2016.11.10
Kedves szülők és tanárok! Tanulók és diákok!
Szimpatizánsok és hivatásos politikusok! Világiak és egyháziak!
Kedves jelenlévők!
Köszönöm, hogy eljöttek. Köszönöm, hogy lelkükben visszhangra talált az aggódó, de aggódva is bizakodó szülők és pedagógusok meghívása.
Köszönöm, hogy itt vannak. Köszönöm, hogy együtt vagyunk. Köszönöm az Úrnak, a mindenható Istennek, hogy összeterelt, összehozott, és rádöbbentett arra: mi együvé tartozunk, felelősek vagyunk egymásért, felelősek vagyunk a jövőért.
Testvérek! Mi ma és ide a Keresztelő Szent János plébániatemplomba, nem valakik ellen gyűltünk össze. Mi ma ide gyermekeinkért, ifjúságunkért, jövőnk és megmaradásunk zálogáért jöttünk. Mindannyiunk teremtő, gondviselő, szerető, irgalmas, létben tartó, számon kérő Istenéhez jöttünk. Imádkozni jöttünk. Ez alapvető és elvitathatatlan emberi jogunk.
Mit akarunk kérni? Itt vibrál a levegőben. Szinte ki sem kell mondanunk. Mindenki tudja, maga az Isten is. Iskolánk és annak igazgatója ügyét hoztuk Isten elé.
Mindjárt az elején legyen világos, hogy mi senki jogos jussát nem akarjuk sem elvenni, sem elvitatni. De értse már meg végre az egész világ: a sajátunkról sem vagyunk hajlandók lemondani. Ilyet az Isten sem kér, és emberek se kérjenek, követeljenek tőlünk.
Ország-világgá akarjuk kiáltani fájdalmunkat. Meg akarjuk mutatni az egész, még érző és az emberi értékekre fogékony világnak, újra és újra feltépett sebeinket.
A tavaly szeptemberben azon ujjongtunk, hogy 67 év után főnixmadárként föltámadt és szárnyait bontogatja Marosvásárhelyen is a katolikus magyar oktatás. S alig egy év leforgása alatt rá kellett ébrednünk, hogy szárnybontogatása nem mindenkinek tetszik, nem mindenki osztozik örömünkben, sőt, vannak, akiket egyenesen zavar az újraéledés, a bátor előretekintés, az olthatatlan keresztény optimizmus, az élni, éltetni, megmaradni, és gazdagítani akarás.
Rá kellett döbbennünk arra, hogy elszámoltatható bűnként róják fel élni, gyarapodni és megmaradni akarásunkat. Ez az egekbe kiált.
Arra is rá kellett döbbennünk, hogy azt a valakit, aki rátermettséggel, szakmai hozzáértéssel, önfeláldozó hősiességgel, energiáit a végsőkig elégető konoksággal, mély keresztény hittel, „kikaparta a gesztenyét” és irányítja a mögéje egy emberként felzárkózott csapatot, megpróbálják félreállítani, lejáratni, megtörni, kiiktatni.
Tudja meg az egész világ: Ehhez mi nem adjuk beleegyezésünket. Szent meggyőződésünk, hogy ez a hatalom túlkapása, erőfitogtatása és egyetlen célja van: megfélemlíteni bennünket.
Ismerős ez a módszer, lassan száz éve látjuk-tapasztaljuk, hogy csak ennyit tud. Ilyen szomorúan szerény a fegyvertára.
Éppen ezért, mi üzenjük nekik: ne féljenek tőlünk!
Próbáljanak szeretettel megérteni bennünket, és meg fogják tapasztalni, hogy mi is jobban szeretjük majd őket. Mert a szeretet az egyetlen építő erő. Csak a szeretetben lehet építkezni. A szeretetben lehet csak előre menni.
A gyűlölet, a szeretetlenség, csak hátráltatja a megbékélést, az építkezést, a fejlődést.
A gyűlölködésnek csak vesztesei, áldozatai vannak, a szeretetből mindenki nyer, mindenki gyarapszik. És ki nem akarna gyarapodni, fejlődni?
Pál apostol nagyon szépen írja az Első Korintusi levél 13. fejezetében: „Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom. Legyen bár prófétáló tehetségem, ismerjem az összes titkokat és minden tudományt, legyen akkora hitem, hogy hegyeket mozgassak, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Osszam el bár egész vagyonomat a szegények közt s vessem oda testemet, hogy elégessenek, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem. A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem gőgösködik, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet nem szűnik meg soha. A prófétálás véget ér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik. Tudásunk csak töredékes, töredékes a prófétálásunk is. De amikor eljön a beteljesedés, ami töredékes, véget ér. Amikor még gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy gondolkodtam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek. de mikor férfivá nőttem, elhagytam a gyermek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek, ahogy én magam is ismert vagyok. Most megmarad a hit, a remény, a szeretet, – ez a három, de köztük a legnagyobb a szeretet. Törekedjetek a szeretetre.”Igen, testvérek: Törekedjetek a szeretetre!
A szeretet nyelvén kívántam Önöket megszólítani. A szeretet nyelvén szólítsuk meg mindannyiunk Atyját, a mindenkit szerető Isten.
Arra kérem őt, áldja meg kedves mindannyiukat, hallgassa meg imáinkat és adja áldását minden jószándékú emberre, még az arctalan ellenségre is.
Marosvásárhely, 2016. november 7.