Búzásbesenyő

Szent Kereszt felmagasztalása, plébánia
Elérhetőség
Postacím: 547554 – Valea Izvoarelor, str. Școlii, nr. 49, jud. Mureș
Tel: 0742-121.597 (sekrestyés)
Web: http://besenyoiplebania.ro

Szolgálatot teljesít:

Ft.dr. Lőrinczi Károly, plébános
Tóth Nimród Norbert, kántor

Búzásbesenyő kialakulásának pontos folyamát nem ismerjük. Neve a besenyőkhöz kapcsolja. 11–12. századi település lehet. Bizonyos, hogy a neve, Besenen, először egy 1349. július 8-én kelt oklevélben jelent meg. A 18. század elején megjelent a ma is használt előneve, a Búzás jelző. Középkori templomáról nincs adat. 1724-ben a katolikusok azon a címen kísérelték meg visszaszerezni a templomot, hogy egykor katolikus volt. 1724-ben vissza is foglalták, de hét nappal később a reformátusok fegyveresen újra visszaszerezték. Három nap elteltével újra a katolikusoké lett, de a gubernium a reformátusok javára döntött, és azóta is az övék. A katolikusok 1785-ben kis fakápolnát építettek Horváth Miklós birtokán, Szent Kereszt tiszteletére. 1892-ben Veress Lajos kerelőszentpáli plébános azt írta Lönhárt Ferenc püspöknek, hogy a kápolnát az ige tartja. 1897. október 24-én Kovács Ferenc apát-főesperes felszentelte az újjáépített templomot és az iskolát. 1976-ban, Petres Károly plébánossága idejében, szép, nagy templommá bővítették a hívek számára már kicsiny templomot. 1965-ig Kerelőszentpál filiája volt. 1968-ban önálló plébániává szerveződött dr. Jakab Antal szervezésében.

Örökös szentségimádási nap: december 06.
Szentmisék: kedd-szombat nyáron 18 órakor, télen 17 órakor, vasárnap 11 órakor.