2010.04.15
A 60 éves pap-tanár köszöntése
Volt és jelenlegi tanítványai, tanártársai, tisztelői és családja körében ünnepelte dr. Marton József egyháztörténet-professzor élete fontos dátumát. Az ünnepséget a pályája jelentős részének helyszínéül szolgáló főegyházmegyei központban, Gyulafehérváron tartották.
A székesegyházban bemutatott szentmisét a Hittudományi Főiskola dísztermében meghitt ünnepség követte, amelynek keretében dr. Oláh Zoltán, a főiskola és papnevelő intézet rektora, dr. Jakubinyi György érsek, dr. Szamosközi István, a BBTE rektorhelyettese, dr. Nóda Mózes dékán és Farkas Ervin főmagiszter köszöntötte az ünnepeltet. Az ajándékok közt szerepelt az ilyen alkalmakkor egyetemi körökben szokásos emlékkönyv átadása is, amely erre az alkalomra készült el a kolozsvári Verbum Kiadó és a budapesti SZIT kiadásában, Kovács Sándor kolozsvári főesperes anyagi támogatásával. A Nóda Mózes, Zamfir Korinna, Diósi Dávid és Bodó Márta szerkesztésében, Ideje az emlékezésnek címen megjelent kötetbe 47 szerző (Romániától az AEÁ-ig) írása került, néhány püspöki köszöntő mellett rangos tanulmányok (a magyar mellett néhány román, német és angol nyelvű is), amelyek változatos tematikájukkal az ünnepelt érdeklődési körébe tartozó témák széles skáláját és tisztelőinek kiterjedt körét egyszerre jelzik. A következőkben Jakubinyi érsek köszöntőjének szövegét adjuk közre.
Msgr. prof. dr. Marton József prelátus, nagyprépost hatvanéves
A köszöntés elején sok boldog születésnapot kívánok a nagyprépost úrnak. A 60. év betöltése rendkívüli alkalom megköszönni eddigi munkásságát. Kezdem a 60 évvel.
Biblikus tanári professzionális elferdülés nálam, hogy évfordulókkor mindig a Szentíráshoz nyúlok és megnézem, hogy a szám hányszor fordul elő. Statisztikámat a Bible de Jérusalem számítógépes Konkordanciájából (Concordance de la Bible de Jérusalem de l’abbaye de Maredsous, Cerf Brepols, Paris, Turnhout 1982, 741.) veszem. A teljes Bibliában a 60 csak tőszámnévként szerepel, sohasem sorszámnévként, az Ószövetségben 28-szor, az Újszövetségben hatszor, összesen 34-szer. A legtöbb méretekre vonatkozik: városok száma, magasság, hosszúság stb. Életkorra kevés vonatkozik, a mai ünnepre még kevesebb vonatkoztatható.
Lev 27,1–3: „Az Úr ezt mondta Mózesnek: Szólj Izrael fiaihoz, és közöld velük: ha valaki teljesíteni akarja fogadalmát, amelyet egy személy értékéig tett az Úrnak, egy húsz és hatvan közötti férfit 50 ezüst sékelre kell értékelni, a szentély sékelje szerint.” Az Újszövetségben a hat előfordulásból csak egy vonatkozik életkorra: 1Tim 5,9: „Az özvegyek sorába csak olyan kerüljön, aki legalább hatvanesztendős, és csak egyszer ment férjhez” – világos, hogy ez csak nőkre vonatkozik!
Mivel a bibliai adatok soványak, hadd idézzem a Ter 6,3-at: Az emberek gonoszsága miatt már a vízözön előtt az Úr 120-ra csökkenti a felső korhatárt. Tehát a kedves nagyprépost urunk a bibliai büntetésből fakadó 120 éves életkor feléhez ért! Vigasztalásul említem, hogy ezt a 120 évet 500 év múlva Dávid zsoltára már lecsökkentette: „Éveinknek száma legföljebb hetven, s ha erősek vagyunk, eljutunk nyolcvanig. Ebből is a legtöbb betegség, hiú fáradozás; gyorsan elszállnak, hamar végük szakad” (Zsolt 90,10).
Hadd idézem a zsidó hagyomány szerint kialakult pályafutást is életkorok szerint: „Jehúda ben Téma ezt szokta mondani: Az ötéves korú a Szentírásra való, a tízéves a Misnára, a tizenhárom éves teljesítse a vallási törvényeket, a tizenöt éves tanulja a Talmudot, a tizennyolc éves lépjen házasságra, a húsz év a törekvés kora, harminc az erőteljesség kora, negyven az értelemé, ötven a tanácsadásé, hatvan az öregségé, hetven a vénségé, nyolcvan a magas aggkoré, kilencven a görnyedtség kora, a százéves már olyan, mint aki meghalt, eltűnt és kimúlt a világból.” (l. Misna, Pirlcé Ávót V24, in: A Hagyomány gyöngyei, A Talmud könyvei, Dr. Molnár Ernő kiadása, Budapest 1921–1923, 445.)
Gondolom, hogy ennyi bibliai és zsidó hagyományos értelmezés után térjünk rá a mai konkrét eseményre. A nagyprépost úr egy évig volt tanítványom, az 1974–1975-ös tanévben. Primiciájára mint tanárát Léstyán vikárius úr, akkori marosvásárhelyi főesperes vitt ki Székelykálra. Évek múltán főpásztora, dr. Jakab Antal behozta a kis- és nagyszemináriumba, hogy bizonyított lelkipásztori buzgóságát adja át az ifjabb nemzedéknek. Így 1980-tól tanártársak is voltunk Gyulafehérváron. Hálás vagyok neki a sok Notre Dame de Mammouth közös zarándoklatért is. Külön kiemelem, hogy a világi hitoktatókért, a katekétákért és a kántorokért is kötelességén túl vállalt munkát. Bálint érsek úr idején ő volt az, aki az ő vezetésével, munkatársaival, elsősorban Csató Béla vikáriussal megszervezte a levelező tagozatot, amelyből a hittanári kar alakult ki. Nem is tudnám felsorolni, mi mindent kezdeményezett a hittanárok és kántorok továbbképzői központi és vidéki szervezésében. Tanári pályafutását megkoronázta a Babeş–Bolyai Tudományegyetem római katolikus hittanárképző karának a megszervezése a rövid ideig működő, fiatalon meghalt dr. Tankó Ferenc dékán után. Mai napig ő az egyetlen professzorunk, akinek képzettségét az állam is elismeri, doktoranduszokat irányíthat, az országos akkreditáló bizottság tagja, és még folytathatnám. Magas tudományos szintű és fáradhatatlan közleményeivel is igazolja, hogy a teológiai tanár munkájának fele tudományos kutatás és azok közlése, fele pedig az előadások szintjének tartása.
Külön kiemelem, hogy Isten szolgája Márton Áron hagyatékának gondozása, kiadása szintén az ő vállán nyugszik. Elnézését kérem, ha nem térek ki sokoldalú tevékenységének minden területére, úgysem lenne teljes. De abból az alkalomból, hogy betöltötte 60. életévét, kérem Isten áldását, adjon erőt neki tevékenysége áldásos folytatásához. A hagyományos latin papi jókívánság születésnapkor: Ad multos annos! Jiddisül a Ter 6,3 alapján: Ad mea vöeszrim! Bis hundert zwonzig! Élje meg a bibliai 120 évet!
Gyulafehérvár, 2010. április 15-én
Jakubinyi György érsek, örmény apostoli kormányzó
Vasárnap, 2010. április 25.
Íme az ember!
Mostanában gyakran találom magam lélekben egykori tanáraim előtt. Úgy érzem, naponta feleltet Élet tanár úr, és nekem gondolatban vissza kell kuporodnom mestereim lába elé, újra kell idéznem szavaikat, hogy megfelelhessek a jelenlegi vizsgákon. Csak ülök velük szemben, feltekintek rájuk, és szomjasan hallgatom beszédüket. Még mindig szomjas vagyok tanításukra.
Ugyanakkor azon töprengek, vajon büszkék, elégedettek lennének-e, ha látnák, hallanák az élet vizsgáin való szereplésemet. Kellene-e szégyenkeznem, ha megfigyelőként ők is jelen lennének a vizsgáztató termekben?
Nehéz dolog ugyanis és nem mindennapi kihívás az igazán nagyoknak eleget tenni, amilyen a szememben, szemünkben a kolozsvári teológián Marton Tanár Úr volt. Nevével már-már összefonódott a pontos, következetes és kitartó munka, védjegyévé vált a szorgalom. Tanári példája elsődlegesen ebben érhető tetten. Csak azt kérte tőlünk, amiben ő maga fényévekkel előttünk járt, hiszen mérhetetlenül többet tanult, dolgozott, készült, mint mi, diákjai. És bár nem szokás élő emberekről bármit is elvezni, mégis méltó, hogy kedvenc kolozsvári előadó terme – a szóbeli hagyomány és diáknyelv szintjén – az ő nevét viseli, és remélem, hogy Marton terem marad örökre.
Való igaz, hogy a Tanár Úr páratlan szaktudással rendelkezik, és egyházunk, egyházmegyénk történetét, sőt jelenlegi helyzetét is mindenkit ámulatba ejtő részletességgel ismeri. Útmutatásai, szakértelme, értékes tanácsai, őszinte és önzetlen bátorítása révén sokan előrébb jutottunk tudományos téren. Erdélyben számos papi nemzedék és Kolozsváron végzett hitoktató mondhatja el, hogy felbecsülhetetlen értékű tudást kapott Tőle.
Mégis, ha a szívemben és életemben hagyott nyomát akarnám frappánsan kifejezni, Szent Ágoston vallomását hívnám segítségül, aki szerint: „Mindig tud adni, akinek a szíve szeretettel van tele. A szeretethez nem kell teli erszény.” Már egyetemi életem négy éve alatt tapasztaltam, hogy a Tanár Úr mindenre kiterjedő figyelemmel és atyai gondoskodással vett körül valamennyiünket. Szememben ma is a szerető Atya gondoskodását testesíti meg itt a földön, aki fiatalokat megszégyenítően friss memóriával, szeretettel teli odafigyeléssel tart számon mindenkit, akihez az élet bármely területén is köze van. Benne megláttam az igaz embert, papot és tanárt egy személyben. Ő valódi, szó szerinti értelemben vett lelki atya, aki mindig mindenkinek tud nyújtani valamit, mivel szíve szeretettel van tele.
A mosolyból ki nem fogyó archoz és tiszta tekintethez oly mértékű alázat társult, amely már diákként ámulatba ejtett, és követésre sarkallt bennünket. Számára ugyanis az emberrel való találkozás pillanatában eltörlődnek a címek és rangok, és csak a nevet viselő személy marad a maga méltóságával, egyéniségével, legyen a társadalom bármely szintjének képviselője. Ilyen értelemben (és nem csak) nagyon sokan példát vehetnének Róla a társadalmi, politikai és egyházi szféra kiválóságai közül.
Ma is fülemben cseng, és változatlanul komolyan gondolom Zorán dalának mondanivalóját, amit egyetemi ballagásunkon tanárainknak énekeltünk: „Szép tanárnők, nagy bölcselők, tudós papok, hálás vagyok, hogy sok-sok tudást átadtatok.”
Drága Tanár Úr! Nagyon sokan gondolunk őszinte tisztelettel és szeretettel Önre. Isten fizessen meg a jóságért és szeretetért, ami Önből árad, valamint fáradozásaiért, amelyeket egykori és jelenlegi diákjai érdekében tett!
Ad multos annos!
Gagyi Katinka
(a szerző székelyudvarhelyi angol szakos tanárnő, 2004-ben végeztema kolozsvári teológián teológia-angol szakon. A tavaly októberben védte meg doktori disszertációját teológia szakterületen. Tudományos vezető tanára Marton József professzor úr volt.)