2016.09.04
Az egyik legnehezebb jézusi mondást hallottuk a mai evangéliumban: Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fi vérét és nővéreit, sőt saját magát is, nem lehet az én tanítványom. (Lk 14,26) Az evangéliumok legradikálisabb mondása ez. A legnagyobb fejtörést a gyűlölet szó jelenti. Hogyan kérhet ilyesmit követőitől az, aki arra inti hallgatóit, hogy legyenek jók, ahogyan a mennyei Atya, aki felkelti napját egyaránt a jókra és a gonoszokra, aki a felebarát szeretetét tanította, aki még kínzóiért és kivégzőiért is imádkozott, amit szintén Lukács evangélista jegyzett fel: „Atyám, bocsásd meg nekik, hisz nem tudják, mit cselekszenek.” (23,34)
Legtöbbször pontosan Isten jelenlétét tartjuk az emberek és a család tagjai iránti szeretet biztosítékának. A keresztény házasság sem más, mint ketten hármasban, azaz az Isten nemcsak megáldja, de valamiképpen motiválja is a házasfeleket az önátadó szeretetre és a kitartó hűségre még a nehéz órákban is. Sirák fia könyve lelkünkre köti a szülők tiszteletét. Aki tiszteli apját és szereti anyját, annak az Úr megbocsátja bűneit. Nem felejtik el, ha szánod apádat, elszámolják neked majd a bűneidért. Balsorsodnak napján gondol rád az Isten, s mint dér a melegben, eltűnnek bűneid. Gonosz, aki semmibe sem veszi az apját, azt, aki bántja az anyját, megátkozza az Úr. (Sir 3,14–16) Tehát maga Isten a biztosítéka annak, hogy a családtagok között megvalósuljon az egymásról való gondolkodás, az egymás iránti szeretet. Hogyan kérheti akkor Jézus, hogy gyűlöljük családtagjainkat?
Talán egy ószövetségi szakasz segíthet megértenünk Jézus radikális mondását. Malakiás próféta így beszél: Szerettelek benneteket! – mondja az Úr. Ti mégis így beszéltek: Mivel mutattad meg, hogy szeretsz bennünket? – Ugye, Ézsau, a testvére voltál Jákobnak? – mondja az Úr. Mégis Jákobot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem. (Mal 1,2–3) Ezeket a szavakat idézi Pál apostol a Rómaiakhoz írt levelében (9,13), amikor Isten teljesen szabad választásáról beszél. Ő azt választja, akit akar, anélkül, hogy a kiválasztott valamivel is kiérdemelte volna Isten figyelmét. Ezzel arra szeretne rámutatni, hogy Jákobnak semmi tettekből származó érdeme nem volt abban, hogy az Isten őt választotta. Mit szóljunk ehhez? Nem igazságtalan az Isten? Szó sincs róla. Hiszen megmondta Mózesnek: „Azon könyörülök, akin könyörülök, annak irgalmazok, akinek irgalmazok.” Eszerint nem azon fordul a dolog, aki erőlködik vagy törekszik, hanem a könyörülő Istenen. (Róm 9,14–16) Amikor Isten azt mondja, hogy „Jákobot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem”, csak azt fejezi ki, hogy Jákobot választotta a kettő közül. Tehát a gyűlölet ezekben a bibliai idézetekben nem ellenséges érzést, hanem választást jelent. Isten a két testvér közül Jákobot választotta, hogy általa valósítsa meg üdvözítő tervét. Ennek fényében Jézus sem arra szólít fel, hogy tápláljunk bensőnkben ellenséges érzületet apánkkal, anyánkkal, testvéreinkkel, feleségünkkel és gyermekeinkkel szemben. Nem, szó sincs ilyesmiről. Jézus arra szólít fel, hogy őt válasszuk, ő legyen életünk középpontja. Még a családtagok sem vehetik át, sőt még önmagunk szeretete sem ezt az első helyet. Csak akkor leszünk igazán az ő tanítványai, ha őt helyezzük az első helyre.
Szent Ambrus találóan jegyzi meg: „Hogyha az Úr éretted lemondott anyjáról, ezekkel a szavakkal: »Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?« akkor miért vágyakoznál valami más után, mint az Úr? Nem azt parancsolja, hogy az ember megvesse a természetet, és még kevésbé, hogy ellene tomboljon, hanem úgy engedelmeskedjék neki, hogy a Teremtőjét tisztelje, és a szülők iránti szeretet miatt Istentől el ne távolodjék.” Sajnálatos, hogy mi keresztények legtöbbször Istent szeretnénk saját elképzeléseink támogatójává, földi életünk sikerének biztosítékává alacsonyítani. Imádkozunk egészségért, sikerért, békességért. Mi elképzeljük az életünket, és ahhoz kérünk Istentől támogatást. Nehezen emelkedünk fel arra a szintre, amikor Jézus ránk vonatkozó akaratának felismerését kérjük. Ritkán kérdezzük meg, mi a terve velem, velünk. A ma hallott radikális felszólítás azt hiszem erre is érvényes. Jézus felszólítása hallatlan olyan szempontból is, hogy előtte a bibliai hagyományokban sehol sem hangzik el egy prófétától, paptól vagy Isten emberétől, hogy őt kell követni, őt illetné meg az első hely az ember életében. Itt már egy más szinten mozgunk. Krisztus Isten bölcsessége (1Kor 1,24), akiről az első olvasmányban is hallottunk. Általa ismerjük fel Isten akaratát. Csak ő képes simává tenni földi útjainkat a mennyei haza felé.
Oláh Zoltán, Vasárnap, 36. szám