Van kiút az alkohol zsákutcájából

Van kiút az alkoholizmusból – vallja a Gyulafehérvári Caritas, ezért is hirdette meg a KI-ÚT elnevezésű programját, amelynek során csoportterápiákat szerveznek szenvedélybetegeknek és hozzátartozóiknak. Egyelőre csak Csík- és Gyergyószéken, de nem titkolt szándékuk a terjeszkedés.

A Székelyföldön – és nem csak – még mindig tabunak számító, ezzel szemben évről évre nagyobb méreteket öltő problémával vette fel a harcot a Gyulafehérvári Caritas szociális ágazata, amikor meghirdette a KI-ÚT elnevezésű, szenvedélybetegeket és hozzátartozóikat segítő programját.

Erdélyben ugyanis az egyszerű emberek körében nem a kábítószer-használat vagy a játékfüggőség jelenti az egyik legégetőbb problémát, hanem az egyre szélesebb körben megjelenő alkoholizmus. Az anyagiak és a munkatársak hiánya miatt egyelőre csak a gyergyó- és csíkszéki szenvedélybetegeken nyílik lehetőségük segíteni, de később terjeszkedni kívánnak. A projekt keretében önsegítő csoportfoglalkozásokat tartanak, amelyben a Caritas munkatársainak partnere és segítője a témában már jártas, a magyarózdi terápiás központot működtető Bonus Pastor alapítvány.

„Az alkoholfüggőség észrevétlenül alakul ki, és azok, akiket érint, sokszor csak későn veszik észre, hogy nagy a baj.
A szégyen meg a félelem sok esetben megbénítja azokat, akik ilyen nehézséggel küzdenek, s nem találnak kiutat” – mutat rá a program lényegére Kedves Rita gyergyószentmiklósi segítő nővér, gyergyószentmiklósi addiktológus konzultáns. Mint vallja, a gyógyulás nem könnyű, de lehetséges. „Ezt a gyógyulási folyamatot szeretnénk támogatni szolgáltatásainkkal” – szögezi le.

Hiányoznak a statisztikák

A Keresztalja kérdésére, hogy van-e legalább egy hozzávetőleges kimutatás arról, hogy székelyföldi vagy országos viszonylatban hányan szorulhatnak segítségre,  Kedves Rita nemleges választ adott. Mint hangsúlyozta, nincsenek adatok, de nehéz is lenne statisztikát készíteni az alkoholfüggőkről, hiszen ez egy nagyon összetett terület. Részinformációk jönnek például az egészségügyi ellátás területéről, de ez sok esetben hiányos, hisz nem mindenhol kerül a statisztikai adatok közé az alkoholfüggőség. Részinformáció jön az igazságszolgáltatás területéről is, de így sem teljes a kép. Az évente növekvő egy főre eső alkoholfogyasztás utal arra, hogy ezzel egyetemben az alkoholfüggők száma is évről évre növekvő tendenciát mutat. Felvetésünkre, hogy a válság növelte-e az alkoholba menekülők számát, a nővér megjegyezte: „aggasztó, hogy országos viszonylatban a kereskedelemben eladott alkoholmennyiség tavaly nőtt az előző évhez képest, azonban a válságot megelőző években is az volt a trend, hogy a szám évről évre magasabb volt”. Szerinte ennek az oka abban keresendő, hogy napjainkban az élet maga egyre inkább elbizonytalanodik, több a kockázat, s ezt a létbizonytalanságot nehezen viselik az emberek.

Csíkszeredai tapasztalatok

Ahogy a probléma nem új keletű, nem új annak a kezelésére tett kísérlet sem. Csíkszeredában például már másfél évtizedes hagyományra tekint vissza az egyház gondoskodása a szenvedélybetegekről. Támogatócsoportokat 1996-tól működtetnek a városban – a folyamatot a mindenki által Tisztiként emlegetett Gergely István csíksomlyói plébános indította útjára, a Bonus Pastor segítségével, s azóta is működik. A projektbe 2010-ben szállt be a Caritas, a KI-ÚT programot pedig februártól indítják. Azonban mint Rétyi Julianna, a csíkszeredai Caritas Családsegítő Szolgálat munkatársa a Keresztaljának elmondta, nem hoz újat a nap alatt a program, hiszen folyamatosan zajlanak csoportterápiák. Ezek azonban – akárcsak eddig – a jövőben is bárki számára nyitottak lesznek, aki úgy érzi, segítségre van szüksége, bármikor csatlakozhat. A beszélgetések hétfőn 19 órától zajlanak a Szent Kereszt Plébánia hittantermében, ide a szenvedélybetegeket és hozzátartozóikat egyaránt várják. Kimondottan a hozzátartozókat várják ugyanitt szerdánként 11 órától. Ugyanakkor a hónap páros hetein Szentegyházán szerveznek csoportterápiákat keddenként 16 órától, s tervezik hasonló konzultáció elindítását Csíkszentdomokoson és Kászonaltízen is. Rétyi Julianna elmondása szerint az eddig tapasztalatok azt mutatják, hogy évi mintegy 300 személy fordul hozzájuk segítségért. Közülük van, akinek elég a csoportterápia a végleges leszokáshoz, mások a magyarózdi központban keresik gyógyulásukat, de sajnos olyanok is akadnak, akik lemondanak erről, amikor meghallják, hogy a gyógyuláshoz az szükséges, hogy többé soha nem fogyaszthatnak alkoholt. „De sok a pozitív példa, ezért éri meg csinálni. Mindez továbbvisz, újabb motivációt ad” – szögezi le a Caritas munkatársa.

Gyergyószéken is segítenének

Február elsejétől szerdánként 18 órától indulnak az úgynevezett önsegítő csoportok Gyergyószentmiklóson, a Caritas Családsegítő Központban is, ahová egyaránt várják a szenvedélybetegeket és a segíteni próbáló hozzátartozójukat is. Ugyanakkor egy másik, csoportos, szintén önsegítő jellegű tevékenységet is útjára indítanának, amely kimondottan a szenvedélybeteg családban felnőtteket célozná meg. A találkozók célja ez esetben megismerni azt, ahogyan a családban lévő szenvedélybeteg és az ezzel járó nehézségek hatottak a személyes fejlődésre, és segíteni megbékélni a múlttal és tanulni a kiegyensúlyozott életet. Korhatár 22–40 év. A csoport pedig várhatóan február 10. körül indul, egy, a részt venni szándékozókkal közösen egyeztetett időpontban. Erre a foglalkozásra előzetes jelentkezés szükséges.

Elérhetőségek:
Gyergyószentmiklós és környéke: tel.: 0731-137191 (e-mail: rita.kedves@caritas-ab.ro)
Csíkszereda és környéke: tel.: 0732-830156 (e-mail: julianna.retyi@caritas-ab.ro).

MAGYARÓZDON IS A KERESZTÉNY SZERETETTEL GYÓGYÍTANAK

„Magyarózd nemcsak az alkoholfüggésemtől szabadított meg, életszemléletemet is megváltoztatta” – vallja a negyvenéves P. T., aki hat évvel ezelőtt volt hat hónapig a terápiás otthon lakója. Mint mondja, számára a „szabadulás” azt jelenti, hogy reggel a tükörbe tud nézni, esténként pedig nyugodt lelkiismerettel tud lefeküdni. „Magyarózdon döbbentem rá, hogy a testi függőségen túl mi üldözött a pohárhoz: a csúsztatásaim, a hazugságaim, be nem tartott ígéreteim, a környezetem átverése. Folyamatos szorongás volt az életem. A terápia segített abban, hogy megtaláljam a bajok gyökerét, mert mindennap tükröt tartottak elém” – magyarázza. A férfi szerint a magyarózdi ingerszegény környezet segítette a befelé fordulást, az alkoholfüggést előidéző okok megkeresését. „A múlttal való szembenézés iszonyatos volt. Ez volt a terápia legnehezebb része. Az otthon lakóinak, azaz sorstársaimnak és az otthon munkatársainak megértő szeretete ezt segített elviselni. Már mertem őszinte lenni, előbb magamhoz, később környezetemhez is” – idézi fel az első magyarózdi hónapokat. Beszámolója szerint a fordulópont az volt a terápiában, amikor sikerült végre motivációt találnia a gyógyulásra. „Ehhez az otthon tanácsot nem tudott nyújtani, csak kerettel szolgált. A gyógyulás kulcsa magunkban van: ezt segített a terápia megkeresni” – mondja P. T., akinek – bár ateistának vallja magát – „természetszerűnek” tűnt, hogy a terápiás otthont a keresztény értékek irányítják. „A keresztény szeretet Ózdon nem üres fogalom, gyógyítani képesek vele” – teszi hozzá.

Bálint Eszter,  Keresztalja, 2012. január 30.

KI-ÚT: Konzultációs program szenvedélybetegeknek

Az elmúlt év végén új programot indított a Gyulafehérvári Caritas Hargita megyében szenvedélybetegek számára. A program vezetőjét, Kedves Ritát kérdeztük az új szolgáltatás hátteréről, szükségességéről, távlatairól…

Miért volt szükség egy ilyen program elindítására?
Aki nyitott szemmel él, s elgondolkodik azon, amit lát, észleli, hogy a világ egyre gyorsabban változik. S ha változik a világ, akkor ahhoz alkalmazkodni kell. Van, aki úgy tud alkalmazkodni, hogy megkeresi a kreatív válaszokat, lehetőségeket, s megoldja az életében jelentkező problémákat. De van olyan ember is, aki tulajdonképpen valamilyen pótszert talál magának, ami látszólag megkönnyíti az életét, mert pillanatnyi feszültségoldást jelent, s ennél meg is áll.
Nos, így a hétköznapi környezetünkben azt tapasztalhatjuk, hogy nagyon sok családot érint a szenvedélybetegség. Sokféle szenvedélybetegséget ismer a szakma. Itt, Hargita megyében, Gyergyó vidékén (s szerintem nemcsak itt) elsősorban alkoholfüggőség jelent egyre nagyobb gondot. Azért is, mert elérhető, azért is, mert társadalmilag elfogadott, s azért is, mert a kultúránkban az alkoholfogyasztás nagy változáson ment át. Régen a társadalmi események kísérőjelensége volt az alkohol – tehát a cél nem az alkoholfogyasztás volt, hanem a kapcsolatok és egymás segítése. Ma az alkoholfogyasztás funkciója változott meg: nagyon sok esetben inni gyűlnek össze az emberek – s szinte mellékessé válnak a kapcsolatok, egymás segítése pedig egyre inkább háttérbe kerül (mert azt egyre inkább „megmérik”: én segítek neked két napot – te is vissza kell hogy segítsd...).
Sok helyről hallani jelzéseket, bár átfogó statisztikák nem készülnek mifelénk, hogy a szenvedélybetegség jelentősen nőtt. Így akárhová nézünk, jelen van ez a szükség a közvetlen környezetünkben. S innen már egy lépés, hogy a Gyulafehérvári Caritas észlelte ezt a szükséget, és választ keres a problémára.

Miért konzultációs és nem tanácsadó program?
A tanácsadó fogalma arra utal, hogy van egy „okos” ember, aki „tudja a tutit”, s majd megmondja a nehézségben, bajban lévő embernek – azaz tanácsot ad, hogy mit kell tenni. Ezt követően az ember szépen megteszi, amit tanácsoltak neki, s azzal a baj meg van oldva.
Az igazi segítés azonban nem erről szól. A konzultáció folyamatában a konzultáns aktív hallgató. És legalább ennyire szükség van a segítséget kérő aktivitására is. Tehát a közös munka, a beszélgetés alatt kristályosodik ki az útnak a következő lépése. A konzultáns segít, hogy a hozzá forduló megtalálja saját erőforrásait, megoldási lehetőségeit, és kiutat találjanak a nehézségből. Így a segítés mindig egyénre, helyzetre szabott. Ugyanakkor fontos az, hogy a konzultáns egyféleképpen „kívülálló”, ami azt jelenti, hogy érzelmileg nincs úgy benne a helyzetben, hogy az beszűkítené a látóterét, s ezért adott esetben nagyobb területre van rálátásra, ahol aztán közösen a hozzá fordulóval keresik azt, hogy mi segít neki a változás útján. Egy ilyen folyamat megváltoztatja az embert. Csak úgy lehet segíteni, ha az, aki segítséget kér, képes a belső változásra, nyitott a folyamatra, és megteszi a változáshoz szükséges lépéseket.

Ki számít tulajdonképpen szenvedélybetegnek?
Nehéz kérdés. Így általánosan nem lehet megmondani, ki számít szenvedélybetegnek. Azért is, mert sokféle szenvedélybetegség van. Vannak az ún. kémiai függőségek, amikor valamilyen „szert” (kémiai anyagot) használ az ember. De ezen túl vannak az ún. viselkedési függőségek, ami egyre inkább a szakma előterébe kerül. Ilyenek pl. a számítógép/internetfüggőség, játékfüggőség stb. Különösen azért is érdekes jelenség ez, mert a következő generációt már sokkal több olyan hatás éri, ami potenciális függőségveszélyt jelent. Így valószínűsíthető, hogy a következő generációnál (a mai tizenévesek) már eltolódik a hangsúly az alkoholfüggőségről a viselkedési függőségek felé. Ezért így általánosan nehéz bármit is mondani arról, hogy ki számít szenvedélybetegnek. Ami azonban közös jellegzetesség: ismételt késztetés a szerhasználatra, egy viselkedés véghezvitelére. Aztán ha az illető nem használ szert vagy nem ismétli a viselkedést, akkor nő a belső feszültsége, s ha megtette azt, akkor átmenetileg és gyorsan csökken ez a belső feszültség. És a késztetés az ismétlésre gyorsan visszatér: sokszor órák, napok alatt, miközben az egyén negatív következményeket él át. Tehát valahol automatizálódik a viselkedés.
Az alkoholfüggőség megállapítása sem egyszerű dolog. Sokan azt gondolják, hogy az pl. az „alkoholista”, aki minden nap teljesen részegen az utcasarkon fetreng, akit már elhagyott a családja, s nincs se pénze, se munkahelye. Ez nem így van. A függőség sokkal korábban kezdődik! S itt van óriási szükség a tudatosságra, a belső figyelésre. Tudatában kell lennünk annak, hogy vannak szerek, amelyek függőséget alakítanak ki. Egy ilyen „hétköznapi” szer az alkohol, amely elérhető távolságban van. És tudni kell arról, hogy ez egy olyan szer, amit, ha rendszeresen fogyasztunk, függőséget alakít ki. A függőség pedig észrevétlenül alakul ki, a rendszeres és egyre gyakoribbá váló italozás során. Ez alatt pedig – a használó számára észrevétlenül- megváltozik a magatartása, a viselkedése, a gondolkodásmódja, a saját maga és a környezete észlelése, hogy a más káros következményekről ne beszéljünk. Az alkoholfüggőségnek tehát nem az a kulcskérdése, hogy mit iszik vagy mennyit. Hanem sokkal inkább az, hogy miért, hogyan issza az alkoholt.

Tapasztalatod szerint van-e már kellő nyitottság az erdélyi emberekben, hogy felvállalják a problémáikat?
Azt tapasztalom, hogy nehéz a kultúránkban segítséget kérni. Az a mentalitás az uralkodó, hogy „úgysem számíthatsz senkire, oldd meg magad a problémáidat”. Pedig emberi létünkhöz hozzátartozik az, hogy határaink vannak, hogy folyton tanulnunk kell az életet, és hogy egymásra vagyunk utalva, tehát segítségre szorulunk. Az utóbbi években megváltoztak a falusi környezetben is a szociális kapcsolatok, s így az emberi kapcsolatok megtartó-segítő ereje nagyon sokat gyengült. Ezért van szükség egyre több területen szakmai segítségre (is).
A szenvedélybetegségre, az alkoholizmusra ez még hatványozottabban jellemző. Sokan szégyennek tekintik ezt a betegséget, s nem mernek beszélni róla. Nincs tudásuk, ismeretük erről a betegségről, és a család szinte bezárkózik ezzel a bajjal. Ma sok helyen megbélyegzik az alkoholfüggőt, sőt, a hozzátartozóját is, s ez visszahat oda, hogy sokan takargatni próbálják, amit pedig mégis mindenki tud... Az is igaz, hogy ebben „segített” az is, hogy nem volt – s ma is kevés helyen van érdembeli, elérhető segítség az ilyen bajba jutottaknak. Tehát nem volt, ahová fordulni ezzel a nehézséggel, nem volt, ahonnan segítséget kérni.
Így tényleg nagy lépésnek, lehetőségnek tartom ezt a programot, ami lehetőséget kínál arra, hogy erről beszélni lehessen, bélyeg és szégyen nélkül, megoldási utakat keresve.

Konkrétan miből áll a program, hogyan segítetek?
Tevékenységeink közé tartozik – épp a fent említettek miatt- a köztudatformálás, az informálás, ami ugyanakkor megelőző, prevenciós hatással is bír. Így lehetőségeket keresünk, hogy beszéljünk a szenvedélybetegségekről, és műhelymunkákkal, előadásokkal, információval szolgáljuk az emberek „kinyitását”, s bátorítsuk őket arra, hogy merjenek segítséget kérni, ha problémát észlelnek.
A másik, közvetlenül szenvedélybetegeknek és hozzátartozóiknak szóló kínálatunk az egyéni vagy családi konzultációs beszélgetés. Ez általában egy sorozatbeszélgetés, hisz egy találkozás alkalmával nem lehet érdemi változást elérni. Ez egyén- és helyzetfüggő, hogy meddig tart a segítő kapcsolat.
A csoportfoglalkozásaink ügyében a Bonus Pastor Alapítvánnyal közösen indítjuk útnak Gyergyószentmiklóson az önsegítő csoportot, amelyre február 1-jétől szerdánként este 6 órától a Caritas Családsegítő Központ Kossuth utcai épületében kerül sor. Erre szeretettel várjuk a szenvedélybetegeket és hozzátartozókat egyaránt.
Ezen kívül egy sajátos csoportfoglalkozást is szeretnénk indítani: azon (fiatal) felnőttek számára, akik olyan családban nőttek fel, ahol egyik vagy mindkét szülő szenvedélybeteg (volt). Ez azért fontos, mert az ilyen családban felnőttek fejlődésük során sérüléseket szenvednek, amelyeket nehéz feldolgozni. Ehhez nyújt segítséget a csoport. Ez zárt csoport lesz, február 10-e után szeretnénk indítani Gyergyószentmiklóson, és tíz találkozót foglal magába. Korhatár 22-40 év. Erre a csoportfoglalkozásra előre be kell jelentkezni (Tel. 0731-137 191), hogy egy beszélgetés során felmérjük, hogy a csoportfoglalkozás alkalmas-e a probléma kezelésére.
Ezen kívül nagyon fontosnak látjuk a kapcsolati háló építését. Ez azért is fontos, mert sok esetben igen komplex a probléma, és szükség van különböző szakterületek (egészségügy, pszichológia, szociális munka stb.), intézmények együttműködésére ahhoz, hogy hatékonyabb segítséget nyújthassunk.

Melyek a jövőtervek?
Álmaink vannak... Egyelőre konkrét terv: hogy a csíki régióban mostanig a Családsegítő Szolgálaton belül működő tevékenységet attól különválasztva bekapcsoljuk ebbe az új programba. Ezen kívül sok adminisztrációs munka áll előttünk: a szolgáltatásaink akkreditálása, a folyamatos (pénz)forráskeresés, szóróanyagok kiadása, konferencia, kampányok szervezése, együttműködések építése stb.
Mindenképp az biztos, hogy ez nem egy sikerszakma, s rövid távon nem lesznek látványos eredmények, hisz először a talajt kell feltörni, ami nagyon rögös... Így inkább kitartó, alapos munkára készülünk, bízva az isteni Gondviselésben, hogy mindig megtaláljuk a következő lépést a fejlődéshez, a változáshoz, a bővítéshez.

Kérdezett: Knecht Tamás, Vasárnap 2012. február 4

Akkor sem erősebb az üveg

Ha a gyerek beteg, nem pofont kell neki adni, hanem gyógyszert. Egyszerű ez, mint a kétszerkettő, mégis hamarabb sózunk egy dörgedelmes hegyibeszédet a szerencsétlen alkoholistákra, mint hogy szépen kézen fognánk és elvinnénk őket az orvoshoz. Igen, tudom, van, akit nem lehet kézenfogni, mert ő nem is részeges, egyszerűen csak a jó bort szereti nagyon. De van, aki tudja magáról, hogy beteg, és szívesen elmenne egy kezelésre, ha volna mellette, aki szeretettel bátorítsa. Mondanám, hogy támogassa, ha nem lenne ez a szó máris félreérthető ebben a szövegkörnyezetben.

Tény, hogy valami miatt rendszerint előítélettel közeledünk az alkoholizmus problémájához. Aki egyszer bement ebbe az utcába, arra mindenki azonnal keresztet vet, merthogy belőle már soha nem lesz ember. A nagyon optimisták egy ideig hisznek abban, hogy a problémát meg tudják oldani azzal, ha felfedezik a felfedezhetetlen rejtekhelyet a lakásban az üveg számára. Aztán ők is feladják, az alkoholisták ugyanis – ami az övék, az övék – többnyire bámulatosan találékonyak. Mégis különös, hogy a gyógyíthatatlan rákos családtaggal a legjobb onkológiai klinikákon próbálunk kilincselni, hátha mégis valami csoda folytán megmenthető, az alkoholistára eközben csak legyintünk, merthogy ő talán még a gyógyíthatatlannál is gyógyíthatatlanabb.

Pedig az alkoholizmus – akárcsak az összes többi függőség – igenis gyógyítható, ráadásul a rákhoz képest némileg jobb hatásfokkal. Egyetlen bökkenő van vele: a páciensnek is legalább annyira kell akarnia a gyógyulást, mint a rákban szenvedő betegnek. Az akarat bölcsője viszont a remény és a gyógyulásba vetett hit, itt pedig vissza is kanyarodtunk az előítéletekhez, miszerint az alkoholista csakis májcirózisban halhat meg, és normális emberi életre semmi esélye. Ezt az ördögi kört megbontani éppen azért nem mindennapi vállalkozás, mert feltételezi a hitet, hogy minden látszat ellenére nincs elveszett ember, és feltételezi a reményt, hogy minden zsákutcában ott világít valahol a kijáratot mutató mécses. Nem vitás, rég kinőtte a segélyosztogatás gyerekcipőjét a Caritas.

Lukács János István, Keresztalja.ro, 2012. január 30.

Kiutat mutatnak az alkoholizmusból

Szenvedélybetegek és hozzátartozóik megsegítésére hirdette meg február elsejétől KI-ÚT elnevezésű programját a Gyulafehérvári Caritas szociális ágazata, amelynek keretében csoportterápiákat szerveznek szenvedélybetegeknek és hozzátartozóiknak.

A magyarózdi terápiás központot működtető Bonus Pastor Alapítvánnyal közösen tető alá hozott projekt egyelőre csak Gyergyó- és Csíkszéken fut, azonban – mint az érintettek a Krónikának elmondták – ha további anyagi és humánerőforrás áll majd a rendelkezésükre, nem kizárt a terjeszkedés.

Valamennyire mindenki érintett

Bár a program általános kifejezéssel a szenvedélybetegeket és hozzátartozóikat kívánja segíteni, a Székelyföldön többnyire az alkoholfüggők és családtagjaik kérnek segítséget, amikor ráeszmélnek: a probléma már annyira súlyos, hogy szakemberre van szükség orvoslásában. „Csíkszéken például elmondható, hogy szinte minden család érintett, ha nem is a közvetlen házastárs, szülő, gyermek, akkor egy sógor, sógornő nagy eséllyel az alkohol rabja” – fejtette ki lapunk érdeklődésére Rétyi Julianna, a csíkszeredai Caritas Családsegítő Szolgálat munkatársa.

Hozzátette: sajnos a probléma nagyon elterjedt, azonban az érintettek nem veszik komolyan. „Nagyon sokan érzik, hogy gond van, hogy sokkal értékesebb életet élhetnének még akkor is, ha sokszor ezt önmaguknak sem vallják be. Mélyre kell kerülni a szembesüléshez” – mondta munkája során szerzett tapasztalatai alapján a szakember. Pedig Csíkszeredában és környékén eddig is volt lehetőség a gyógyulásra. A városban ugyanis bár alig két napja indították útjára a KI-ÚT programot, a katolikus egyház már több mint másfél évtizede gondoskodik a szenvedélybetegekről.

Támogatócsoportokat 1996-tól működtetnek a városban – a folyamatot a mindenki által Tisztiként emlegetett Gergely István csíksomlyói plébános indította útjára szintén a Bonus Pastor közreműködésével, s azóta is működik. A projektbe 2010-ben szállt be a Caritas. Rétyi Julianna elmondása szerint február elsejétől nagy dolog nem változott, hiszen folyamatosan zajlanak csoportterápiák.

Ezek pedig – akárcsak eddig – a jövőben is bárki számára nyitottak, aki úgy érzi, segítségre van szüksége, bármikor csatlakozhat. A beszélgetéseket hétfőn 19 órától tartják a Szent Kereszt Plébánia hittantermében, ide a szenvedélybetegeket és hozzátartozóikat egyaránt várják. Kimondottan a hozzátartozókat várják ugyanitt szerdánként 11 órától. Ugyanakkor a hónap páros hetein Szentegyházán szerveznek csoportterápiákat keddenként 16 órától, s tervezik hasonló konzultáció elindítását Csíkszentdomokoson és Kászonaltízen is.

Rétyi Julianna elmondása szerint az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy évi mintegy 300 személy fordul hozzájuk segítségért. Közülük van, akinek elég a csoportterápia a végleges leszokáshoz, mások a magyarózdi központban keresik gyógyulásukat, de sajnos olyanok is akadnak, akik lemondanak erről, amikor meghallják, hogy a gyógyuláshoz az szükséges, hogy többé soha nem fogyasszanak alkoholt. „De sok a pozitív példa, ezért éri meg csinálni. Mindez továbbvisz, újabb motivációt ad” – szögezi le a Caritas munkatársa.

Kérdésünkre, hogy a csoportterápia valóban tud-e úgy működni, mint a filmekben, hogy egymást is segítik, motiválják a teljes leszokásban a résztvevők, a szakember leszögezte, a csoport ereje valóban hat.

Létbizonytalanság és alkohol

Hasonló önsegítő csoportok indultak február elsejétől Gyergyószentmiklóson a Caritas Családsegítő Központban is. Kedves Rita gyergyószentmiklósi segítőnővér, gyergyószentmiklósi addiktológus konzultáns elmondta, szerdánként 18 órától várják mindazokat, akik úgy érzik, szenvedélybetegségük leküzdésében segítségre van szükségük, illetve hozzátartozóik is csatlakozhatnak. Ugyanakkor egy másik csoportos, szintén önsegítő jellegű tevékenységet is útjára indítanának, amely kimondottan a szenvedélybeteg családban felnőtteket célozná meg.

A találkozók célja ez esetben megismerni azt, ahogyan a családban lévő szenvedélybeteg és az ezzel járó nehézségek hatottak a személyes fejlődésre, és segíteni megbékélni a múlttal, és tanulni a kiegyensúlyozott életet. Korhatár 22–40 év. A csoport várhatón február 10. körül indul, egy, a részt venni szándékozókkal közösen egyeztetett időpontban. Erre a foglalkozásra előzetes jelentkezés szükséges.

Kérdésünkre, hogy van-e olyan – legalább hozzávetőleges – székelyföldi vagy országos kimutatás, amely alapján meg lehetne becsülni, hogy hányan szorulhatnak segítségre, Kedves Rita nemleges választ adott. Statisztikák nincsenek, mondta, és a szenvedélybetegségre utaló részinformációk nem elegendőek ahhoz, hogy következtetéseket lehessen levonni. Ilyen részinformációk jönnek például az egészségügyi ellátás területéről, de ez sok esetben hiányos, hisz nem mindenhol kerül a statisztikai adatok közé az alkoholfüggőség.

Részinformáció jön az igazságszolgáltatás területéről is, de így sem teljes a kép. Az évente növekvő egy főre eső alkoholfogyasztás utal arra, hogy az alkoholfüggők száma is évről évre nőhet. „Aggasztó, hogy országos viszonylatban a kereskedelemben eladott alkoholmennyiség tavaly nőtt az előző évhez képest, azonban a válságot megelőző években is az volt a trend, hogy a szám évről évre magasabb volt” – válaszolta a szakember kérdésünkre, hogy szerinte a válság miatt nőtt-e az alkoholba menekülők száma. A segítőnővér úgy látja, hogy az emberek azért isznak egyre többet, mivel az élet maga is egyre inkább elbizonytalanodik, több a kockázat, s ezt a létbizonytalanságot nehezen viselik az emberek.

Elérhetőségek:
Gyergyószentmiklós és a környéke:
tel.: 0731-137191 (e-mail: rita.kedves@caritas-ab.ro)
Csíkszereda és környéke: tel.: 0732-830156
(e-mail: julianna.retyi@caritas-ab.ro).

Szerző: Bálint Eszter, Krónika