2013.12.10
László Szabolcs plébános négy éve szolgál Nagyernyében és az ide tartozó leányegyházakban. A tisztelendő a gyulafehérvári teológia elvégzése után Dél-Tirolban folytatta tanulmányait, majd tíz évvel ezelőtt szentelték papnak Marosvásárhelyen. A plébánossal gyülekezeti munkájáról és a karácsonyi ünnepvárásról beszélgettünk.
– Érettségi után kántor-tanítóképző főiskolát végzett. Mikor döntött a papi hivatás mellett?
– Ahogy elkezdtem a főiskolát, nagyon megváltoztam. Soha nem felejtem el, hogy első éves koromban, 1991. december 1-én az esti vasárnapi szentmisén, a belvárosi plébániatemplomban határozottan éreztem, hogy nekem ministrálni kell. Utoljára tíz éves koromban szolgáltam az oltárnál. Másnap elkezdtem ministrálni, és attól kezdve minden nap a papszentelésemig. Egy óriási tenni akarás volt bennem. A fiatalokkal az akkori néhai Nagy József – Szaxi tisztelendő úr segítségével sok szép dolgot vittünk véghez. A főiskola utolsó évében már tudtam, hogy én tovább fogok tanulni a teológián. Isten elültette bennem a magot, és az szép lassan kicsirázott bennem.
– Dél-Tirolban végezte a teológiai-filozófiai főiskolát. Hogyan emlékszik vissza ezekre az évekre?
– Négy évet tanultam Gyulafehérváron, majd következett a pasztorális év a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet öregotthonban, majd a marosvásárhelyi cserealji plébánián. Az elöljáróim úgy döntöttek, hogy külföldön kell folytassam a teológiai tanulmányokat. Nem szívesen hagytam itt Erdélyt, de végül 1999 őszétől az olaszországi Dél-Tirol autonóm tartomány Brixen nevű városában folytattam a teológiát. Mesés helyre kerültem, és csodálatos embereket ismertem meg 3 és fél év alatt. Nem volt könnyű a tanulás, de Isten segítségével haladtam lassacskán előre. Az Úr kegyelméből 2002 októberében boldog emlékű Wilhelm Egger püspök diakónussá szentelt a brixeni dómban. A következő év januárjában megszereztem a bakkalaurátusi oklevelet. Utána fájó szívvel, de örömmel jöttem haza.
– Mikor került Nagyernyébe plébánosnak? Hogy érzi magát a településen, milyen falvakban szolgált még?
– Jakubinyi György érsek atya marosvásárhelyi Keresztelő Szent János templomban szentelt pappá 2003 július 12-én. Ott, ahol kereszteltek, elsőáldozó voltam, bérmálkoztam és annyiszor ministráltam, kaptam meg a papság szentségét. 2003–2009 között érseki titkár voltam és zalatnai plébános. 2009 augusztus elsejétől pedig itt vagyok Nagyernyében. Nagyon örvendtem, hogy ilyen közelre helyeztek. A családom itt van mellettem 12 km. Nagyernyéhez még négy filia (leányegyház) tartozik: Sáromberke, Marossárpatak, Póka és Szengyel.
– Szerénysége ellenére Ön népszerű értelmiségi Ernyében. Mindig ott lehet látni kulturális, hagyományőrző rendezvényeken, különböző ünnepségeken…
– Amikor az időm engedi és meghívást kapok, próbálok ott lenni ezeken a rendezvényeken. Nem tartom magam népszerűnek, én inkább arra törekszem, hogy a köztünk élő Krisztust népszerűsítsem híveimnek.
– A közelmúltban a hívek azt rebesgették, hogy az érsekség más gyülekezetbe való áthelyezéséről értesítette. Mi is történt valójában?
– Igen, valóban két hétig „papíron” Kolozsvár Szent Péter-i plébánosa voltam. Ott megüresedett hirtelen a plébánia, és úgy gondolták engem tesznek oda. Persze kézzel-lábbal ellenkeztem, de engedelmességből elfogadtam. A híveim nagyon fájlalták, de megértettem velük, hogy ha ezt Isten nem akarja, akkor maradni fogok. Így is lett. Két héten belül megoldották a problémát, és én maradtam itt Ernyében. Mondanom sem kell, hogy mekkora öröm volt bennem, hát még a kedves híveimben. Akkor is megéreztem a ragaszkodásukat.
– Hogyan telnek egy plébános hétköznapjai? Nem érzi magát néha egyedül?
– Napirend alapján működik általában. Ebből nem hiányzik a napi szentmise, ami számomra elmaradhatatlan. Két-három naponta hazajárok a szüleimhez. Nagyon szép kapcsolatot ápolok velük, testvéreimmel és családjaikkal. Azon kívül rendszeresen kijárnak hozzám, mert a háztartást ők vezetik. Édesanyám mos, főz s takarít rám. A kerti munkálatokban is bőségesen besegítenek. Egyedül én soha nem éreztem magam, de közben nagyon jól fog a papnak a magány is. Ilyenkor gondolok az imaéletre, mert az is nagyon fontos egy pap életében.
– Meséljen egy kicsit a templomon kívüli munkájáról…
– A hittanórákat az iskolában tartom. Tavaly volt a bérmálás, és azután nem indult újra az ifjúsági óra. Bevallom, ez az én hibám is, de februártól szeretném folytatni Isten segítségével. Rendszeresen eljárok a betegekhez, és mindig kérem, hogy a hozzátartozók jelezzék, ha valaki kórházban van, vagy súlyos beteg. Szívesen elmegyek hozzájuk a szentségeket kiszolgáltatni. A családokkal a házszenteléskor szoktam találkozni. Persze tudom, hogy ez kevés, de tervben van az évközi családlátogatás is. Persze nem könnyű hétköznap mindenkit otthon találni. Ezen kívül havonta egyszer a Kolping Család találkozóján is megjelenek.
– Mit jelent az Ön számára az Advent? Hogyan készül egy plébános Karácsonyra?
– Az Advent Úrjövetet jelent. Várjuk azt, aki már eljött 2000 éve, de most is találkozni akar velünk. Az igéjében, a szentségekben, a felebarátban, ott ahol ketten vagy hárman együtt vannak az Ő nevében. Mit mond Jézus? „Ha valaki szeret engem, az megtartja tanításomat, Atyám is szeretni fogja őt, és hozzá megyünk.” (v.ö. Jn 14, 23) Az adventi idő jelenti a roráté, vagyis a hajnali miséket. Ott, együtt talán még könnyebb megélni a szent idő jellegét. A karácsony felé vezető úton gyakoroljuk: az imában való kitartást, a buzgó testvéri szeretet-tevékenységet, a rászorulókhoz való nagyobb közeledést és az Úr dicsőítésének örömét.
Karácsonyra lelkileg próbálok készülni. Keresem magamban a csendet, ami nem mindig jön össze. Próbálom az adventet jól megélni, mert azt mondják: amilyen az advented, olyan lesz a karácsonyod is. A sáromberki gyerekekkel egy kisebb előadással készülünk. Nagyernyében a gyerekeknek mindig Hajdó Piroska, vallástanárnő tanítja be a pásztorjátékot. Az iskolások mindig örömmel vesznek részt ezen és más vallásos rendezvényeken. A kis Jézus csak oda tud bemenni, ahol befogadják. A Megváltó csak azok szívében fog megszületni, akik nyitottak a kegyelem befogadására: akik le tudnak hajolni, akik akarnak másokon segíteni, akik ki tudnak vetkőzni büszke magukból, azaz akik igazán tudnak szeretni. Kérjük a világ Világosságát, hogy szülessék meg szívünkben, családjainkban és minden jóakaratú emberben. Így kívánok minden kedves olvasónak jó utat a betlehemi Kisded jászola felé!