2012.01.06
Ez az ünnep – egyben a három királyoké is – a hit ünnepe valamennyi nép számára, hiszen Isten minden embert hív az üdvösségre. Az Anyaszentegyház így imádkozik: „Ti mindnyájan pogány népek, dicsőítsétek Urunkat, Istenünket! A világ minden népe imádja Őt!” Az ünnepi szentmise bevezető könyörgésében pedig ezekkel a szavakkal: „Istenünk, te a mai napon a betlehemi csillag fényével vezetted a nemzeteket és kinyilatkoztattad nekik Egyszülöttedet. Add meg jóságosan, hogy szent színed látására jussunk az örök dicsőségbe, miután a hitből már itt megismertünk téged”.
A katolikus egyháznak ez a hívása nem csak egyszerűen egy jámbor óhaj, hanem mintegy kifejezője a világegyház élethivatásának: „Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” (Mk 16,15) És ez a felhívás a hitetlen világ felé rajtunk is múlik, mert nélkülünk nem valósul meg, nem teljesedik be az Úr felhívása. Csak velünk lesz/lehet tevékeny az egyház. Végezzen mindenki apostoli tevékenységet a maga környezetében az egyház gyermekeként. Akkor valóban Epifánia (azaz kinyilatkozás) lesz a mai ünnep.
Ez a görög szó az antik korszakban egy istenség megjelenését vagy egy istenként tisztelt uralkodó városba való bevonulását jelentette, ahol mint „megmentőt-megváltót” fogadták. A középkori népi ájtatosságban a „szent három királyok” olyan erősen a középpontba kerültek, hogy az Epifániát szinte csak a három királyok ünnepeként emlegették. Első alkalommal Origenesz – a III. század nagy alexandriai gondolkodója – beszélt három mágusról, amit valószínűleg az ajándékok hármas száma sugallt. Tiszteletük különlegesen fellendült, miután csontereklyéiket 1164-ben Milánóból Kölnbe szállították át. A Gáspár, Menyhért és Boldizsár nevet a IX. századtól említik.
Isten olyan eseményt készített elő, amely kényszerítette az írástudókat, a Szanhedrint (az ókori Jeruzsálemben a zsidók legfőbb törvényszékének tanácsa), sőt még magát Heródes királyt is, hogy foglalkozzanak az újszülött Jézussal. Izrael határain túl olyan népek laktak, amelyek szintén vártak szabadítót-megváltót. A perzsák, az arabok, a kaldeusok mind ugyanazt a reményt táplálták. Tudósaik tudták azt, hogy a Megváltó jövetelét égi jel fogja hirdetni. Ezek a bölcsek az égi jelekből olvasták ki a nagy eseményeket, s azért mélyen emlékezetükbe vésték a jóslatot. Egy napon három mágus égre szegzett tekintettel figyelte a csillagok járását, amelyeket név szerint ismertek. Egyszerre csak egy új, rendkívüli nagyságú és vakító fényű csillagot vettek észre. Ugyanakkor egy benső hang elárulta nekik, hogy ez annak a nagy királynak a születését jelzi, akit a zsidók várnak. Valami különös, emberfeletti erő arra ösztönözte őket, hogy elinduljanak felkeresésére. A hang megcáfolt minden ellenvetést, és biztosította őket arról, hogy a csillag majd vezeti őket az úton. Szolgáik kíséretében, gazdag ajándékokkal megrakodva elindultak, követve a csillagot. Amikor pedig az mozdulatlanul maradt az égen és sugarait a föld egy pontja fölé lövellte, nem palota, nem templom, nem valami királyi sátor, hanem egy szegényes betlehemi házikó állt előttük.
Amikor megpillantották a Szent Családot, mennyei érzés töltötte el a három bölcset/királyt. A belső hang, amely útra késztette őket, értésükre adta, hogy a szegényes pólyában, amely a kisdedet takarja, az Istennek emberré lett fiát látják. Könnyes szemekkel borultak tehát le előtte és imádták Őt. Azután pedig aranyat ajánlottak fel királyuknak, tömjént Istenüknek és mirhát Megváltójuknak, aki eljött, hogy életét adja minden nép üdvösségéért. Ő lett Izrael és a jövő népeinek Megváltója, amint a napkeleti bölcsek kinyilatkoztatták.
Vízkereszt ünnepe azt tanítja: a kisded Jézus mindenkié, az angyaloké, az embereké, a szegényeké, az egyszerűeké, a bölcseké és királyoké. Mindenkinek van meghívása Betlehembe. Az Isten országa mindenkié. És ide, a jászol közelébe mindenkit a maga módján hív meg az Isten. Az együgyű pásztornak angyali szózat beszél, a napkeleti bölcs királyoknak elég a csillag integetése. Most rajtunk a sor, nekünk kell magasra emelnünk a hit fáklyáját!
Imádkozzunk szívből az új esztendő kezdetén a híres Karl Rahner jezsuita szavaival és hitével: „Uram, engedd, hogy a három királlyal mi is feléd mehessünk. Sietni akarunk. El akarjuk felejteni azt, ami mögöttünk van. Minden a jövő jegyében áll előttünk. Aki Isten elé siet, az előtt semmi sem múlott el, és semmi sem veszett el. Isten legkisebb valósága nagyobb minden emberi illúziónál, mert Isten örök ifjúság. Sivatagon vonulunk át, de nem kell félnünk; a csillag előttünk van és világít!”
SZERZŐ: KOVÁCS SÁNDOR főesperes
FOTÓ: FODOR GYÖRGY– A királyokhoz hasonlóan a gyerekek is örvendenek a kis Jézusnak (Felvételünk a Szent Mihály-templom jászolánál készült)
Szabadság, 2012. január 6.