Márton Áron szobrát avatják

Fenyéd megszépített temetőkerti domboldalában Márton Áron püspök szobrát avatják vasárnap, majd a templomban kiállításra kerül az 1942-ben Budapestről kapott országzászló hasonmása, és a felújított orgona is megszólal.

Megszépült az utóbbi időszakban a fenyédi templomhoz, illetve temető­kerthez vezető útszakasz és domboldal. Mint Bokor Botond polgármester a helyszínen magyarázta, helyi forrásokból és Hargita Megye Tanácsa, illetve három helyi vállalkozó támogatásával a meredek útszakaszt kockakővel rakták ki, pattintott kőből járdát készítettek, a domb tövében a ravatalozóba érkezők számára autóparkolót alakítottak ki, illetve a temetőkapu mellett bal oldalt zászlórudakat állítottak fel, jobb oldalt pedig kiképezték azt a helyet, ahol Márton Áron püspök szobra fog állni. „A szoborral együtt egy közel 300 000 lejes beruházásról beszélhetünk, melyet folytatni szeretnénk” – említette a polgármester, aki arra a kérdésünkre, hogy miért épp Márton Áron szobra mellett döntöttek, a következőket válaszolta: „A történetnek családi vonatkozásai is vannak, hiszen nagyapám testvérét Márton Áron szentelte pappá. Sokat olvasgattam róla, tanulmányoztam az életét, és úgy érzem, ő volt a 20. század leghűségesebb magyar, székely embere” – mondta a polgármester, majd azzal folytatta, hogy nagyon beszédes számára a püspök „Nem vonakodom a munkától…” kezdetű, választott jelmondata, melyet életprogrammá is tett. „Bár a kommunista hatalom megpróbálta elhallgattatni, semmilyen veszéllyel nem törődött, kiállt az erdélyi magyarok és a magyarországi románok mellett, sőt a zsidóság elhurcoltatása ellen is küzdött” – magyarázta Bokor. A vasárnap felállításra kerülő szobor Vetró András kézdivásárhelyi szobrászművész alkotása, az andezit talapzatot Dóczy András csíkszeredai szobrászművész készítette, a szobor kiöntését pedig Lázár Imre székelyudvarhelyi műhelye kapta feladatul.

A szoboravató ünnepség tíz órakor szentmisével kezdődik. Az ünnep keretén belül egy rendhagyó, zászlós pillanatra is számítani lehet. A település 1942-ben Budapestről kapott egy három méter magas országzászlót. A kommunizmus évei alatt a zászlót „eltüntették”, szétvágták. „Sikerült találnom egy katonaújságban képet a zászlóról, így Brassóban egy zászlókészítőnél meg is rendeltük. Ez a templom falán fog díszelegni, illetve egy repró változata a bejáratnál található zászlórúdra kerül” – részletezte a polgármester, aki azt is említette, hogy a templom orgonája hosszú időn keresztül nem szólalt meg. Ezt is sikerült restauráltatniuk, így a vasárnapi ünnepség során orgonaszentelésre is sor kerül.

 

Máthé László Ferenc, Honline.ro, 2010. október 6.