Ismét épül az istenháza

Három évvel a madéfalvi veszedelem tiszteletére állított emlékmű közelében felépítendő Siculicidium-kápolna alapkőletétele után végre tető alá kerülhet a létesítmény. Az idei munkálatok hamarosan elkezdődnek, az épület befejezésére azonban még várni kell. Ez a beérkező adományok és a rendelkezésre álló pénzforrások függvénye.

Hamarosan tető alá kerül a madéfalvi Siculicidium-kápolna

A községbéli római katolikus plébánia fennállásának századik évfordulóján, 2011 pünkösdvasárnapján tették le az épület alapkövét. Azóta a kétszázötven személy befogadására tervezett istenháza oldalfalai már állnak, a tetőszerkezet gerendái is a helyükre kerültek.

Már eddig is sokan hozzájárultak

Az eddig megvalósított munkálatokhoz a helyi közbirtokosság ötvenezer lejjel és a szükséges faanyag biztosításával, míg a településről elszármazott, jelenleg Zeteváralján szolgáló Mátyás Gábor plébános, szentszéki tanácsos az épülethez szükséges teljes téglamennyiséggel járult hozzá. A helyi önkormányzat a tervek elkészítéséből vette ki részét. Most újabb lendületet vehet az építkezés, hiszen a megyei önkormányzat 80 ezer lejes támogatást utalt ki a beruházásra.

„Ebből a pénzből tető alá lehet hozni az ingatlant, illetve a kivitelező irányába felgyűlt kisebb adósságot is ki tudjuk fizetni” – számolt be Szentes Csaba. Madéfalva polgármestere elmondta, nagyon sok adomány érkezett az építkezésre, amiért ezúton is köszönetet mondanak. A tetőszerkezet elkészítése után azonban újabb forrásokra lesz szükség, ugyanis az erre a célra benyújtott több magyarországi pályázatra nem érkezett pozitív válasz. A községvezető szerint talán a helyi közbirtokosság is hozzá tud járulni még az építkezéshez, emellett a helyi önkormányzat is próbál forrásokat biztosítani.

Az elképzelések szerint a leendő kápolna szomszédságában található régi plébánia egy részét lebontják, a megmaradó részt pedig két folyosóval összekötik az új épülettel. Mint azt a polgármestertől megtudtuk, a majdani kápolnát Szent Anna tiszteletére fogják felszentelni.

Továbbra is várják az adományokat

A madéfalvi plébánia várja azok adományait, akik bármilyen módon hozzá szeretnének járulni a kápolna építéséhez. Az ezzel kapcsolatos információkat a www.madefalvaplebania.ro internetes portálon lehet elolvasni a Siculicidium-kápolna menüpont alatt.

Rédai Botond, Székelyhon.ro, 2014.05.19.