Elkezdődött a csíkszentmártoni római katolikus templom felújítása

Sürgős strukturális és statikai beavatkozásokra szorul az 1814-ben épült csíkszentmártoni műemlék templom – állapították meg építészeti szakemberek. A csíkszentmártoni római katolikus egyházközség, a közbirtokosság és az önkormányzat évek óta készül a helyi műemlék templom felújítására.
A közel 600 ezer lej értékű beavatkozás egyre sürgetőbbé vált, hiszen a templom boltozata az évek során egyre lennebb süllyedt, így egy földrengés következtében akár be is omolhat a tetőszerkezet.

A régészeti feltárások, falkutatások már 2008 óta zajlanak az istenházában, azonban csak mostanra sikerült szert tenni az engedélyekre. A legsürgősebb munkák egyike a templom tetőszerkezetének megerősítése, illetve a boltív újjáépítése. Fülöp Otília Hargita megyei főépítész elmondta, vonórudakat fognak behelyezni, amivel megpróbálják megerősíteni a boltívet. „A templom a földrengéskor megrongálódott, és bár próbálták megerősíteni, az akkori technikai lehetőségek nem voltak megfelelőek. Most már annyira labilis lett a tetőszerkezet, hogy bármikor beomolhat” – fejtette ki a főépítész. A három szakaszban zajló munkának csupán az első részét teszi ki a tetőszerkezet és a boltív bebiztosítása, szükség van azonban a templom külső és belső felújítására, a vízelvezetés megoldására, illetve a bútorzat cseréjére is – mutatott rá Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere.

Lelki építkezés is

A templom restaurálása több szempontból is fontos, elsősorban a tarthatatlan és nem biztonságos körülmények miatt, másodsorban azonban azért, mert a közösség számára elengedhetetlen, hogy legyen egy hely, ahol találkozhatnak Istennel, ahol közösen imádkozhatnak. „A templomunk lényegesen fontos az egyházközségünk számára, hiszen itt nyerünk lelkierőt, ez az a forrás, ahol fel tudunk töltődni a mindennapjainkra. Ugyanakkor ez az a hely, ahol valóban tudjuk építeni a közösségeinket, mert minden alkalommal, amikor imádkozunk, részt veszünk a szentmiseáldozaton, nemcsak lelkileg, külsőleg is építjük az egyházközösséget” – véli Vakaria Béla, a település plébánosa. A felújítást a hívek is prioritásként kezelik, ami a körükben szervezett gyűjtésből is kitűnik.

Nagyobb támogatás

A Hargita megyei önkormányzat műemlékvédelmi igazgatósága egyébként idén 70 százalékkal emelte meg a történelmi emlékhelyek megőrzésére szánt támogatások összegét, így ebben az évben 17 olyan történelmi műemléket támogatnak öszszesen 252 ezer lejjel, amely felújításra, javításra szorul. A projektek főként templomokra vonatkoznak, de pénzt szánnak az ugyanakkor magántulajdonban lévő, utolsóként működő lövétei ványoló felújítására, illetve a csíkszentmihályi vízimalom rendbetételére is.

A finanszírozás bejelentésekor Borboly Csaba megyei tanácselnök hangsúlyozta, a csíkszentmártoni műemlék templom, amellett hogy őseink ittlétét igazolja, hozzájárul a helyi közösség identitástudatához, sőt akár turisztikai úti céllá is válhat a megyébe, Alcsíkra látogatók számára, többek között azért is, mert a templomban található az az 1525-ben készült hársfa Mária-szobor is, amelyet ugyanabban a műhelyben faragtak, mint a csíksomlyói kegytemplom Szűz Mária-szobrát.

A csíkszentmártoni templom felújítása közel 600 ezer lejbe kerül, az első munkafázisra, a strukturális megerősítésre mintegy 200 ezer lejt kell költeniük, ehhez járul hozzá a megyei önkormányzat összesen 42 ezer lejjel. A munkálatokat már elkezdték, így várhatóan jövő évben már biztos alapokkal, stabil tetőszerkezettel fog rendelkezni az 1800-as évek elején épült templom.

Szerző: Forró Gyöngyvér, Krónika

fotó: Kopacz Emőke


Megyei támogatás a szentmártoni templom felújítására

Hamarosan elkezdődhet a csíkszentmártoni műemléktemplom felújítása. A rehabilitáció három lépésben valósul meg. Első körben a templom statikai megerősítését végeznék el, ami körülbelül 600 ezer lejbe kerül. A munkálatokat a helyi önkormányzat és közbirtokosság mellett Hargita Megye Tanácsa is támogatja 42 ezer lejjel, ugyanakkor egyéb forrásokra is szükség lesz.

szentmartonitemplom_01_b

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Vakaria Béla plébános és Gergely András polgármester jelenlétében, a csíkszentmártoni templom kertjében tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy sürgős beavatkozást, strukturális megerősítést igényel az épület. Hargita Megye Tanácsa a történelmi műemlékek védelmét célzó programjával 42 ezer lejjel támogatja az isten házának felújítását. Az összeget a kezdeményezők pályázat útján nyerték el.

A megyei tanács a tavaly támogatta a kivitelezési tervnek az elkészítését. Sikerült az építkezési engedélyeket kiváltani és a műemlékvédelmi jóváhagyást is megszerezni a beavatkozáshoz, így most már nincs akadálya a munkálatok elkezdésének.

Vakaria Béla plébános szólt a templom történetéről és a környék lakóinak lelki életében betöltött fontos szerepéről. A jelenlegi Isten házát 1802-ben kezdték el építeni az előző templom alapjaira és 1814-ben fejezték be. A szent hajlék az egyik legértékesebb Mária-szobrot tudhatja magáénak, 1525-ben készítették. Egyes szakemberek véleménye szerint ugyanabból a műhelyből származik, mint a csíksomlyói Szűz Mária-szobor – magyarázta a plébános.

szentmartonitemplom_02_b
A templom boltíve behajlott

Gergely András polgármester kifejtette, a templom felújítását három fázisban tervezték meg. Az első lépés a statikai megerősítés, ami körülbelül 600 ezer lejt emészt fel. A munkálatokat minél hamarabb szeretnék elkezdeni, mert biztonsági problémák is vannak – a boltív behajlott és fennáll a leomlás veszélye. A finanszírozásba besegít a helyi közbirtokosság, adományozók és önkormányzat és mindemellett nagy segítség a megyei tanács által megítélt pénzösszeg is. Mindez biztonságot jelent a munkálatok elkezdéséhez – magyarázta az elöljáró.

Hozzáfűzte, az előkészületek már elkezdődtek, a faanyag, és egyéb anyagok beszerzése zajlik. A helyreállítási munka első fázisa néhány hónap alatt megvalósulhat, a másik kettő – a külső és a belső felújítás – hosszabb időt fog igénybe venni, a tetőszerkezetet is szeretnék visszaállítani az eredeti 45 fokos szögbe.

forrás:

Létai Tibor, Székelyhon.ro, 2011. november 2.