Szent csend – Szencsedben

Nem értük el a búcsús szentmisére, az ötfős helyi közösség legnagyobb ünnepére hívó harangszóra. Nagyon vigyáztunk autónkra az ide-oda kanyargó úton, és hallgattuk a csendet. Borókabokrok, legelésző haszonállatok, és a messziben szálfák között átsütött a napfény. A fennsíkon érezni: harapni lehet e levegőt. Pálpataka és Fenyőkút után a szencsedi házkápolna meghittségében éreztem meg újólag, mitől olyan derűs és Istenre hagyatkozó e három tanyasi közösség lelkiatyja, Bordi János pálpataki plébános. Aki Mária neve ünnepén évenként annak jubileumát is üli, hogy a „hegyi pap” lett

A kápolnát lakóházból alakították át 1950-ben. Akkoriban többen laktak Szencsedben. A fából készült harangláb mellett Isten szerény, gerendamennyezetes hajléka a Mária Szent Neve titulusú misézőhely – havonta egy alkalommal felhangzik benne az ima.

Sok virággal díszítették az oltárt, a szorosan egymás után helyezett padsorokban nem fértek el a zömmel Farkaslakáról érkezett zarándokok. Villany nincs: ott a gyertya nem csupán oltárdísz, világítóeszköz. A hófehér, áttört hímzésű templomi lobogó a Szűzanya arcát örökíti – az öltésről szencsed_kicsiöltésre életre hívott ábrázoláson átdereng a fény.

A gyulafehérvári főegyházmegyében hat helyen tartanak névünnepén búcsúnapot. Az ünnep eredetéről szólt Balázs Károly farkaslaki plébános. Bécs fölmentése (1683. szept. 12.) után, Szent XI. Ince pápa intézkedésére válik egyetemessé az Egyházban. Majd Temesvári Pelbárt nyomán Mária nevének 5 „aranyos betűjéről” szólt. Egy kérdése megragadott: mit érne a csoda, ha nem lenne belőle hit?

Ott, fenn a tanyán az öt ember imájának csodája, milyen sokan ünnepelnek velük. A jótevők asztalt is terítenek. Nekünk tovább beszél a csend, aminek léleknyi darabját elhoztunk Szencsedből.

Molnár Melinda, Székelyhon.ro, Udvarhelyi Híradó, 2010. szeptember 14.