2014.11.12
Márton Áron keresztútjának legnehezebb szakaszát járta végig november 12-én a zarándokok lassan közösséggé kovácsolódó csoportja, amikor a máramarosi börtönbe látogatott, ahova 1951-ben került a püspök. A Magyar Kurír tudósítása a második napról.
Márton Áron letartóztatásának körülményeit és a börtönben eltöltött időt az ügynökök jelentéseiből ismerjük. „Az ellenség ezen dokumentumaiból sziklaszilárdan kerül ki, nem szenved csorbát életpéldája” – kezdte a püspök börtönéveiről szóló beszámolóját Kovács Gergely posztulátor.
A püspök életének ezen eseményeit folyamatosan tárja fel a kutatás. Kovács Gergely a közelmúltban megjelent Ecce sacerdos magnus című könyv alapján foglalta össze a napvilágra került tényeket a főpásztor fogságban töltött éveiről. Bemutatta az 1949. június 21-i elfogatás körülményeit, valamint a bukaresti belügyminisztérium fogdájában, a legkegyetlenebb jilavai börtönben, valamint a Nagyenyeden és Máramarosszigeten töltött időszak történéseit.
Márton Áron három évig volt a máramarosszigeti börtön 45-ös cellájának fogja, és összesen öt évet töltött börtönben, ahogy később ő maga megfogalmazta: „Isten szeretetének iskolájában, amely által megtanult igazán szeretni minden embert, tartozzék bármely nemzethez vagy felekezethez.” A püspök a börtönben töltött évek után további tizenkét évet töltött házi őrizetben, mely alól 1967 novemberében szabadult.
„Amikor az igazságszolgáltatásnak nem sikerül, hogy az emlékezet formája legyen, akkor maga az emlékezet válik az igazságszolgáltatás egyik formájává.”
Ana Blandiana költő, a börtönmúzeum létrehozásának kezdeményezője
A máramarosi börtön 1948 augusztusától kizárólag mint politikai fegyház működött, Románia jelentős politikai, kulturális és egyházi személyiségeit hurcolták ide. Az ország politikai és egyház elitjének megsemmisítő helyszínévé vált. A tény, hogy az erdélyi katolikus egyház vezetésének jelentős része bekerült ide, rámutat arra, hogy a kommunista hatalom valós veszélynek érzékelte a katolikus egyházat – tudtuk meg Fürtös Róbert muzeológustól.
1997-ben megnyitották a látogatók előtt a börtönt, mely azóta a Kommunizmus és az Ellenállás Áldozatainak Emlékmúzeumaként átfogó képet ad a romániai kommunista diktatúra működéséről.
Az elítéltek életét bemutatandó Kovács Gergely érzékletes visszaemlékezést olvasott fel az egyik túlélő, az 1952-ben letartóztatott görögkatolikus püspök, későbbi bíboros Alexandru Todea emlékirataiból. Ebben a főpásztor többek között beszámol a foglyok ellátásáról, munkavégzéséről.
„Lelkünkből nem hiányoztak a lelkiség csúcsai sem, de a mély völgyek sem. Nem hiányzott a derű, de nem hiányoztak a nyomasztóan nehéz fellegek sem. (…) Megszólaltak bennünk az emberi természet ellenérzései. Lényünk vívódni kezdett, és lelkünk legmélyén a természet ölre ment a természetfölöttivel, az ösztönök a kegyelem ellen, amelyet nem hirdetnünk, hanem gyakorolnunk kellett.” (Részlet Alexandru Todea visszaemlékezéséből)
A csoport tagjai a börtön udvarán kialakított katakombákra emlékeztető ökumenikus kápolnában gyertyát gyújtottak és imádkoztak a diktatúra áldozataiért.
A zarándokok a börtönmúzeum meglátogatása után szentmisén vettek részt a város Borromeo Szent Károly-templomban. „Vértanúk nyomában járunk” – mondta szentbeszédében Csató Béla csíkszentkirályi plébános, aki szeminaristaként Márton Áron tanítványa volt. Felidézett egy, a püspöktől hallott történetet, mely szerint a szigeti börtönben azt kérdezték Márton Árontól, hogyan lehet az, hogy az ott raboskodó papok, esetenként akár kevésbé műveltek, mégsem veszítik el a helyes irányt. „Aki rendszeresen olvassa az evangéliumot, nem véti el” – válaszolta Márton Áron. A szónok azért fohászkodott szentbeszéde végén, hogy a lélek erejével az evangélium szerint alakítsuk életünket.
Délután a zarándokok felkeresték a „szegények temetőjét”, azt a város peremén fekvő, Ukrajnától csak a Tisza által elválasztott területet, ahol a szegényeket, a börtön, az elmegyógyintézet elhunytjait, valamint az árva gyerekeket hantolták el. 1997-ig működött temetőként, azóta emlékhely.
A börtönben elhunyt rabok temetése teljes titoktartásban zajlott, éjszaka szállították ki a holttesteket, és a fogvatartottakat kötelezték elhantolásukra. Úgy kellett dolgozniuk, hogy semmi nyoma ne maradjon annak, mi történt ott. Több ízben próbáltak megtalálni és azonosítni sírhelyeket, sikertelenül.
A temetőben nyugszik többek között az 1954-ben elhunyt Boga Alajos, aki Márton Áron letartóztatása után átvette az egyházmegye vezetését, de már egy évvel később, 1950-ben letartóztatták, és Máramarosszigetre vitték őt is. A zarándokok az áldozatok emlékére állított oltárban elhelyezték a Boga Alajos szülőfalujából, Csíkkozmásról, a szülei sírjáról származó földet tartalmazó urnát.
A Kommunizmus és az Ellenállás Áldozatainak Emlékmúzeumát 1997-ben hozták létre, hozzá tartozik a máramarosszigeti börtön épülete valamint a „szegények temetője”. Az 1897-ben épített, köztörvényesek börtöne 1948-tól politikai fegyházként működött. A hírhedt román titkosszolgálat, a Securitate aktáiban különleges munkatáborként, Duna-munkatelep fedőnév alatt tartották nyilván. 1950 és 1955 között 58 egyházi személyt tartottak fogva, közülük 19 római katolikus, 38 görögkatolikus és 1 ortodox papot.
Ez a börtön volt a legnagyobb halálozási arányú, 1950 és 1955 között a 200 fogvatartott közül 53 veszítette életét. Ezt a rendkívül rossz élelmezés és az orvosi ellátás hiánya okozta.
1955-ben, Románia ENSZ-hez való csatlakozása idején a genfi egyezmény alapján az akkori kormány több politikai fogolynak amnesztiát adott, és a szigeti börtön ismét köztörvényesek börtöne lett, 1977-ben pedig bezárták. 1997-es megnyitása óta egy millió látogató kereste fel.
A zarándokok Máramarosszigetről Dés érintésével utaztak Kolozsvárra. Désen a ferencesek fogadták őket. P. Fekete Jenő OFM templomigazgató ismertette a rendház történetét és a ferences jelenlét kezdeteit a településen. A zarándoklat vezetője, Kovács Gergely posztulátor beszámolt arról, milyen szerepet játszottak Désen a ferencesek Márton Áron börtönévei alatt. A kommunista vallásüldözésben a rendek sorsa sem volt könnyebb, mint a világi papságé. 1949 nyarán kétezer szerzetes kényszerült elhagyni kolostorát, 1951 augusztusában pedig összehangolt támadást intéztek a szerzetesek ellen. Egy éjszaka alatt 80 ferencest, 22 jezsuitát hurcoltnak el, és 38 kolostort ürítettek ki. A ferenceseket Máriaradnára vitték, s onnan történt 1952-ben a szétosztás.
A ferences rend hű maradt Áron püspökhöz, megőrizték az általa képviselt szellemiséget. Egy csoportjuk – Benedek Fidél tartományfőnökkel együtt az elöljáróság és a teológiai tanárok – Désre került. Ez a ferences közösség lett az illegális egyház motorja. Márton Áron börtönévei alatt mint szellemi központ működött. P. Gurzó Anaklét egyházjogász kidolgozta a titkos papképzés programját, s míg Márton Áron raboskodott, tovább folyt az oktatás. Ennek köszönhetően a főpásztor papokat szentelhetett szabadulása után. P. Anaklét a titkos egyházi kormányzat jogi biztosítója volt, körleveleivel irányította a titkos ordináriusok jogszerű működését. A ferencesek hősiesen kitartottak, egészen a börtönig.
Fotó: Borsodi Henrietta
Trauttwein Éva/Magyar Kurír, 2014. november 12.
Kapcsolódó:
