Szám: 164-2021
NAGYBÖJTI ÜZENET
„Térjetek vissza hozzám teljes szívetekből. (…)
A szíveteket szaggassátok meg.” (Jo 2,12-13)
E szavakkal biztat bennünket Isten igéje a Hamvazószerdán felolvasott első olvasmányban. Elkezdődött a Nagyböjt, a bűnbánati időszak, a lelki zarándoklat, mely alkalmat ad mindannyiunk számára a megtérésre és arra, hogy méltóképpen felkészülhessünk Jézus Krisztus feltámadásának, a Húsvétnak megünneplésére.
Ehhez az első gesztus, a kiindulópont a hamvazás, amikor alázattal meghajolva fogadjuka a ránk szórt hamut, amelyet a pap az előző évben megszentelt és elégetett barka hamujából szór kereszt alakban a fejünkre, miközben azt mondja: „Emlékezzél, ember, hogy porból vagy és porrá leszel!” Fontos emlékeznünk arra, kik voltunk és kik vagyunk, hiszen oly könnyen megfeledkezünk mindenről: önmagunkról, Isten által teremtett emberi mivoltunkról, keresztény méltóságunkról. Nemcsak embertársainkról feledkezünk meg túl gyakran, de Istenről is, arról, hogy Ő „jóságos és irgalmas, nagy a türelme és csupa könyörület” (Jo 2,13).
A nagyböjti szent időben három eszköz segít bennünket, hogy helyrehozzuk megromlott kapcsolatainkat, hogy visszataláljunk Istenhez, embertársainkhoz és saját magunkhoz. Ez a zarándokút egyéni és személyes, saját magunkról szól, ezért nem látványosan, a világ és és mások előtt kell járni, hanem csendben, titokban végezni – Istenre hangolódva.
Az első eszköz az imádság. Ez segít rendezni Istennel való kapcsolatunkat, hiszen az Ő jelenlétének megtapasztalása, az Istennel való élő kapcsolatunk megerősödése történik az imádságban. Ezen alapszik egész keresztény életünk. Ebből indul ki és ehhez kapcsolódik a másik két eszköz, a böjt és az alamizsna.
A böjt az a lemondás, amelyet Istenre hangolva tudunk igazán vállalni. Őérte, miatta tesszük, ezért nem keserűen és szenvedve, hanem ünnepi külsővel, örömmel mondunk le valamiről, ami számunkra kedves. Nem a nyilvánosság előtt kell böjtöt tartani, hanem Őelőtte, aki a rejtekben is lát. A böjt növeli bennünk az önfegyelmet, a belső szabadságot, az emberséget. Így tett Jézus, és így tettek a szentek is, kövessük példájukat!
Az alamizsna az embertársainkkal való kapcsolatunkat hozza helyre, amennyiben őszinte szívvel, Isten előtt adjuk azt és nem magamutogató módon, azért, hogy mások lássák. Minden hátsó szándéktól mentesen kell alamizsnát adni, még a magunk számára se jegyezzük meg: ne tudja a jobb kéz, mit tesz a bal. Az alamizsna nem selejtezést, lomtalanítást jelent, hogy felesleges, hasznavehetetlenné vált dolgainktól megszabaduljunk, másoknak adva azokat, az alamizsna legyen önkéntes és szívből fakadó: általunk is előszeretettel használt, számunkra is kedves, fontos dolgokat szívesen adományozzunk oda másoknak.
Idei nagyböjti üzenetében Ferenc pápa így fogalmaz: „a szegénység és az önmegtagadás útja (a böjt), a megsebzett emberre való odafigyelés és a róla való szeretetteljes gondoskodás (az alamizsna), és az Atyával folytatott gyermeki párbeszéd (az ima) lehetővé teszi az őszinte hit, az élő remény és a tevékeny szeretet megvalósulását”. A mai, gondokkal teli időben – folytatja a Szentatya –, amikor minden törékenynek és bizonytalannak tűnik, különösen szolgáljon arra a nagyböjt, hogy tekintetünket újra Isten türelme felé fordítsuk, aki továbbra is gondját viseli teremtésének, jóllehet mi gyakran rosszul bántunk vele (vö. Laudato si’ enciklika, 32–33; 43–44).
Legyen számunkra a most kezdődő nagyböjti idő egy nagyszerű lehetőség az igazi megtérésre: a rossztól, a bűntől való elfordulásra és az Istenhez való őszinte odafordulásra. Térjünk vissza teljes szívünkből Hozzá, az Élet és minden jóság forrásához!
Dr. Kovács Gergely Dr. Kerekes László
érsek, apostoli kormányzó segédpüspök