Mesehősként élni

Kádár Annamária, Erdély egyik legnépszerűbb előadója a mesék világán keresztül vezette el hallgatóságát egy szebb, tisztább és igazabb élet felé szombaton a csíksomlyói kegytemplomban.

A Szent István kollégium lakói is részt vettek az előadáson

Böjte Csaba ferences szerzetes meghívására kicsik és nagyok egyaránt benépesítették a kegytemplomot, hogy meghallgassák  Az én utam a mesehős útja! című előadást. A Mesepszichológia című könyv szerzője úgy érzi, hogy az egész életünk egy mese, egy történet, és nem mindegy, hogy ezt a mesét hogyan adjuk át a továbbiakban. Kádár Annamária megítélése szerint az egyik igen fontos módszer az érzelmi intelligencia fejlesztésében a mese. Előadását a klasszikus varázsmesére építette fel. A mesehős elhagyja a családi fészket, ott van az ő életében az áldás, az útravaló: a hamuban sült pogácsa, a megtett út, a különböző próbatételek, a sárkányok akikkel találkozik, illetve a segítőtársak, és ott van a mese végén a célba érkezés. „A mesében minden mi vagyunk. Nem csak a mesehőssel tudunk azonosulni, hanem az egyes mesei elemekkel is. Az elindulás a saját komfortzónánknak az elhagyása, hisz csak akkor fejlődhetünk ha kihívásokkal, próbatételekkel szembesülünk” – emelte ki a pszichológus.

A mesében az áldás, a hamuban sült pogácsa a saját erőforrásaink, amiket útravalóként viszünk magunkkal. A sárkányok sok esetben a saját félelmeink, szorongásaink. A királykisasszony megtalálása a saját jobbik felünknek a felfedezése, míg a célba érkezést értelmezhetjük a saját önmegvalósításunknak is – derült ki az előadásból. Befejezésül egyik kedvenc meséjét, a kisködmön történetét osztotta meg a hallgatósággal az egyetemi adjunktus.

 

Iochom Zsolt, Székelyhon.ro, 2014.01.19.