Áldást kértek a határra – Húsvéti határkerülés Kézdialmáson és Lemhényben

A határkerülés a középkorban egész Európában elterjedt szokás volt, és jóval megelőzte a kereszténység vagy a katolikus egyház által kezdeményezett szertartást. Magyar vonatkozásban a 17. század derekán jegyezték fel első alkalommal, hogy „határ-kerülendők hús­vét napján”.

Székelyföld katolikus falvaiban a húsvéti ünnepkörnek elmaradhatatlan része a határkerülés. Vasár­nap reggel arra kérik a Fennvalót, hogy őrizze meg a falu határát, óvja meg annak lakóit minden bajtól és természeti csapástól. Idén húsvét vasárnapján Fel­ső-Háromszéken Bereckben, Kézdi­al­má­son és Lemhényben kerülték a határt. Húsvét előtti héten a Hidegkút hídjától pár méterre 4,5 méter magas keresztet állítottak az ősi határkerülők ke­resztfájának helyére és annak emlékére.

Kézdialmás és Csomortán zarándokai a rendszerváltás óta immár huszonötödik alkalommal Lemhénnyel közösen éltették a húsvéti határkerülés szokását, hiszen régen egy egyházközséget alkottak, és Szent Mihály-hegyi templomuk is közös volt. Ezt a szép húsvéti hagyományt a mai napig megtartották: együtt kérik az áldást a határra, közösen ünneplik a feltámadást, hódolnak a kereszteknél templomi zászlóikkal, imádkoznak.

Öt esztendeje Cserei Lázár katolikus gondnok, megyebíró vállalta fel a határkerülés megszervezését. Reggeli fél nyolckor külön a határkerülőknek szóló szentmisén vettek részt, és kértek áldást Kopácsi Ferenc plébánostól. A kézdialmási-csomortáni lovasok és szekeresek tíz huszárral az élen az Orbánok utcáján keresztül érkeztek Felső­lemhénybe, az ottani iskola elé vonultak, ahol a helybeli határkerülők csatlakoztak hozzájuk, miután átadták nekik a szent áldást. Az útjukba eső határkereszteknél imát mondtak, koszorúztak. A kézdivásárhelyi Páll Olivér nyolc almásiból és két lemhényiből verbuvált huszárbandériuma első alkalommal vett részt a határkerülésen.

A kézdivásárhelyi Bokor Botond vállalkozónak köszönhetően ötödik éve pompás kétlovas hintók teszik emlékezetessé a határkerülést. „Kérjük a Mindenható Atyát, hogy áldja meg határainkat és vetéseinket bőséges áldással, és óvja meg azokat a természeti csapásoktól” – hangoztatta Cserei Lázár. Dani József, a lemhényiek ceremóniamestere válaszolt neki, ugyancsak a határra kérve Isten oltalmát, s áldott ünnepeket kívánt a nagyszámú résztvevőnek és nézőnek: „Feltámadt Krisztus e napon, alleluja, alleluja!”

A határkerülő zarándokok ezután Alsólemhény felé indultak, közben megálltak a kézdialmási útkereszteződésnél, a 2007-ben Lukács György által Szent Mihály arkangyal emlékére állított határkeresztnél, azt is megkoszorúzták. „Ősi húsvéti szokás szerint a határainkban vagy a falvakon belül levő kereszteket megkoszorúzzuk a feltámadt Krisztus emlékére” – mondotta Cserei Lázár, aki a határkerülőkkel együtt imádkozott. Innen a gerontológiai és rehabilitációs központ utcáján át vonultak a főtérre, ahol a rövid köszöntőbeszédek után a házigazdák kürtőskaláccsal és pálinkával kínálták meg a résztvevőket. A határkerülők, több tucat lovas és közel húsz szekér, miután megkoszorúzták a központ közelében lévő keresztet, visszatértek a községháza élé, ahonnan Kézdialmás irányába indultak, a sáros út miatt az aszfalton közelítve meg az Állomás utcát, ahol rózsafüzért imádkoztak.

A lófuttatást a kézdialmási vasúti átkelő és Kézdialmás központja között szervezték meg a 11 órai ünnepi szentmisét követően. A versenyre idén négy lovas nevezett be. Első helyen a lemhényi Zsigmond János végzett, második a nyujtódi Antal István, harmadik a szintén nyujtódi Tóth Szabolcs. A nyertesek lovaik nyakába szegfűvel díszített fenyőkoszorút, csen­gettyűt és bort kaptak ajándékba a két köz­ség polgármesterétől. Kopácsi Ferenc plébános együtt imádkozott a nagy számban egybegyűlt hívekkel, helybeliekkel és vendégekkel.

Cse­rei Lázár záróbeszédében arról szólt, hogy a határkerülés nem lóverseny, ahogy azt sokan tévesen tudják. Köszönetét fejezte ki Molnár István kézdialmási és Lukács Ró­bert lemhényi polgármesternek, akinek támogatása nélkül öt évvel ezelőtt megszűnt volna a határkerülés. Azt is elmondta, a lófuttatás első három helyezettjének ajándéka Antal Mihály szíhalmi volt alpolgármesternek köszönhető. A szervezők emléklapot nyújtottak át Páll Olivér­nek és Bokor Bo­tondnak. A főtéri ünnepség a magyar és a székely himnusz közös eléneklésével ért véget. A huszárok és a kézdialmási lovasok a Szent Mihály-hegyi barokk templomig kísérték el a hazafelé tartó lemhényi határkerülőket.

Iochom István
Háromszék

 

Kapcsolódó:

Húsvéti lovas határkerülés, Gyergyószentmiklós (videó)

Határkerülők fogadása, Gyergyószentmiklós (videó)

Határkerülés Ditróban (képek a facebook-on)

Határkerülés Székelyudvarhelyen (képek a facebook-on)