Magyarságunk nem mások ellen van

A Gyergyó-körzeti Háló vendége Székely János püspök volt
Január 28-án Gyergyószentmiklóson a Gépgyártó Iskolaközpontban, a régi Zárda épületében tartotta kerületi találkozóját a Háló. Hollósy Pétertől választottak mottót: „Küldelek én, megáldlak én, csak menj és hirdesd szavam” – a főtéma a pasztorális tervvel összhangban a misszió volt. A 120 résztvevőt Pázmán Attila alelnök köszöntötte, Sebestyén Ottó, a Háló erdélyi vezetője az egyesületről, a közösségbe szervezés eszméjéről és mindennek teológiai vonatkozásairól szólt, míg Magyari Levente a Háló közösségi vonatkozásairól saját élményei felidézésével beszélt. A résztvevők nagyrésze már ismerte a mozgalmat, ezért nem kellett részletesen bemutatni azt s a naptól várható lelki-szellemi élményeket. A Háló közösségre koncentráló tevékenysége jól megmutatkozott a szervezők tervezőmunkája nyomán körvonalazódó programban és lehetőségekben: igazi családi nappá tudott válni ez a szombat, mert a szellemi táplálékra vágyó kisgyermekes családok elhozhatták gyermekeiket, őket jó kezekben tudhatták: a Búzakalász közösség jóvoltából óvónők foglalkoztak velük, tartalmasan töltötték együtt a napot; a főbb Háló bogozók gyermekei az ifjúság programját szervezték és a nekik szerveződő ificsoportot vezették.

A nap fénypontja Székely János esztergom-budapesti segédpüspök Elmélyülés az Istennel való személyes kapcsolatban című előadása volt, amelyet mindenki nagy várakozása előzött meg. Nem is csalódott a hallgatóság: Szent Pál alakját idézve a püspök elméhez és lélekhez egyaránt szóló előadást tartott, amelynek lépéseit követve a résztvevők a misszió útján maguk is elindulhatnak, ugyanakkor ezek a lépések fogódzót jelentenek a továbblépés, a személyes fejlődés irányában is. A feltett és önvizsgálatra indító kérdéseket kisebb csoportokban elemezték tovább az előadást követően, a megfogalmazódott tanulságok még hosszú ideig táplálják majd őket. Az ebédszünetet követően műhelymunkák következtek, amelyek a főegyházmegye pasztorális tervét hivatottak a pasztorális füzet felosztása, témái szerint feldolgozni. A témák: Elmélyülés az Istennel való személyes kapcsolatban (Czikó László lelkész irányításával), Küldetés a személyes élethivatásban (dr. Bodó Márta), Élő plébánia közösség építése, önkéntesség (Portik Hegyi Kelemen főesperes), Szeretetszolgálat a krisztusi közösségben (Bányász József), Tanúságtevés az életvitellel (Magos Gyöngyvér), Evangelizáló dialógus a közösség „lanyhuló” tagjaival (Samaj Arnold). A résztvevők érdeklődésük, pillanatnyi lelki szükségleteik szerint választottak műhelyt maguknak, s indultak el a személyes Isten-kapcsolat, élethivatás, feladat közelebbi megértésének útján. A műhelyek nemcsak témában, de módszerben is különböztek: volt biblikus, pszichodrámás, meditatív, megosztásra alapozó és előadás, majd azt követő párbeszéd formájában témáját feltáró csoportmunka. Mindezt a napot záró fórumon megosztották egymással a résztvevők, majd a Szent Miklós templomba sietve szentmisével ünnepelték az együttlétet. Itt köszönte meg Portik Hegyi Kelemen főesperes a vendégelőadó távolságra és fáradtságra nem tekintő áldozatát, valamint a szervezők kiváló csapatmunkáját.

Portik Hegyi Kelementtől megtudtuk, az Egerben előző nap végetért magyarországi lelkipásztori napokról érkezett haza, hiszen a rendezvénynek hazajáró résztvevője. Ez a kapcsolat megelőzi a pasztorális bizottság élére szóló kinevezését, késztetése a pasztorális munka új utainak, módszereinek kutatása iránt, megismerésükre való törekvése személyes elkötelezettség, nem funkciótól függ, hanem állandó keresés, a javítás folytonos szándékától vezeti.

Kincsekkel térek haza

Székely János püspök másnap, elutazása előtt, a Szent István templom közösségét látogatta meg, körükben celebrált szentmisét. Kérdésünkre, hogy miért vállalta zsúfolt programja mellett is ezt a hétvégi munkás kiruccanást Erdélybe, arról beszélt, milyennek érzékeli az erdélyi emberek lelki beállítottságát s ez neki milyen többletet jelent.

A legelső nagy élményem, ami Erdélyhez fűz, kispap koromban volt, egy biciklis zarándoklat Nagyváradtól Brassóig, amelynek során sok jóságot, emberséget tapasztaltunk vendéglátásban, barátságokban, a nagy nyomorúság, nehézség mellett is olyan szép találkozásokat, hogy ez mélyen bennem ragadt. A táj szépsége is megragadott, de az emberek... Rengeteg olyan hely volt, ahol előre semmi nem volt megbeszélve, megérkeztünk, látták, mire van szükségünk, és szinte hívtak, nem is kellett kérni. Volt román hely is, ahol ugyanezt éltük át, nagy örömmel fogadtak. Egyik nagy élményen, hogy volt velem egy nagyformátumú Szent István Biblia, amin egyik szállásunkon egy református férfinek nagyon megakadt rajta a szeme, én ezt észrevettem és nekiadtam. Folytak a könnyei, annyira örült! Nagy szívet találtunk itt. Attól kezdve többször jöttem, néhányszor próbáltunk Bibliákat hozni, vonaton, ez mindig izgalommal járt... Legújabban a tavaly augusztusi gyalogosan megtett Mária út jelentett élményt, 10 nap, amikor ismét nagyon megragadott a táj is, és az emberek. Nagyon szép volt a Mária úton az is, hogy volt olyan falu, ahol úgy adódott, unitárius, református templomban miséztünk... Sehol nem volt ebből gond, a lelkész fia is felolvasott, velünk volt a misén... Nagy szívet lehet itt találni. A Hálót én főleg Magyarországról ismerem, ott egy-két nagytalálkozón voltam.  Bíró püspöknek, amikor szemináriumi elöljáró volt, volt egy jó szokása: kirándulni a kispapokat a határokon túlra vitte tapasztalatot szerezni, s mint spirituális akkoriban én is velük voltam, épp itt, Erdélyben egy nagy Háló-találkozóba csöppentünk bele, szép élmény volt.

A mostani gyergyói találkozóról milyen benyomásokkal indul haza?
Az egyik, ami nagyon örömteli, a kicsoportos beszélgetés! Nagyon hamar nagyon őszinte lett a bezélgetés. Nálunk az emberek jobban tartanak egymástól, inkább mutatják az álarcaikat... Itt azt éreztem, nagyon őszintén beszéltek. Ilyet nálunk ritkábban vagy hosszabb idő után lehet átélni. Azt éreztem, egyenes emberek, akik nem akarnak jobbat, mást mutatni, mint ami van, fájdalmukat nagy nyíltsággal elmondták. Nagy ajándék volt ezt hallani.

Mit lehet ebből hazavinni, ott megmutatni? Hogy lesz ebből az, ami a Hálónak célkitűzése: a Kárpát medencei egységes magyarságtudat?
Mindenképp Erdély-szeretetet, hálát viszek, kincsekkel térek haza, s ezt próbálom is továbbadni. Fontos, hogy olyan módon éljük ezt át, hogy ez nincs senki ellen, a magyarságunk nem a szlovákok, románok, szerbek, horvátok ellen van! Nagyon örülünk ezeknek a népeknek, az ő életerős fejlődésüknek, kultúrájuknak, s a miénket fontos úgy megélnünk, megfogalmaznunk, hogy ez ne legyen senki ellen. Azt az ember kéri, várja, hogy egymást tiszteletben tartsuk: a másik jogait, életlehetőségeit. Semmi módon nem akar ez se nagyképűség lenni, sem a másiknak az értéktelenebbnek tartása... A Mária úton is ezt tapasztaltam meg....Ha az ember hosszabb ideig itt van, akkor jobban beleilleszkedik az itteni hangulatba, közeledési módba. Nagyon sok ilyen találkozásunk volt, például egy elég fájdalmas helyen: Füzesmikola (Nicula) kolostorában, ami valaha görögkatolikus volt, most ortodox. Szép volt a templomban együtt imádkozni, mi, római katolikusok, görögkatolikusok és ortodoxok... Az ortodox archimandrita, kolostorvezető kezdetben feszült volt, nem tudta, mit is mondjon, ám a végére nagyon föloldódott, egy nagyon szép képet adott nekünk s egy-két szót magyarul is szólt... Ilyen, hogy abban a templomban ez a három közösség együtt legyen, nem nagyon volt... Vagy másutt volt olyan nagyon  sézp emberi gesztus, hogy egy kicsi román falu szélén mentünk el egy ház mellett, meghallották az énekünket, kijöttek. Az idős bácsi, csak a neve volt magyar, ő már a nyelvet nem tudta, nagyon boldog volt,  pár szót beszéltünk, ahogy meg tudtuk értetni magunkat, és a végén kihoztak nekünk rengeteg friss süteményt, kiderült, az idős házaspár Kolozsvárra készült az unokákhoz, oda vitték volnat a süteményt, de annyira megörültek a kereszttel érkező, éneklő zarándokoknak, hogy mind kiosztották nekünk...

Ez előfordulhatna Magyarországon is? Hogy így fogadják a zarándokokat?
Ritkábban, ott hűvösebb, távolságtartóbb a világ, falun inkább előfordulhatna,városon kevésbé...

Bodó Márta, Vasárnap 2012. február 4.

Közös nemzeti ima indul hamvazószerdán

Háló-találkozó

Több mint száz résztvevője volt a Gyergyó kerületi Háló-találkozónak, amelyet a hét végén tartottak a gyergyószentmiklósi Gépgyártó Szakközépiskolában. A találkozó témája a főegyházmegyei pasztorális tervhez, a misszióhoz igazodott.

Akik ide eljönnek, többnyire olyan emberek, akik már tartoznak valamilyen közösséghez, a Háló pedig keretet biztosít számukra más lelkiségek megismerésére, élményeik, tapasztalataik megosztására, a találkozásra, barátkozásra – közölte a Hargita Népével Pázmán Attila. Annak ellenére, hogy a találkozó főleg a gyergyóiaknak szólt, vendégek jöttek Zsögödből, Bánkfalváról és Brassóból is. A rendezvény meghívott előadója dr. Székely János esztergombudapesti segédpüspök volt, aki Elmélyülés az Istennel való személyes kapcsolatban címmel tartott előadást.

– Az egyháznak és az azon belül lévő közösségeknek, így a Hálónak is a legfőbb küldetése az emberek közötti kapcsolatok erősítése, de nem csak, hiszen erősíteni kell az Istenhez, családhoz, nemzethez és természethez kötődő szálakat is – foglalta össze előadása üzenetét a segédpüspök, arra is kitérve, hogy ez óriási feladat egy olyan társadalomban, amelyben a pénz és az önzés logikája működik. Ugyanakkor szót ejtett a közös nemzeti fohász elindításáról is, amelyet a lengyelországi Appel néven közismert ima mintájára a Mária Rádió kezdeményezett.
– Terveink szerint hamvazószerdán Csíksomlyóról indulna a nemzeti fohász, amibe ugyanabban az időben bekapcsolódnának a Kárpát-medence magyarjai. Aki pedig végzi a kis liturgiát, az ablakba tett égő gyertyával jelzi, hogy csatlakozott a közös imához – részletezte Székely János. Jelezte, úgy válogatták össze az imákat, illetve a fohászt, hogy a protestáns felekezetekhez tartozók is bekapcsolódhassanak. A közös fohászt minden este másmás kegyhelyről közvetíti élőben a rádió.
A Háló-találkozón egyébként az előadást követően kis csoportokban zajlott a műhelymunka, a napot pedig a dr. Székely János celebrálta szentmise zárta.

Jánossy Alíz, Hargita Népe, 2012. január 31.