Szükség van Márton Áron példájára

A konferencia munkálkodását Márton Áron boldoggá avatásának szolgálatába szeretnék ajánlani – hangzott el szombaton a Csíkszentdomokoson harmadik alkalommal megszervezett Márton Áron emlékkonferencia nyitó szentmiséjén.

Márton Áron püspök emlékét méltatták szombaton Csíkszentdomokoson.

Nyáját terelgette szeretettel, nyáját terelgette jó példával, nyáját terelgette buzgó tevékenységgel, jó cselekedetekkel – fogalmazott Márton Áron püspök életével és munkásságával kapcsolatban a szentmisét celebráló Tamás József püspök. Az egyházi méltóság prédikációja során többek között hangsúlyozta: „minden nap szükségünk van a néhai püspök példájára, ezért szeretnénk azt, hogy a boldogok, majd pedig a szentek között tisztelhessük”. A püspök kiemelte, Márton Áron már akkor kiállt közössége és hite mellett, amikor a régi kommunista rendszerben megpróbálták teljesen kifosztani az egyházat, megpróbálták megfosztani az embereket hitüktől, elvenni templomaikat. „Ez az urbanizálódó világunk, amelyben vagyunk, sem kegyesebb hozzánk” – jegyezte meg. Tamás József szerint olyan időket élünk, amikor már semmi sem szent: nem szent az emberi élet, a család, a házasság, a tulajdonjog. Az ember a szabadosság szellemében akarja élni az életét, úgy gondolja, mindent meg lehet tenni, amit csak ő akar. „Hová jut el a világunk? Mi lesz mindennek a vége? Éppen ezért van szüksége a mai világnak olyan példaképekre, akikre feltekinthetünk, akitől megtanulhatjuk, hogyan kell ellenállni annak az áradatnak, amely el akar sodorni bennünket, hogyan kell nemet mondani mindarra, ami bűn és ami gonoszság.”

A szentmisét követően az esemény a helyi kultúrotthon nagytermében folytatódott, ahol több, Márton Áronnal kapcsolatos előadás is elhangzott. A nap fénypontját talán az erdélyi premierként vetített, Márton Áron püspököt bemutató, Emelt fővel című dokumentum-portréfilm jelentette. Az alkotás rendezőjével, Xantus Gábor filmrendezővel, illetve munkatársával, Jakab Gábor atyával beszélgethettek is a jelenlevők. A konferenciát a Márton Áron Múzeum és a Márton Áron Egyesület Csíkszentdomokosért szervezte.

Rédai Botond, Székelyhon.ro, 2014.08.31.