Egyenes gerinccel

Gábor bácsi méhész volt. De amolyan ezermester is, hisz biciklit javított, csizmát talpalt, gumit ragasztott. Felesége, Jucika egyik nyári délutánon ijedten szaladt be a műhelybe: Gáborkám, megdöglöttek a méhek!

-Jaj te Jucikám, hányszor megmondtam, hogy nem szabad ezt így mondani! Nem megdöglöttek, elpusztultak, vagyis meghaltak…!

Ez a történet villant be gyermekkori emlékeimből, mikor pár napja egyik ismerősömmel szinte késhegyig menő vitát folytattam arról, van-e az állatnak lelke, vagy nincs. Ő bízvást erősítette, hogy márpedig az állatok is meghalnak, de addig is szeretnek és ragaszkodnak hozzánk, mert hát van lelkük… Sértő azt mondani, hogy megdöglött a tehenem, macskám, pincsim, csirkém, teknősöm, tengerimalacom, hiszen ő is egy érző, élőlény. Meghalt a kutyám s megdöglött a komám, hát nem?

…

Sokan emlékszünk még, hogy idestova tíz éve gyermekek ezrei betegedtek bele abba, hogy „meghalt” a tamagocsi állatkájuk,  ez a virtuális kütyü, amellyel az igaz háziállatokat akarták helyettesíteni. Mekkora üzlet volt egyeseknek…

Svédországban s más nyugati államokban is már kutyatemetők vannak, ahol az elhamvasztott tetemeket fejfák, keresztek jelzik, fényképes táblák díszítik, s a születés és névnap, valamint a temetés évfordulóján a „hozzátartozók” gyertyát gyújtnak, friss virágot tesznek sírjukra.

Amerikában a gazdik mellé temetik a kedvenc állatokat, és becses síremlék dukál, hiszen feltámadnak s akkor a mennyországnak is lesz egy külön kutyamenhelye. Nem olyan rég Moszkvában is megalakult az első kutyaeskető cég, amely kutyáknak rendez születésnapi ünnepségeket és esküvőt. Az esküvőre előre be kell jelentkezni, a gazdiknak közölniük kell a kutyák lábméretét, hogy elkészülhessenek az aranygyűrűk, illetve menyasszonyi ruhák bérelhetők, vagy olyan „extrák”, mint pl. nyírás, fésülés, manikűrözés, és „hab a tortán”: kutyatorta is rendelhető. A költségek sem veszélyesek, mindössze 250 dollárból kihozható a ceremónia… A kutyafáját ennek a kutyavilágnak!

Már-már gyomorforgató, és az újkori panteizmust is kimeríti ez az állatkultusz, ez az eszement hóbort, amikor a teremtményt, jelen esetben az állatot valóságos istenként imádják, és hódolnak előtte. Gyilkosságnak tekintenek minden csirke-vagy disznóvágást, állatkínzásnak minősül a libatöltés, és  a legyet agyoncsapni is felér egy emberöléssel… A szabadságával visszaélő ember nagyon messzire merészkedett. Nemcsak szembefordult teremtőjével, hanem az állatokkal helyettesíti Istenét és embertársát. Még dicsekszik is vele, mi több kötelező társadalmi normává lépteti elő beteges mániáját. Csapong a szélsőségek között.

De maradjunk a tényeknél. Vannak - s nem is kevesen -, akik szerint fejlettség kérdése, melyik állatnak mekkora lelke van. A szúnyognak például kisebb, a macskának már nagyobb. A melegvérűek meg egyenesen éreznek is… A harcos állatvédők és okkult, ezoterikus rajongók szerint az állatnak igenis van lelke. Honnan lehet ezt tudni?

Hát a jelekből. Az állati magatartásból: ahogyan kommunikál az emberrel, érez, ragaszkodik, ahogyan kitalálja a gazdi gondolatát vagy lelkiállapotát. Meg kell nézni, mennyire hűséges, pl. a kutya, s ehhez képest milyen hűtlen az ember. Az anekdota szerint a válni készülő csinos hölgy is azt panaszolta a bíróságon, hogy férje úgy bánik vele, mint egy kutyával: verni éppen nem veri, de azt akarja, hogy hűséges legyen hozzá…

Arról nem is beszélve, hogy olcsóbb a fenntartása, simogatható, becézhető, meg is hálálja a szeretetet, nincs benne féltékenység, nem felesel vissza, sőt ad absurdum – micsoda gyalázat – vannak, akik (ágyas)társként kezelik.

Igen, az állat, -főleg a városiasodással párhuzamosan együtt szocializált házikedvenc- emberszámba veendő, emberi igényekkel rukkolt elő, a jogokat illetően mindenképp. Agymosott világunkban már ez is lehetséges. A minap maga Ferenc pápa is szóvá tette, hogy a háziállatokra többet költünk, mint a mellettünk élő emberekre, családtagokra… Valóban fulladozik a világ a maga keserű levében.

De az érzelmi fanatizmuson, a túlfűtött és elvakult állatvédők meg az e mögött fellelhető tápos biznisz hajmeresztő „érvein” túl mit mond a tudomány? S mit mutatnak a tények?

Érdekes, hogy még a pszichológia és az állatbarát etológia (állati viselkedéstan) is megállapítja, vagy legalábbis tudomásul veszi a tényt, hogy az állatok nem személyek. Vannak ugyan személyiségjegyeik, de hiányzik belőlük az, ami a legfontosabb „lelki” megnyilvánulás: az én tudat.

Az állat is érző és élőlény, de óriási a különbség közte s az ember között. Legalább akkora, amekkora az állat és a növény között. Az állat nem ember. Van ugyan szenzitív, érző, állati lelke, párája, de ez semmiképp nem a bibliai teremtéstörténetben szereplő isteni lehelet, amellyel az ember halhatatlan lelkét, istenképiségét írja le a szentíró. Amennyire egészen más lény az állat egy növényhez képest, annyira eltérő lény az ember az állathoz képest értelme és szabad akarata révén. Egyetlen állatfajnak sincs annyira elütő tulajdonsága a többi állatfajétól és az emberétől, mint az embernek. Épp gondolkodásának köszönhetően.

A keleti gondolkodás és lélekvándorlás hívei szerint minden élőlénynek lelke van, ámbár ők összemossák a halhatatlan isteni lelket az éltető légzéssel, holott az élőlények láncolatában a vitalitás jelei sokkal szerteágazóbbak.

Maradjunk az ember és állat közti különbségeknél.

Az egyes állatoknak lehetnek más fajtársaiktól megkülönböztető jegyeik, személyiségük, intellektusuk azonban nincs. Ez onnan is látszik, hogy az ember -bármilyen evolúciós elméletet is fogadunk el- egyedül jár két lábon, egyenes gerinccel. Még a fejlettebb emlősök sem tudnak hosszú ideig, folyamatosan felegyenesedve, két lábon járni. Az ember képes önállóan gondolkodni. És ezzel az állat nem tud mit kezdeni. Az ember képes tudatosan szétválasztani gondolatait érzéseitől, megkülönböztetni a jót a rossztól, szétválasztani ösztöneit és szenvedélyeit, önmagában létrehozza gondolatait és döntésre képes.

Döntéseit felülbírálhatja, eltekinthet tőlük, álmodik és emlékezik, nyitott a végtelenre, az önmagából való kilépésre, az objektivitásra akkor is, amikor abból neki nincs haszna. Nemcsak a táplálékszerzés, a félelem vagy az agresszió hajtja cselekvésében, hanem a szeretet, az irgalom, a nagylelkűség is. Ezért szoktuk állati ösztönnek nevezni mindazt, ami kiforgat emberségünkből: erőszak, gyűlölet, félelem, düh. Az állat nem aggódik a jövő miatt, nem képes nevetni és örülni.

Az ember sok tekintetben - főleg fizikai vonatkozásban - elmarad az állatok fejlettségétől. Mégis, értelmi képességével nemcsak beéri őket, hanem messze túlhaladja valamennyit. A gepárd gyorsabb, a sas élesebb szemű, a halak jobban tudnak úszni, de az ember gondolkodása révén: eszközöket hozott létre, talált ki(fel) amelyekkel legyőzte a távolságot, vagy az állatok képességeit. A sast a távcsővel, mikroszkóppal, a gepárdot autóval, vagy a madarakat repülővel.  Ráadásul az ember szerszámmal is készít szerszámot, míg erre az állat képtelen.

Az állat is tanulékony az ő fejletségi szintjén, és látjuk a háziasítottak(ló, kutya, marha, szamár stb.) vagy a szelídítettek (delfin, elefánt, tigris, majom stb.) esetében, mi mindenre képesek, de nem tudják pótolni és helyettesíteni az emberi értelmet. A fejlett csimpánzok is tesznek tüzet, ha az ember előttük végigcsinálja, de ha kialudt a tűz, egy sem gyújtja újra magától.

Az ember, a maga intelligenciájával képes összehasonlító, elvont gondolkodásra. Együttlátása, művészi képességei, leleményessége messze túlhaladta szükségleteit. Kultúrát és civilizációt hozott létre. Az autóra, telefonra, internetre nincs szüksége, úgyhogy ezt a környezet hatással és a túléléssel nem lehet magyarázni-, írja Gellért Ferenc. Tulajdonképpen kis vagy nagymértékben de már minden állati tulajdonságot megtalálunk az emberben. És nincs olyan állat, amiben a speciális emberi képességek előfordulnának.

Az ember egyedülálló fizikai-szellemi-lelki(spirituális) énje, az önálló gondolkodásra képesség messze kiemeli őt a teremtett világból. Ha meg az egyedfejlődés évmillióira gondolunk - ahogyan a  „tudományos” darwinizmus hívei oly bőszen állították egy ideig -, feltűnő, hogy a majmok is megmaradtak majomnak, és nem fejlődtek tovább. Az emberszabásúak sem.  Pedig a körülmények adottak voltak, ezt már a földtörténeti kutatások is igazolják

Adódik a kérdés: miért csak az ember „fejlődött” az őssejt óta?

„A többi lény-faj levált egy-egy fokon, szétterült, s lett belőle millió fajta fű-fa, féreg rovar, gerinces, hüllő, madár, emlős, főemlős. Az ember elhagyta őket, s mind feljebb emelkedett. A többi unokatestvérek nem törekedtek isten képmásává válni”- jegyzi meg találóan Czakó Gábor. És folytatja: „alkalmazkodtak és burjánzottak, színesebbek lettek, erősebbek, nagyobbak vagy kisebbek. Az egyik megtanult repülni, a másik elfelejtett. Hiába szabadult fel a mellső végtagjuk, hiába termeltek többet s lett szervezettebb csapatuk, bőséges táplálékuk- eszükbe sem jutott töprengeni a LÉT értelmén. Hát nem érdekes?…”

Nyilván, mert eszük sem volt s nincs is. Csak az embernek van értelme és szabad akarata, halhatatlan lelke. Arra kapta, hogy a teremtett világban felismerje TEREMTŐJÉT s szolgálja. Ne a természetet, az állatokat imádja, mint bálványt, hanem a másik ember szeretetével dicsőítse meg Azt, akinek létét köszönheti.

sp