Visszaigényelhetjük az egyházi levéltárakat rendszerezésük előtt

Létezésünk bizonyítékai a több évszázados egyházi dokumentumok
A kommunizmus idején elkobzott egyházi levéltárak visszaszolgáltatására, bizonyos feltételek mellett magánlevéltárak létrehozására kínál lehetőséget a 16/1996-os számú levéltári törvény módosítása, amelyet tegnap a képviselőház is elfogadott – tájékoztatta lapunkat Máté András Levente. A törvény egyházi, levéltári anyagok visszaszolgáltatását is szabályozza – a jogcím nélkül elkobzott levéltári anyagokat püspökségenként visszaigényelhetik az egyházak, a puszta jogot harminc napon belül megkapva. A természetbeli visszaszolgáltatás olyan arányban történik, amennyire a jogos visszaigénylők biztosítani tudják a megfelelő tárolást, karbantartást és hozzáférhetőséget. A módosítási javaslatot az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetője Kerekes Károly és Márton Árpád RMDSZ-es képviselőtársaival együtt kezdeményezte. Ha az ellenzék nem támadja meg a törvényt az Alkotmánybíróságon, és Traian Băsescu államfő kihirdeti, akkor az érvényesnek tekinthető.

A törvény előírásai szerint olyan magánlevéltárakat lehet létrehozni, amelyek a munkaviszonnyal kapcsolatos levéltári anyagokat kezelnek. Ezekhez azok a személyek fordulhatnak, akik a fizetésükkel, munkaviszonyukkal kapcsolatosan akarnak információkat és bizonylatokat megszerezni, egyebek mellett például annak érdekében, hogy kiszámítsák a nyugdíjukat.

Arra voltunk kíváncsiak, a levéltárak visszaszolgáltatását lehetővé tevő törvénymódosítás hírét hogyan fogadják az egyházak, amelyek régóta várnak erre a jogorvoslásra.

Orbán Szabolcs, az erdélyi ferences rendtartomány vezetője (minister provincialis) lapunknak elmondta: bár a törvény tartalmát még pontosan nem ismeri, de korábbi információi szerint a levéltári anyagok visszaszolgáltatása csak a feldolgozásukat követően történhet meg. Az államosításkor a kolozsvári ferences kolostor középkori okiratokat is tartalmazó gyűjteményét, levéltárát elkobozták, egy része a Szekuritáté szűrőjében maradt, másik része pedig a kolozsvári állami levéltárba került, és mindmáig nincs kutatható állapotban.

– A ferences anyag mindmáig nincs feldolgozva a levéltárban, ilyen szempontból hátrányban vagyunk, de a törvény által kínált lehetőségekkel mindenképpen élni fogunk – emelte ki Orbán Szabolcs. Mint mondta, mindeddig nem nyerhettek betekintést gyűjteményükbe, ilyen irányú igényléseiket azzal utasították el, hogy az anyag még nem kutatható.

Flóra Ágnes történész, levéltáros, az állami levéltár kolozsvári fiókjának munkatársa úgy tudja, a ferences kolostor gyűjteménye már töredékeiben, feldúlva, a Szekuritátétól való átmentés nyomán került az intézménybe. A 23 folyóméternyi, teljesen rendszertelen anyag (7 doboz körülbelül egy méter) feldolgozását tavaly kezdte el, de a munka nehézkessége miatt csekély részét sikerült csak rendeznie. Mint mondta, a törvény tartalmát még nem ismeri, de logikusnak tűnik, hogy visszaszolgáltatásuk előtt a levéltári anyagokat azonosítsák.

Máté András úgy tájékoztatott, a levéltári anyagok visszaszolgáltatásának nem feltétele azok rendszerezése. Ez a folyamat egyébként tovább tolhatná a visszaszolgáltatás időpontját, hiszen a munka mennyisége és a szakemberek kis létszáma miatt az alapos rendszerezés akár több évet is igényelne.

Nagy László, az Erdélyi Unitárius Egyház főjegyzője szerint mindenképp üdvözlendőnek tartják a törvényt, amennyiben azt az erdélyi magyar történelmi egyházak igényeinek megfelelően és javaslatainak figyelembevételével fogadták el. –A jogszabály kedvező alkalmazása nagy lépés lehet a történelmi igazságszolgáltatások sorában – nyilatkozta a főjegyző.

Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke is örömmel nyugtázta, hogy ilyen hosszú idő elteltével a most elfogadott törvény megteremti a lehetőséget az egyházi levéltárak anyagának visszaszolgáltatására. Lapzártáig nem sikerült elérnünk Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspököt, hogy nyilatkozzon ebben a kérdésben.

Potyó Ferenc pápai káplán, a gyulafehérvári érsekség általános helynöke emlékeztetett: az egyház régóta kéri, hogy levéltári dokumentumait visszakaphassa.

– Örvendünk, hogy mostanra körvonalazódik ennek az ügynek is a megoldása. Amikor 1996-ban Emil Constantinescu frissen megválasztott államfő találkozott az egyházak képviselőivel, felvetettük neki az egyházaknak a visszaszolgáltatásra vonatkozó kérését. Erre az államfő azt mondta, hogy amit 1948-ban egy tollvonással elvettek, azt most nehéz lesz visszaszereznünk. Az egyházi ingatlanok ügyében történt némi előrehaladás, ám a levéltári anyagokra vonatkozólag nem. Az egyházaktól elkobzott dokumentumok többsége az egyház sajátos életvitelével kapcsolatos, azaz kimondottan egyházi dokumentumok. Az, hogy ezek több évszázadon át fennmaradtak, mind létezésünk bizonyítéka. Ezek a dokumentumok már nemzeti kincsekké váltak. A gyulafehérvári római katolikus érsekség már képes biztosítani a legkorszerűbb tárolási és kezelési követelményeket – összegzett a pápai káplán.

Összefoglaló

fotó: ROHONYI D. IVÁN

Szabadság, 2011. november 09.


Megóvja az ellenzék a levéltári törvényt

A Szociáldemokrata Párt (PSD) megóvja a módosított 1996/16-os levéltári törvényt az Alkotmánybíróságon, amelynek érvénybelépése a párt szerint rendkívül súlyos következményekhez vezethet – közölte csütörtökön Lia Olguţa Vasilescu, a politikai alakulat szóvivője. – A jogszabály értelmében az országos levéltáraknak át kell adniuk az anyakönyveket a megfelelő egyházaknak, így az állampolgároknak nem lesz hozzáférésük személyes iratokhoz, és bizonyos öröklési ügyekben nem fordulhatnak az igazságszolgáltatáshoz – jelentette ki Vasilescu.

A püspökségek magánjellegű szervezetek, s a törvény nem jogosítja fel őket arra, hogy ezekről az iratokról jogi értékkel bíró másolatokat és kivonatokat készítsenek, így ellehetetlenítik ezek megszerzését a polgárok számára, a dokumentumok pedig tisztázatlan rendszerbe kerülnek át – fejtette ki a szóvivő.

Mint ismeretes, a hét elején a képviselőház által is elfogadott törvénymódosítás értelmében lehetőség nyílik a kommunizmus idején elkobzott egyházi levéltárak visszaszolgáltatására, és bizonyos feltételek mellett magánlevéltárak létrehozására.

 

Szabadság, 2011. november 11.


Az egyházi levéltárak visszaszolgáltatása – a realitás talajáról szemlélve

Nagy Mihály Zoltán, az Országos Levéltár aligazgatója az új levéltári törvényt értékeli

Az anyakönyvek fontos adatokat tartalmaznak Az anyakönyvek fontos adatokat tartalmaznakA héten a képviselőház megszavazta az 1996/16-os levéltári törvény módosítását. A Máté András Levente és Kerekes Károly RMDSZ-es képviselők által kezdeményezett módosítások elfogadása lehetőséget teremt a kommunizmus idején elkobzott, beszolgáltatott egyházi levéltári anyagok visszaszolgáltatására. Amennyiben az Alkotmánybíróság nem ad helyet a benyújtott kifogásoknak, illetve az államelnök kihirdeti a törvényt, akkor a jogszabály érvénybe lép. Az egyházi levéltárak visszaszolgáltatásának ügye számos kérdést felvet, ezekről faggattuk Nagy Mihály Zoltán történészt, a Román Országos Levéltár aligazgatóját.

– Ha az egyházi levéltárak jogállásának hátterét nézzük, és hogy ezt miként szabályozták Románia modernkori történelmében, akkor kiindulópontnak az 1925-ös levéltári törvényt tekinthetjük, amely 8. szakaszában kimondja, hogy a nemzeti kisebbségek és a felekezetek saját levéltárakat tarthatnak fenn, ugyanakkor a felekezeteknek nem kell beszolgáltatniuk irataikat az állami intézményekbe. A jogszabály előírása szerint az iratokat keletkezésük után harminc évvel be kellett szolgáltatni az államnak, de az 1925-ös levéltári törvény előírta, hogy sem a nemzeti kisebbségek, sem az egyházak levéltáraira nem vonatkozik ez a kitétel. A törvény tehát elismerte a felekezeti levéltárak létét, de kimondta azt is, hogy a szóban forgó intézményeknek az állam ellenőrzése és felügyelete alatt kell tevékenykedniük. Ugyanakkor a törvény leszögezte, hogy ezekben a levéltárakban biztosítani kell az iratok tárolásához szükséges megfelelő körülményeket, illetve a képzett szakszemélyzetet. 1957 júliusában újabb román levéltári törvény jelent meg, és érdekes módon ennek a jogszabálynak a 11. paragrafusában szintén az szerepelt, hogy az egyházak, a különböző felekezetek vagy vallási közösségek saját maguk tarthatják fenn levéltáraikat. Ugyanúgy a törvényalkotó megszabta azt is, hogy az iratokra az egyházaknak különösen ügyelniük kell, és levéltáraik úgyszintén az állam felügyelete alatt működnek. Itt már a jogalkotó annak a lehetőségét is felvetette, ha: az egyházak akarják, akkor a birtokukban lévő dokumentumokat megőrzésre leadhatják az állami levéltárakhoz. 1971-ben újabb jogszabály jelent meg, amelyet 1974-ben módosítottak. Ez azonban már az egyházak számára kevésbé pozitív kitételeket tartalmazott, ugyanis a 22. szakaszában az szerepelt, hogy az egyházaknak be kell szolgáltatniuk iratanyagaikat az állami levéltárnak. A törvény megjelenése után bizottságokat állítottak össze a felekezetek és az állami levéltárak képviselőiből, hogy eldöntsék, mely iratokat kell átadni az állami levéltáraknak, amelyek bekerültek az úgynevezett Nemzeti Levéltári Fondba. A következő állomás az 1996-ban megjelent 16-os levéltári törvény volt, amelynek 18. paragrafusa leszögezte, hogy ha egy irat egyszer bekerült a Nemzeti Levéltári Fondba, nem vehető innen ki. Ugyanakkor a jogszabály nem tett külön említést arról, hogy a felekezetek saját levéltárakat tarthatnak fenn.

– Ezek szerint a most módosított levéltári törvény a kommunizmus és a rendszerváltás utánhozott jogszabályokhoz képest jelentős előrelépést jelent…

– Az RMDSZ már a 2000-es évek elején lépéseket tett egy új levéltári törvény megszületése érdekében, amely az állami közlevéltárak mellett a magánlevéltárak helyzetét is szabályozta volna. Ugyanakkor kezdeményezték, hogy a megyei levéltárak ne közvetlenül Bukarest igazgatása alá tartozzanak, hanem az adott megyék közigazgatási hatáskörébe kerüljenek. Újabban Kerekes Ká­roly és Máté András Levente indítványozta az 1996/16-os számú levéltári törvény, mindenekelőtt a 18-as szakasz módosítását. Következésképpen tárgyalás kezdődött a magyar történelmi egyházak, az állami levéltár, a kormány és a szövetség képviselői között. Az egyik alapvető kérdés az volt, hogy milyen jogszabályok alapján vették el az egyházak tulajdonát képező levéltári iratokat. A törvény végleges szövege leszögezi, hogy az 1950-ben kibocsájtott jogszabály, valamint az 1974-es levéltári törvény 22. paragrafusa alapján elkobzott iratanyagokat kell visszaszolgáltatni a volt tulajdonosoknak. Fontos továbbá megemlíteni, hogy az 1950-ben megjelent 153. számú törvény értelmében az egyházaktól elvették az anyakönyveket, amelyek először a helyi lakossági nyilvántartókhoz kerültek. Ez az állam szempontjából azért is volt lényeges, mert az országvezetés közigazgatási reformot helyezett kilátásba, amelynek nyomán aztán elrendelték a tartományok létrehozását. Ugyanakkor népszámlálásra készültek, ami miatt az állami közigazgatásnak úgyszintén szüksége volt az egyházi anyakönyvekre, így elrendelték azok átadását.

Egyesek úgy vélték, hogy el kell ismerni az egyházak tulajdonjogát, de az iratokat nem kell visszaszolgáltatni, mert nem az egyház feladata azok megőrzése. A parlamenti bizottsági ülések alkalmával végül olyan megoldás született, hogy csakis abban az esetben szolgáltatják vissza a dokumentumokat, ha az egyházak biztosítják az anyagok megfelelő tárolását, garantálják azok kutathatóságát, és szakképzett alkalmazottakkal rendelkeznek. Ennek érdekében olyan előírás is bekerült a jogszabályba, hogy az átadás előtt az érintett dokumentumokról kötelező módon mikrofilmet kell készíteni. Ugyanakkor a visszakapott iratokat nem szétszórva fogják tárolni, nem kerülnek vissza a gyülekezetekhez, a parókiákra, hanem – mint ahogyan azt a törvény előírja – a püspökségeken, egyházkerületeknél fogják tárolni azokat. Itt ki kell emelni, hogy ezek a kitételek éppen azt szolgálják: az iratok továbbra is kutathatók legyenek, vagyis így sikerült eloszlatni az ezzel kapcsolatos félelmeket. A törvény szerint az egyházaknak bizonyító iratok alapján be kell nyújtaniuk igénylési kérésüket az adott megyei levéltárakhoz, amire azoknak harminc napon belül választ kell adniuk. Amennyiben nem támasztanak kifogást, akkor egy éven belül a dokumentumokat természetben, eredeti formájukban vissza kell szolgáltatni volt tulajdonosuknak.

– A felek között vitát váltott ki az egyházi anyakönyvek kérdése. Milyen álláspontok fogalmazódtak meg ezzel kapcsolatban?

– Valóban különböző vélemények fogalmazódtak meg arról, hogy az egyházi anyakönyvek miként keletkeztek. A Tridenti zsinat hozott elsőként határozatot arról, hogy a katolikus egyház vezesse be az anyakönyveket. Ezek után a protestáns egyházak is hasonlóképpen döntöttek saját híveik számontartása érdekében. Nagyon fontos leszögezni, hogy az anyakönyvek az adott egyházak belső igazgatási iratai, és nem az állam utasítására születtek meg. Magyarországon 1895-ben bevezették az állami anyakönyvezést, és ezt egyesek úgy értelmezték, hogy korábban az állam az anyakönyvezést az egyházakra ruházta át. Azt is kiemelném, hogy a gyülekezet számontartásán kívül az anyakönyvezésnek gazdasági vonatkozása is volt, hiszen pontosan tudni kellett, hogy a híveknek mennyi adót kell beszolgáltatniuk.

Ugyanakkor az egyházi anyakönyvek kérdése felvet még egy nagyon fontos problémát. Tekintettel arra, hogy személyes adatokról van szó, korlátozni kell az ezekhez való hozzáférhetőséget, hiszen nem bárki szerezhet tudomást az azokban szereplő adatokról. A román levéltári törvény szerint csak a száz évvel korábban kibocsátott anyakönyveket lehet szabadon forgatni, kutatni. Hasonlóképpen az egyházak belső szabályzatában is szerepel a száz éves határ, tehát akárkinek ők sem szolgáltatják ki az adatokat.

Az iratok visszaadása az egyházak számára mindenkép plusz kiadást jelent majd, hiszen levéltárakat kell kiépíteniük, megfelelő személyzetet kell alkalmazniuk, és biztosítaniuk kell a kutatótermi szolgálatot is. Külön kérdés, hogy az egyházak mennyire készültek fel az említett feltételek teljesítésére. Nincs kizárva továbbá az a lehetőség sem – amennyiben a felek megegyeznek –, hogy a tulajdonjog visszaszálljon az egyházakra, de a dokumentumok megőrzése a jövőben is az állami levéltárak hatáskörében maradjon.

– Az anyakönyveken kívül milyen típusú dokumentumokat szolgáltatnának vissza? Rendelkeznek-e információkkal az iratanyagok tartalmát illetően?

– Természetesen egyéb iratokról is szó van, főleg 1974-ben kerültek át nagyon fontos iratok az egyházaktól az állami levéltárakba. Ezekről konkrét jegyzékek léteznek, amelyekről az egyházaknak is tudomása van. Megtörtént amúgy az is, hogy a kommunizmus időszakában különböző püspökségek vagy egyházkerületek egyes vezetői önként adtak át anyagokat az államnak. Sajnos, a törvény ezekre az esetekre vonatkozóan nem tartalmaz előírásokat, mert itt önkéntes iratátadásról van szó.

– Lehet-e tudni konkrétan, hogy összességében, illetve külön-külön egyházakra lebontva milyen mennyiségű dokumentum átadásáról van szó?

– Erre vonatkozólag egyelőre nincsenek pontos kimutatások. A sajtóban olyan hírek is terjedtek, hogy a megyei levéltárak által őrzött iratoknak közel ötven százalékát kell majd visszaszolgáltatni. Ez nem igaz, hiszen 1974-ig az állami törvények megengedték az egyházi levéltárak működését, s kevés olyan püspökség és egyházkerület volt, amely átadta volna az általuk kibocsátott iratoknak az összességét. Nagyon sok anyag megmaradt a gyulafehérvári érsekség levéltárában, a kolozsvári evangélikus-lutheránus püspökség és a Kolozs-Dobokai római katolikus főesperesség iratait nagyon jó állapotban megőrizték a templomtornyokban, a református egyházkerület dokumentumait pedig a Farkas utcai templom oldalsó termeiben. Az egész ügy pikantériája az, hogy a törvény legnagyobb kedvezményezettjei tulajdonképpen nem a magyar történelmi egyházak, hanem a görög katolikus egyház. Amikor 1948-ban felszámolták ezt az egyházat, akkor az iratok egy része elpusztult, másik része különböző intézményekhez került, vagy átadták azokat az ortodox püspökségeknek, amelyektől legvégül az állami levéltárak raktáraiba kerültek. A módosított jogszabálynak köszönhetően tehát a görög katolikus püspökségek több mint háromszáz éves múltjuk írásos emlékeit kaphatják vissza. A magyar történelmi egyházak esetében a legfontosabb iratok mindenekelőtt az anyakönyvek, illetve azok a dokumentumok, amelyeket 1974 után vettek el.

– A jogszabály kötelező módon előírja a visszaadandó okiratok mikrofilmre vitelét. A törvény szerint egy év állna az illetékesek rendelkezésére ezek elkészítésére. Az állami levéltárak fel vannak készülve arra, hogy eleget tegyenek a megszabott feltételnek?

– Ez nagyon komoly logisztikai és anyagi kérdéseket vet fel, hiszen Bukaresten kívül az országban csupán öt megyei levéltárban készítettek mikrofilmeket. Megfelelő anyagi források hiányában 2005-től kezdődően már csak a fővárosra korlátozódott ennek a munkafolyamatnak az elvégzése. A bizottsági viták során felmerült, hogy amennyiben mikrofilmeket kell készíteni a szóban forgó dokumentumokról, akkor az állami levéltárak a jelenlegi finanszírozás mellett nem biztos, hogy ennek a feltételnek eleget tudnak tenni. Az állami levéltárak egyébként ígéretet kaptak a kulturális bizottság részéről, hogy a jövő évi költségvetésben megpróbálnak majd számukra anyagi forrásokat elkülöníteni.

– Szakmai szempontból fontosnak ítéli a mikrofilmek elkészítését?

– Az egyházi anyakönyvek nagyon fontos adatokat tartalmaznak, hiszen ezek jelentős jogbiztosító iratok. Ebből kifolyólag nagyon fontos lenne ezek mikrofilmezése, bár felmerült az a kérdés is, hogy másolatról nem lehet kiadni igazolást. Az elkövetkezőkben biztosítani kellene az egyházak számára is a jogot, hogy az anyakönyvekről hiteles másolatot bocsáthassanak ki a különböző tulajdonjogi, örökösödési vagy egyéb perek esetében.

– Mivel magyarázható, hogy a két világháború közötti időszakban hozott törvény tiszteletben tartotta az egyházak tulajdonjogát? Hiszen az impériumváltást követően minden téren korlátozni próbálták a kisebbségbe került magyarság jogait.

– A két világháború között polgári demokratikus rendszer próbált kiépülni, amelynek működésébe beletartozott a tulajdonjog tisztelete. Ezért nem merült fel, hogy az iratokat államosítani kell. Ugyanakkor az állam számára abban az időszakban a dokumentumok bekérése óriási megterhelést jelentett volna, hiszen ekkor épültek ki a megyei levéltárak. Tulajdonképpen Erdélyben a két világháború között nem létezett minden megyében levéltár, hanem központi iratmegőrzők működtek. A dokumentumok begyűjtésére sokkal nagyobb kapacitású levéltárakat kellett volna létrehozni, amelyre az adott időszakban nem volt lehetőség. Amikor 1974-ben atomerőműveket és óriási hidakat kezdtek el építeni, akkor már nem volt kérdéses, hogy ezeket az iratokat be kell szolgáltatni, és hol fogják azokat tárolni. Az is lényeges, hogy milyen elméletet vallott az adott levéltárosi és történészi társadalom. Míg a két világháború között tiszteletben tartották az egyházak iratmegőrzési jogát, és fel sem merült ezek beszolgáltatásának lehetősége, addig 1974-től egészen más típusú logika uralta el a szakma képviselőinek gondolkodásmódját, amelynek hatása ma is érezhető.

 

 PAPP ANNAMÁRIA, Szabadság, 2011. november 12.


Tovább késik a levéltári restitúció?



Ellenkezés – A szociáldemokratáknak nem tetszik, hogy az egyházak visszakaphatják elkobzott vagyonukat

Késhet az erdélyi magyar történelmi egyházak levéltári dokumentumainak visszaszolgáltatása, mivel a Szociáldemokrata Párt (PSD) úgy döntött, hogy megtámadja az alkotmánybíróságon a restitúcióról szóló levéltári törvényt. A Máté András és Kerekes Károly RMDSZ-es képviselő által beterjesztett jogszabályt a múlt héten fogadta el a az alsóház, amelynek ügydöntő hatásköre volt ebben a kérdésben. A törvényt már csak Traian Băsescu államfőnek kellett volna aláírnia, de időközben újabb akadályba ütközött az ügy. Lia Olguță Vasilescu, a legnagyobb ellenzéki alakulat szóvivője ugyanis bejelentette, hogy pártja az alkotmánybíróságon fogja megtámadni az új levéltári törvényt, amely lehetővé teszi az erdélyi magyar történelmi egyházaknak, hogy visszaigényeljék a kommunizmus idején tőlük elkobzott iratokat, amelyek most a Román Állami Levéltár gondozásában vannak.

A Krónika című országos közéleti napilap a múlt pénteken közölt írásában emlékeztetett, hogy korábban a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt (PRM) sorait gyarapító, általában magyarellenes álláspontjáról hírhedt politikus szerint pártja éppen a jogszabály restitúcióra vonatkozó részét kifogásolja, és ez ellen emel alkotmányossági kifogást a taláros testületnél.

Vasilescu azt hozta fel a restitúciós törvény ellen, hogy az 1950/153-as rendelet értelmében az egyházak nyilvántartásait az anyakönyvi hivatalok vették át, nem pedig az állami levéltár, ez utóbbihoz később kerültek át megőrzésre történelmi dokumentumokként. Hozzátette: az 1971/472-es rendelettel az egyházaktól, különféle – akár szocialista – szervezetektől, de még magánszemélyektől is vettek át iratokat, „azonban ha minden ezen rendelet alapján történt átvételt önkényesnek minősítenek, az fölöslegessé teszi az állami levéltárat”. Az ellenzéki politikus szerint az is aggályos a visszaszolgáltatásban, hogy miközben most bárki által kikérhetőek és kutathatóak az egyházi dokumentumok, ha azok visszakerülnek az egyházakhoz, akkor az állampolgárok – szerinte – már nem fognak tudni ezekhez hozzáférni, s nem fogják tudni például örökségüket bizonyítani.

A levéltárnak sem kellett a törvény

A jogszabálytervezetet egyébként korábban a Román Állami Levéltár is negatívan véleményezte, amikor a képviselőház kulturális bizottsága kért szakjelentést. A testület végül ettől függetlenül pozitívan véleményezte a jogszabálytervezetet – emlékeztetett a Krónika. Válaszában a levéltár leszögezte, három ponton is kifogásolja a jogszabályt, ezért nem javasolja azt elfogadásra. Elsőként korábban ők is azzal érveltek, hogy csak utólag kapták meg az iratokat az anyakönyvi hivataloktól mint történelmi dokumentumokat. Ugyanakkor – hívták fel a figyelmet – Erdélyben 1895-ig, míg az Ókirályságban 1865–66-ig csak az egyházak vezettek anyakönyvet, így sehol máshol nincsenek regisztrálva a korábban született személyek. Ha az egyházaknak ezeket visszaszolgáltatnák, akkor kikerülnének a levéltár tulajdonából, s tulajdonképpen egy magánlevéltárba kerülnének át, amelyek helyzetét Romániában egyetlen törvény sem szabályozza.

Másodsorban azt hozták fel, hogy amennyiben önkényesnek neveznék az 1971/472-es rendelet alapján megszerzett dokumentumok átvételét, akkor vissza lehetne igényelni valamennyi, ez alapján átvett okmányt, ami pedig semmissé tenné az állami levéltár szerepét. Ennél a pontnál említették meg rendellenességként azt is, hogy a levéltári anyagok a visszaszolgáltatás nyomán a püspökségekhez jutnának vissza, nem pedig korábbi tulajdonosaikhoz. A harmadik pontban arról írnak, hogy a parlament jogharmonizációért felelős tanácsának 2009-es állásfoglalása szerint annak a megállapítása, hogy az esetleges átvételek önkényesnek minősíthetőek-e, és az egykori tulajdonosoknak joga van-e azok visszaszerzésére, kizárólag a bíróságok döntését képezhetik. A képviselőházhoz címzett válaszzáró gondolatként pedig azt is nehezményezik, hogy az új törvény nem jelöli meg konkrétan, hogy miként biztosítják majd az egyházak a szabad hozzáférést a visszakapott iratokhoz, s az sincs előírva, hogy ellenőrizni kell ezt, mivel semmiféle szankciót nem helyeznek kilátásba a jogszabálytervezet kidolgozói.

További nehézség?

A visszaszolgáltatási folyamatot hátráltathatja az is, hogy amennyiben a jogszabály hatályba lép, valamennyi visszaszolgáltatandó iratról mikrofilmet kell készíteni. Nagy Mihály, a Román Állami Levéltár aligazgatója szerint ezek elkészítésére jelenleg csak Bukarestben van lehetősége az intézménynek, és a parlamentnek a jövő évi költségvetésben meg kellene növelnie a levéltár költségvetését ahhoz, hogy ez a folyamat elkezdődhessen. Máté András képviselő azonban azt mondja, nem hiszi, hogy akkora összegről lenne szó, hogy ne lehetne előirányozni, azt azonban nem tudja megbecsülni, hogy pontosan mennyire lenne szükség.

Az egyházak régen erre várnak

Az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői üdvözölték a jogszabály parlamenti elfogadását, hiszen már a rendszerváltás óta szorgalmazzák az elkobzott levéltári állományok visszaszolgáltatását. A jogszabály egyébként csak bizonyos típusú iratok visszaszolgáltatását teszi majd lehetővé az egyházak számára, anyakönyvekről és történelmi dokumentumokról van szó.

Arra pedig, hogy az egyházak milyen rég várnak a restitúcióra, mi sem jobb bizonyíték, hogy már kellőképpen fel is készültek az iratok, dokumentumok fogadására. A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség korszerű levéltári raktárai, az érseki levéltár és még nyolc gyűjtőközpont biztosítani tudja a megfelelő tárolási körülményeket, az optimális mikroklímát, a dexion fémállványzatot, savmentes levéltári dobozokat, tűz és víz elleni védelmet, a szakembereik által pedig az iratanyag feldolgozottságát és a kutatók számára a hozzáférést is – mondta el a Krónikának Bernád Rita begin_of_the_skype_highlighting     end_of_the_skype_highlighting, a gyulafehérvári főegyházmegye főlevéltárosa. Az érsekség államosított plébániai anyakönyveit, amelyek megközelítőleg 120–150 iratfolyóméter mennyiségű kötetgyűjteményt jelentenek, és mintegy ezer darab anyakönyvi kötetet az állami levéltár jelenleg tíz megyei – Fehér, Szeben, Hargita, Kovászna, Maros, Brassó, Máramaros, Hunyad, Kolozs és Beszterce-Naszód – igazgatósága őrzi. Ezt a mintegy ezer darab anyakönyvi kötetet veheti vissza az egyház.
„Amennyiben a felekezeti iskolák levéltárait is visszakapnánk, úgy az még 150–200 folyóméternyi mennyiségű iratanyag gondozását jelentené. A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség esetében kisebb mennyiségű egyéb plébániai irattípust államosítottak az anyakönyvek mellett. Ezek, mivel külön fondokba lettek sorolva, nehezen lesznek majd azonosíthatóak” – véli a főlevéltáros. Bernád Rita end_of_the_skype_highlighting elmondta, számukra egyaránt fontos a tulajdonjog és a levéltári anyag őrzési állapota, a biztonsági másolat készítése az eredeti levéltári anyag védelmét kell hogy szolgálja. „Bízunk benne, hogy a tervezett mikrofilmezések a megígért időn belül elkészülnek, és mihamarabb beindíthatjuk központilag anyakönyveink és egyéb államosított egyházi levéltári anyagaink visszaigénylését” – szögezte le Bernád Rita begin_of_the_skype_highlightingend_of_the_skype_highl.

Sokkal pesszimistább ennél a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség levéltárosa, Emődi András. A szakember szerint ugyanis a román sajtóban, illetve az ellenzék berkeiben tapasztalható hisztéria nyomán egyhamar nem válik jogerőssé a szabályozás. Nagyvárad esetében is óriási anyagról van szó egyébként – nemcsak magának a püspökségnek van archívuma, hanem például a székeskáptalannak is, de vannak személyes iratok is. „Vitális kérdés, hogy az esetleg visszakapott anyagokat hol tároljuk majd. Nagyváradon ebből a szempontból jó a helyzet, hiszen a püspöki palota várhatóan hamarosan teljes egészében visszakerül a püspökség birtokába, és az én személyemben levéltáros is van” – mondta Emődi.

Keresztalja, 2011. november 21.