2015.08.08
Életre kelt egy régi hagyomány, megelevenedett Atyhában a múlt: az 1930-as évek elején épített fogadalmi kápolnánál hálát adni gyűltek össze hosszú évek óta először a helybéliek és elszármazottak az Úr színeváltozása napján, ahol a szabadtéri misét Böjte Csaba ferences szerzetes celebrálta.
Az Élő Székelyföld Munkacsoport ösztönzésére sikerült felkavarni az állóvizet az elnéptelenedésre és enyészetre ítélt hegyi településen. „Januárban mutattuk be a faluról szóló kiadványunkat, és akkor hirdettünk meg három találkozót, kalákát, amelyek meg is történtek. Szakemberek tartottak konferenciát, szerveztünk Wass Albert-estet, és minden alkalmat megragadtunk, hogy népszerűsítsük a közmunkát. Még a Szentegyházi Gyermekfilharmóniát is elhoztuk a településre, hogy erősítsük a lokálpatrióta tudatot. Nem tudni, hogy a kulturális eseményeknek, vagy a mi munkánknak a hatására-e, de a kaláka megtörtént, idegenek és helyiek, egyháztanácsosok kemény munkával megtisztították a fogadalmi kápolna felé vezető utat. Így kerülhetett sor annyi év után először a kápolna előtti szabadtéri szentmisére.
A fogadalmi ünnep 1929-ből maradt fent, akkor határozták el elődeink, hogy a sok természeti csapás miatt engesztelésül választják ezt a napot és a harmincas évek elején felépítették a kápolnát. Sajnos az utóbbi években elhalványult ez az ünnep, részben azért is, mert a kevés lélekszámú lakosság miatt nem volt folyamatosan itt lakó lelkésze a falunak. Most azonban sikerült felfrissíteni ezt a szép szokást, és a mai nap akár akkora lendületet adhat, hogy a továbbiakban is megtarthassuk és újabb tartalmakkal tölthessük meg az életünket” – mondta el az atyhai származású Simó Márton újságíró, az Élő Székelyföld Munkacsoport vezetője, akinek célja nem csupán szülőfalujában, hanem más, elhanyagolt udvarhelyszéki településeken is meghonosítani a kalákaszellemet.
A szép számban összegyűlt nép gyalogosan kapaszkodott fel a Kupásné dombján emelkedő fogadalmi kápolnához, ahol Böjte Csaba ferences szerzetes szólt az egybegyűltekhez. „Éppen ezekben a napokban száz éve annak, hogy az első sortüzek eldördültek az olasz fronton, Doberdónál, ahol többünk nagyszülei harcoltak. Márton Áron is ott volt fiatal tisztként, háromszor sebesült meg. Hazajöhetett volna, de úgy gondolta, ott a helye a bajtársai mellett. Márton Áron, sok más társához hasonlóan, hősiességéért kapott egy év várbörtönt Brassóban. Amikor kiszabadult ez a fiatalember, hazament Csíkszentdomokosra, és egész nyáron kaszált, majd őszire megszületett benne a döntés, s jelentkezett a teológiára, hogy önmagát, mint ezt a fogadalmi kápolnát, a nagy világégés után Istennek ajánlja. Ez az áldozat sok gyümölcsöt hozott nemzetünk számára. (…) A nagy világégés után háromszor égett le ez a falu, olyan viharok voltak, hogy elvitték a templom tetejét. Könnyű lett volna elkeseredni, elengedni magunkat, hogy rossz a világ, hogy nincs Isten… De nem keseredtek el az atyhaiak, hanem verejtékes munkával utat vágtak a bozótba és fogadalmi kápolnát építettek. Életükből minden évben egy napot Istennek ajándékoztak azért, hogy ebben a völgyben újra béke és jólét legyen” – fogalmazott Böjte atya, aki szerint a nehézségek, gondok között a legkönnyebb elkeseredni, elengedni a gyeplőt, hagyni, hogy sodorjon az élet. Márton Áron püspök és az ősök példáját hozta fel, akik küzdöttek, tudták, ha a föld nem terem, meg kell ganézni, munkával értéket kell beleásni a földbe.
Rávilágított arra, hogy ha gond van, nem a kétségbeesés és a pálinka a megoldás, hanem verejtékes munkával, imával és szeretettel kell megóvni mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk. Ugyanakkor összefogásra buzdította a népes hallgatóságot, és azt javasolta, segítsük, bátorítsuk megymást, bízzunk egymásban. „A feladatok, amiket megoldunk, azok által leszünk naggyá. Vállalnunk kell a harcokat. Ne mondja senki, hogy nem éri meg bevetni a földet, elültetni a diófa csemetét, mert azáltal, hogy locsolod és gondozod, te leszel naggyá, te leszel több, gazdagabb. Munkáddal önmagadat formálod, erőfeszítéseddel, küzdelmeddel magadat szenteled meg. Hiszem, hogy Székelyföldről sincs messzebb az ég, mint Londonból, vagy New Yorkból. Ne a kétségbeesés, a csüggedés útját, hanem őseink példáját válasszuk: a munkát” – mondta útravalóul Böjte atya, majd hozzátette: hiszi, hogy Erdély aranykora nem mögöttünk, hanem előttünk van.
A szertartáson közreműködött a korondi és pálpataki-fenyőkúti lelkészek mellett a kiskunfélegyházi plébános is. A fák hűvösében megtartott szép rendezvényről lelkiekben mindenki feltöltődve térhetett haza. (szöveg: Nagyálmos Ildikó, fotók: Farkas Antal)