Nagypéntek

A nagypénteki liturgiát dr. Kovács Gergely érsek vezette. A főpásztor a liturgiát megelőzően elvégezte a keresztutat majd a csonka misét, amelyen jelen volt dr. Jakubinyi György nyugalmazott érsek és a központi papság.

Kovács Gergely érsek szentbeszédét teljes terjedelmében közöljük.

Jézus Krisztus szenvedéstörténete után mindig úgy éreztem, hogy a legalkalmasabb szentbeszéd a csend lenne. Hallgatni és engedni, hogy a mélységes csendben átjárjanak Krisztus szavai. „El vele! Feszítsd meg őt! Talán te is a tanítványai közül vagy? Nem vagyok! Beteljesedett!” Évről évre átéljük Jézus Krisztus szenvedéstörténetét, de most valamiképpen mindennapjaink része lett. Amit eddig talán jámborsági gyakorlatnak tekintettünk az most a maga teljes, könyörtelen valóságaként költözött otthonainkba. Hirtelen ott találjuk magunkat Jézus passiójának szereplőjeként. Szembesülünk a ténnyel, hogy nemcsak mások, hanem mi magunk is meghalhatunk. Pár héttel ezelőtt távolinak tűnt a halál veszélye. Most rádöbbenünk, hogy mi van akkor ha ez nem egyszer a távoli jövőben, hanem talán pár hét múlva bekövetkezik? Váratlanul és hirtelen történik minden, akárcsak Jézus életében. Virágvasárnap még királyként ünneplik, pár nap múlva következett a keresztre vele. Nagypénteken úgy tűnik, hogy mindennek vége. Jézussal együtt meghalnak a Hozzá fűzött reményeink. Hogyan tovább? Mindennapjaink keresztútja valóságos és kézzel fogható. Nem tudjuk mikor és hogyan ér véget.Talán még nem is döbbentünk rá igazából, valójában keresztutunk drámaiságára. Abban bizakodunk, hogy az országunkban kialakult gócpontok elkerülik a mi otthonainkat. Jobban érzékelnénk a veszélyt, ha az talán láthatóbb lenne. Látható, mint a ránk fogott fegyver. De nem látható. Komolyan kell vennem azt is, ami szemmel nem látható! A vírus nem válogat, nem kerüli ki a templomot, sem a boltot. A hívő embert is éppúgy utolérheti, mint a hitetlent. Hogyan tovább? Honnan merítsünk erőt? Jézus Krisztus nagypéntekéből, hiszen Jézus szenvedéstörténetének van folytatása. Tudjuk, hogy nem a halálé az utolsó szó, hanem a feltámadásé, az örök életé. Mi, hitünkből élő keresztények nem feledkezhetünk meg arról, hogy a mi reményünk nem a földi életről szól, hanem túlmutat a halálon. Nagypénteki gondolataimat egy kérdéssel zárnám: Isten fia ott függ a kereszten? Azért hal meg, hogy orvosságot hozzon arra a végzetes járványra, a halálra, amit az ember idézett elő bűnének vírusával és ami elől senki sem menekülhet. A halált egyikünk sem kerülheti ki. Ha tudnám, hogy az én halálomnak köszönhetően nyomban megszűnne a koronavírus járvány vajon kész lennék föláldozni életemet a többi emberért? „Mert nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért” (Jn 15,13).

seminarium.ro