Képzések a Caritasnál

A Gyulafehérvári Caritas három népfőiskolai jellegű képzést indít tudatos életmód, idős- és gyermekgondozó témákban Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson. A kezdeményezéssel főként a családalapítás előtt állókat, a környezettudatos személyeket, valamint az otthon beteg családtaggal rendelkezőket célozták meg a szervezőket.

Május elején három új képzést indít a Gyulafehérvári Caritas.  A három különböző helyszínen megszervezett nonformális képzés témái a gyermekgondozás, a tudatos életmódra való nevelés, valamint az idősek gondozása. A nyolc alkalmas képzéssel azoknak szeretnénk  a segítségére lenni, akik valamilyen okból közvetlenül érintettek, vagy csak érdeklődnek a témák iránt, de ezidáig nem volt lehetőségük a megfelelő képzésben részesülni.

Régóta tervben van a nyitás a szakképzések mellett a nonformális képzések irányába, mivel többször felmerült az igény az olyan jellegű képzésekre, ahol viszonylag rövid idő alatt praktikus, könnyen gyakorlatba ültethető tudást sajátíthatnak el azok, akiknek egyéni érintettségük, érdeklődésük miatt van erre szükség, nem pedig a szakdiploma megszerzésén van a hangsúly. Ezzel szeretnénk a szakképzésre vágyók, pályamódosítás előtt állók mellett egy másabb célcsoportnak is továbbadni az elmúlt évek alatt összegyült szakmai tapasztalatokat.

„Mindhárom képzést különösen hasznosnak látjuk, hiszen tematikájuk a hétköznapokban gyakran fellelhető, ennek ellenére sok embernek téves információi vagy éppen hiányosságai vannak ezen a téren. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy az elméleti keretek mellett a lehető leggyakorlatorientltabb módon dolgozzuk fel a képzés témáit” – nyilatkozta Pfemeter Mária projektmenedzser.

A Gyermekgondozói képzés során a résztvevők betekinthetnek a csecsemő – és kisgyermekgondozás rejtelmeibe, a szoptatás és táplálkozás kérdésébe, megismerkedhetnek a fejlődéslélektan alapjaival, a játék és mese alkalmazásának fontosságával és hogyanjával, a gyermekbetegségekkel, és az elsősegélynyújtással, valamint betekintést nyerhetnek a kinaesthetics szemléletmód alkalmazásába, amely segíthet gyermekek mozgásfejlesztésében.

A Tudatos életmód iránt érdeklődők megismerkedhetnek a környezettudatos életmód fontosságával, és megvalósítási lehetőségeiről a hétköznapi életvitel minden területén: tudatos vásárlás, természetes szépségápolás, környezettudatos takarítás, egészséges étkezés, konyhakerti trükkök, szelektív hulladékgazdálkodás, reklámpszichológia, fogyasztóvédelem, egészségnevelés.

Az Idősgondozói képzés alatt az idősödés folyamatáról, az ezzel járó testi és lelki változásokról, idős, beteg ember környezetének optimális kialakításáról hallhatnak a téma iránt érdeklődők. Mindemellett megismerkedhetnek az alapápolással, a kinaesthetics szemléletmód alkalmazásával a beteg mozgatásában, az időskori táplálkozás alapjaival, a másodlagos megbetegedések (felfekvések, tüdőgyulladás) megelőzésével és a palliatív gondozás alapelveivel, emellett megtanulhatják, hogyan tudják támogatóan, szeretetteljesen kísérni idős hozzátartozóikat az életük utolsó szakaszában.

A képzések 24 órás, 8×3 órás felbontásban zajlanak. A részvétel díj 150 RON.

Érdeklődni és jelentkezni május 2-ig az alábbi elérhetőségeken lehet:

Csíkszereda

Tudatos életmód és Gyermekgondozó nonformális képzés: Horváth Katalin – iskola@caritas-ab.ro, tel: 0732-830-034.

Székelyudvarhely

Gyermekgondozó nonformális képzés: Csathó Judit – iskola@caritas-ab.ro, tel: 0732-830-150.

Gyergyószentmiklós

Tudatos életmód: Gurzó Bernadett- felnottkepzes@caritas-ab.ro, tel: 0730-015-195.

Idősgondozó nonformális képzés: Hompoth Teréznél – iskola@caritas-ab.ro, tel: 0732-830-162.

www.caritas-ab.ro