SZAKÁCS LAJOS szentszéki tanácsos, esperes, zsögödi plébános halála

Az elmúlt év december 31-én nemcsak az elmúló 2010-es esztendőt búcsúztattuk, hanem végső búcsút vettünk Szakács Lajos paptestvérünktől is.
Már hetekkel korábban érkeztek a hírek Lajos atya romló egészségi állapotáról és egyre gyakoribb betegeskedéséről. Több alkalommal is megkerestük az előző években, hogy más működési helyet kínáljunk fel és gyógykezelését is előmozdítsuk. Sajnos, helyzete az utóbbi időben súlyosbodott és kórházi kezelésre szorult. Állapota előre vetítette korai halálát.

Szenvedéssel és betegséggel terhelt életút fejeződött be 2010. december 29-e hajnalán. Hisszük, hogy a jó Pásztor számára is helyet készített országában: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16).

Szakács Lajos 1952. december 12-én született Csíkszépvízen (Csíkszentmiklós). Elemi iskoláit szülőfalujában, középiskolai tanulmányait pedig a csíkszeredai gimnáziumban végezte. Katonai szolgálat után két évet tanítóként működött.

1974-ben kezdte meg teológiai tanulmányait a Megtestesült Bölcsességről nevezett gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán. Ekkor csatlakozott hozzánk Szakács Lajos, mint idősebb testvér, hogy hat éven át együtt járjuk a papság felé vezető utat.

Komoly, megfontolt, szellemi adottságokkal megáldott egyéniség volt. Véleményét mindig határozottság jellemezte. Szerette népét, ahonnan származott. Érdekelte és foglalkoztatta a székely nép élete. Előszeretettel tanulmányozta történelmi múltunkat, ahonnan mindig bölcsességet tanult.

1980. június 22-én részesültünk tizenhaton, a gyulafehérvári székesegyházban, a papi rend szentségében. Szentelő püspökünk dr. Jakab Antal volt. A szertartás után, mint frissen szentelt papok, átvonultunk a püspöki palotába, ahol tolókocsiban ülve még láthattuk és hallhattuk Isten Szolgáját, Márton Áron püspököt. Feledhetetlen emlék maradt számunkra e találkozás és a nagy püspök áldásával indulhattunk a lelkek szolgálatába.

Szakács Lajos segédlelkészként a kolozsvári Szent Mihály egyházközségben kezdte a papi munkát. 1982-ben megyéspüspöke szerette volna behozni a teológia könyvtárosi állásába, de nem sikerült a hatósági akadályoztatás miatt. 1983-tól a kolozsvári Mária Szeplőtelen Szíve plébánián teljesített szolgálatot. Itt érte meg az 1989. február 12-t, amikor Isten Szolgája Márton Áron püspökké szentelésének 50. évfordulójára került sor. A tervezett központi ünnepség megtartásától mind az akkor megyéspüspököt, mind az akkori belvárosi plébánost hatósági kényszerrel lebeszélték. Az évforduló megtartására Szakács Lajos bátorítására, szerény körülmények között sor került a négy külvárosi plébánián. Ennek meg is lett a következménye, mert az akkori megbízott főesperestől és Szakács Lajostól is megvonták az államsegélyt.

1991-től Bálint Lajos érsek teológiai tanárnak nevezte ki. Alig egy évi szolgálat után 1992-től az akkor szerveződő csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium igazgatója lett. A kezdeti kibontakozás sok gondot és nehézséget jelentett számára. Az igazgatói kinevezéssel együtt a zsögödi plébániát is rábízták, amelyet haláláig ellátott. A gimnáziumi ügyintézés nehézségei olyan mély nyomot hagytak lelkében, hogy visszatérő kísértetként haláláig elkísérték. A szaporodó gondok miatt 1997-től felmentését kérte az igazgatói munkakörből, amit meg is kapott. 2001 és 2007 között a zsögödi plébánosság mellett a csíkszeredai kórházak lelki gondozását is példásan végezte, kórházlelkészi minőségben. Főpásztorai szentszéki tanácsosi, valamint címzetes esperesi címmel tüntették ki.

Nem volt váratlan, de mégis fájdalmasan érintett a szomorú hír, hogy 58 éves korában elhunyt kedves osztálytársunk, Szakács Lajos. Temetésére 2010. december 31-én került sor, közel száz paptestvér és nagyszámú hívő jelenlétében. Az osztálytársak valamennyien ott voltak. Engesztelő szentmisét mutattunk be főpásztoraink vezetésével a zsögödi plébániatemplomban. Ezt követően kérésére, szülei mellé helyezték örök nyugalomra, a csíkszentmiklósi temetőben.

Életében sokszor imádkozta, a papok Édesanyjának segítségét kérve: „Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes… imádkozzál érettünk, bűnösökért most és halálunk óráján. Ámen.” Hisszük, hogy a csíksomlyói Szűzanya fogta Lajos papfia kezét és hazavezette Szent Fia országába.

Ő a harmadik, aki távozott az 1980-ban szenteltek közül. Adja Isten, hogy betegségtől és szenvedéstől meggyötört teste békésen nyugodjon a szülőföldben, papi lelkét pedig jutalmazza Isten örök boldogsággal a mennyben. Hisszük és valljuk, hogy „ha földi sátrunk leomlik, Istentől kapunk lakást: örök otthont a mennyben” (2 Kor 5,1).
 
Potyó Ferenc gyulafehérvári általános helynök, irodaigazgató