2015.01.23
Minden januárban együtt imádkoznak a különböző felekezetek a Krisztus-hívők egységéért
„Átvitt értelemben mi, székelyek is hasonlítunk egy kicsit a szamaritánusokhoz: valamennyien vegyes családoknak vagyunk a sarjai – ahogyan magam is. A reformátusnak a katolikussal, az unitáriusnak a reformátussal a közös nevezője, illetve nyelve csakis az imádságban kapcsolódhat egybe – mondta tegnap a belvárosi unitárius templomban az idei imahét első alkalmán Mátyás Károly főesperes-plébános.
Jézus arra jár, ahol lélekben és igazságban imádják őt
Az igehirdető az imádságról, annak módjairól és lehetőségeiről elmélkedett. Fölemelkedés Jézus három tanítványát fölvitte egy magas hegyre, megmutatva, hogy aki Istennel akar találkozni, annak ki kell emelkednie a hétköznapok világából. A mindennapi gondok, a bosszankodás, kedvetlenség, csalódások úgy lepik be a lelket, mint az utca pora. Ez az élet, nem szabad és nem lehet menekülni előle. De jaj annak, aki beleragad ezekbe – taposómalom lesz az élete, sivár a lelke, és keserű a kedélye. Ezért figyelmeztet Jézus: „virrasszatok és imádkozzatok”.
Mi az imádság?
A lélek szárnya, a szeretet tükre, az erények vitorlája, a bűn számára bezárt ajtó, világítótorony az éjben, és útjelző nappal. Nem nagy szavak kellenek hozzá, hanem tiszta érzések. Kis Szent Teréz mondta: „Nem keresek imakönyvemben szép imákat. Olyan akarok lenni, mint a gyermek, aki még nem tud olvasni. Egyszerűen azt mondani a Jóistennek, amit mondani akarok, és Ő megért engem.”
Átalakulás
Az Úr Jézus színében elváltozott, s az arca fénylett, mint a nap – olvassuk az evangéliumban. Az imádság egyik tulajdonsága, hogy átváltoztatja lelkünket – kiül arcunkra, tükröződik egész megjelenésünkön. Egyedül az imádság az, ami átformálja testünket, lelkünket, érzéseinket és gondolatainkat. Áldás, hogy az ember képes imádkozni: Istent kérdezni, és Neki felelni. Ez teszi az embert Isten gyermekévé. Az a csodálatos béke, amelyet a helyesen imádkozó érez, nem képzeletének, sem gondolatainak eredménye, hanem hogy Isten jelen van lelkében.
Miért nem imádkozunk eleget?
Leggyakoribb kifogás az idő hiánya. Az ember mindenben próbál kitűnni, csupán az imádságban nem jár elöl. A letűnt korszakok emberéhez viszonyítva mi elfelejtettünk hálát adni Istennek. Vannak, akik nem akarnak imádkozni, miután baj vagy csapás érte őket. Akkor hagyják abba az imát, amikor a legnagyobb szükségük volna rá. „Valahányszor meg tudom ragadni Isten jobbját a nehézségek, megpróbáltatások közepette, mindannyiszor győzelmes erő száll már-már lankadó lelkembe” – vallja a főesperes-plébános. Ha kételkednénk az ima erejében, Jézus figyelmeztet: „az én útjaim nem a ti útjaitok, az én gondolataim nem a ti gondolataitok”. Aki pedig azt mondja, szeret imádkozni, de nem tud eléggé, az már ügyes-bajos dolgaiban képes Istenhez fordulni. Felajánlja munkáját, családját, mindenét Istennek. Szent Ágoston szavaival élve: „akinek fáj, hogy nem tud imádkozni, az már jól imádkozik”. Imádságnak számít minden szavunk, gondolatunk, amit jó szándékú akaratunk szerint és Isten dicsőségére végzünk.
Hogyan kell kérni?
Isten nem automata, hogy bedobom a kérésemet, megcsavarom a fogantyút, és máris kipottyan, amit kértem. Ő hallja kérésünket, akarja is teljesíteni, ám „órája lassabban jár, mint a miénk”. Ne szégyelljünk példát venni a kisgyermekektől! Mennyit próbálkoznak, mennyi erőfeszítésükbe kerül, mire fel tudnak ülni, állni, végül pedig el is indulni. Ha kitartunk az imádságban, bizalmunkat, alázatunkat mutatjuk meg. Megvigasztalódunk és megerősödünk. Jézus itt ül a kút mellett, és vár. Minket vár. Szívesen megtöltené
létünk korsóját élő vizével. Akarjunk minél többet meríteni belőle, hogy ezáltal itt, a földi életben, de az örök haza felé vezető úton is Ő legyen a kormányosunk!
Fotó: Thomas Câmpean
Molnár Melinda, Udvarhelyi Híradó, 2015. január 20.