Jézus Szíve ünnepe alkalmából emlékezett meg fennállásának századik évfordulójára a madéfalvi egyházközség. A pénteki búcsús szentmise egy különleges eseményt is tartogatott a hívek számára: ez alkalomból vehette át a település díszpolgári címét a község szülöttje, Tamás József római katolikus püspök.
Legfrissebb tartalmak
Magához ragadott engem…
Visszatekintve az elmúlt tizenegy évre, hálás szívvel csak ennyit mondhatok: Jézusom, köszönöm, hogy magadhoz ragadtál!
Jövőmet gondviselésedbe ajánlom
Általában nem szeretek magamról beszélni, de azért mégis egy pár mondatban megpróbálom összefoglalni hivatásomat, az életemről és magamról szóló rövid történetemet.
Akkreditált tanfolyam a Bolyai Nyári Akadémia, kreditpontot ér a részvétel a tanároknak
Az idén július 24–29. között kerül sor a katolikus hitoktatók továbbképzésére Csíkszeredában, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium bentlakásában. A továbbképző programfelelőse, dr. Gál László főegyházmegyei főtanfelügyelő-helyettes az előkészületekről nyilatkozott a Vasárnapnak.
Június 29-én a gyulafehérvári székesegyházban Jakubinyi György érsek pappá szentelte a vaslábi Farkas Ervint, a gyergyószentmiklósi Hajlák Attila-Istvánt, a kézdiszárazpataki Kovács Károlyt és a szovátai Lukács Jánost. A papszentelés képekben...
Sebestyén Antal fr. Albertet és Főcze Imre fr. Bonaventurát négy egyházmegyés teológussal együtt a holnap délelőtt 10 órakor kezdődő szentmise keretében szenteli diakónussá dr. Jakubinyi György érsek a gyulafehérvári székesegyházban
Június 28-án a csíkmadarasi Balla Imrét, a csíkmenasági Farkas Alajost, a galócási Puskás Attilát és a felvinci Szabó Siklódi Lászlót, valamint két ferences szerzetest a dévai Sebestyén Antal fr. Albertet és a gyimesfelsőloki Főcze Imre fr. Bonaventurát diakónussá szentelte Jakubinyi György gyulafehérvári érsek.
Búcsú a Kicsi-Pogány-havason
Megközelítőleg az utóbbi száz évben tegnap először tartottak szentmisét a Csíkszépvíz melletti Kicsi-Pogány-havason Szent László napján. A Szent László-kápolna tavaly feltárt romjainál több mint százan hallgatták Gábor Zoltán plébános prédikációját.
- ‹ előző
- 323 / 352
- következő ›