem a szeretett tanítvány. De mivel a Mester, akit szeretett, halálával legyőzte a halált, Péter már reménykedve és bizalommal hagyja magát keresztre feszíteni Rómában, mert hisz abban, hogy nemcsak Jézus halálának, hanem a halálon aratott győzelmének is része lesz.
Mi nem látjuk a feltámadt Urat, de hatásait megtapasztalhatjuk. Péter apostol és Assisi Szent Ferenc példái szépen érzékeltetik annak a reménynek és örömnek a mélységét, amit követőinek ajándékoz még a halál felett is győzedelmes Krisztus.
Oláh Zoltán
Vasárnap, 13. szám, Vasárnapi örömhír rovat
Fotó: Fiatalok által bemutatott passió Marosvásárhely főterén, Csúcs Mária