2014.12.14
Előadás a Katolikus Akadémián
„Csak a bolond remél.” Vallásos neurózis vagy neurotikus vallásosság? címmel tartotta Homa Ildikó szociális testvér, pszichológus az idei év utolsó előadását a Katolikus Akadémián, a kolozsvári Római Katolikus Teológiai Kar dísztermében december 11-én. Zamfir Korinna, a kar professzora ismertette az előadót, akiről megtudtuk, hogy bátran vallja magáról, hogy összes tanulmányait itthon végezte, ez bizonyítéka annak, hogy itthon is lehet tanulni.
A „Katolikus Akadémia” , a „szociális testvér” és egyben „pszichológus” hármas terminusa, vagy a provokatív cím minden bizonnyal már az elejétől képeket, elvárásokat építhetett fel a jelenlevőkben, vagy ha ezek egyikét sem, akkor biztos a kíváncsiság érzését, s mindennek bizonyítéka volt a zsúfoltságig megtelt terem. A két főnév: katolikusság, akadémikusság elvárásokat támaszt abban, aki eljön egy ilyen előadásra: katolikus gondolkodásmódról árulkodó vezérfonalat és a tudományos rigurozitásét. Az előadó pedig már az elején jelezte: tovább szeretne tekinteni, nem pusztán katolikusoknak, katolikusként szeretne beszélni, szeretne túllépni a ma élő pszichológus sztereotípiák beszűkítő függönyén.
A cím első részét Rúzsa Magdolna magyaroszági dalszövegíró és énekesnő ugyanezen címet viselő dala adta. Remélni a végtelenségig lehet, tudtuk meg, de a remény nemcsak pozitív, hanem negatív megküzdési stratégia is lehet. Az előadó személyes vallomása az estével kapcsolatosan: „én felkészültem, önök esetleg (a végén) kikészülnek” – megelőlegezte a jelenlevők felháborodáshoz való jogát, mint ahogy maga a cím is, hisz lehetséges, hogy valaki úgy érzi, mindez zavarja vallásos érzületét. Mindezen túl viszont az előadás megértéséhez a kulcs a válasz arra a kérdésre, hogy mi az érték? Megválaszolásához önismeretre, önvizsgálatra, önértékelésre és önreflexióra van szükség. A felháborodás ingerét az határozza meg, hogy „mi van a fekete dobozban”? Hisz nem egy ember írta meg az énekesnőnek, hogy „sokat segített a zenéd” és „kirántott a gödörből”. Ugyanaz az inger más és más reakciókat vált ki emberekben. Amikor valami fogalommá, főnévvé válik, akkor leszűkül. Ennek kapcsán az előadó kérdését ekként fogalmazta meg: „Lehetséges, hogy a vallásosságunk korlátozna minket abban, hogy hogyan észlelünk egy dalszöveget?”
Lehet-e beteg a vallásos viselkedés, megbetegíthet-e a vallásosságunk? Neurotikusabb-e a vallásos ember? Vallási neurózis vagy neurotikus vallásosság – ezek voltak előadás vezérkérdései, melyekre válaszlehetőségeket kapott a hallgatóság.
Az első nagy kérdés: lehet-e beteg egy vallásos viselkedés, megbetegíthet-e a vallásosságunk? – mindenképp érzékeny kérdés, mely a valóságészlelés egészséges/beteg dinamikáját hordozza magában. De mi a normális, és ellentéte, az abnormális, az, amit pejoratív értelemben bolondnak mondunk? Elsősorban az, ami eltér a statisztikai átlagtól, a ritka egyéniség, viselkedés. A szentség statisztikai szempontból mindenképp abnormalitással jár, hiszen a szentnek az átlagtól eltérő módon kell élnie. Másodsorban abnormalitásnak nevezzük a társadalmi normáktól való eltérést. Amennyiben a személy kultúrájához vagy szubkultúrájához tartozó egyének szokványos módon elfogadják azt a vallásos hitet/hiedelmet, nem beszélhetünk téveszméről. Napjainkban viszont nem egyszer találkozunk olyan esettel, hogy fontolóra kell venni, vallásos szubkultúrával vagy beteges vallásos viselkedéssel, netán éppen tömegpszichózissal állunk szemben, melyre nem egyszer katolikusok is receptívek, befogadók. Mindezek nem mai jelenségek, más korok más formában megtalálták e gyakorlatokat, nem mai megoldás a ritualitással biztosított szorongásoldás, természetes emberi reakció a félelemre. Harmadszor pedig amikor abnormalitásról beszélünk, az alkalmazkodás hiányosságainak kérdésköréről van szó. Az alkalmazkodás szoros kapcsolatban áll a társadalmi normákkal és a kulturális kerettel. Negyedszer a (rossz) szubjektív élmény, állapot az abnormalitás megszülője.
Neurotikusabb-e a vallásos ember? Erre a kérdésre a válasz alapfogalmak tisztását követelte. Megtudhattuk: ma már a neurotikus kifejezést használják. A neurotikus egyén az örökösen nyugtalankodó, mert „fő foglalkozása”, hogy arra készüljön, ami majd rosszul mehet... A neurotikusság negatív énképet és negatív emocionalitást jelent. A „megtérés”-kutatások eredményei érdekes válaszokat rejtegetnek: vannak „tipikus megtérési protokollok”.
A vallási neurózis vagy neurotikus vallásosság kérdéskörén beül az előadó Freud közismert megállapításától: „a vallás kollektív neurózis” indult ki. Egy vallásos viselkedés akkor neurotikus, amikor kizárja a kritikus gondolkodás lehetőségét, amikor torzítja a valóságészlelést, és amikor a vallást helyettesíti az erkölcsi rendszerrel. A felettes-én vallásosságot pedig a félelem motiválja, hisz a büntető Isten képével szemben az egyén nem mer lázadozni –halhattuk. L. B. Brown multidimenzionális modelljének bemutatásával fény derült a fundamentalizmus, a formalizmus (rituális külsőségek), az egzaltált vallásos viselkedés (csodahajhászás, túlfűtött érzelmi jámborság), a „doktrinális agytorna” (a kizárólagos „teológus” típusú vallásos viselkedés), az aszketikus performancia (amikor Isten helyett a vallásosság válik életcéllá) útvesztőiről.
Végül az előadó előadása elején szóba került dalhoz tért vissza, elmondta, ha elhagyjuk szövegéből a főneveket, s az igékre koncentrálunk, észrevehetjük benne a vallásosság ideológiai (keresem »az igazságot«), rituális (keresd tovább... újra, újra, újra), tapasztalati (megremegsz, de remélsz), intellektuális (Istent kérdeztem, hol lehet?), és konszekvenciális dimenzióit (légy bolond). Az énekesnő szerzőtársával október 28-án átírta a dalt, mert úgy érezte, hogy üzenete nem föltétlenül jött át az embereknek. Az új, Ég és föld címet viselő dal igéi ugyan majdnem változatlanok, de a bolondból ember lett...
Fábián Róbert
Vasárnap, 2014/51.
