Kárásztelkén a Mária Út zarándokai

Szombaton érték el a román–magyar határt a pünkösdi búcsúra a Mária Úton érkező zarándokok. A „máriautasok” egy része Alfaluba fog érkezni, innen együtt mennek majd Csíksomlyóra István pap „seregével”.

maria_ut_2_b

A gyalogos zarándokok segítéséért dolgoztak az EKE gyergyói osztályának tagjai

Szombaton reggel a magyarországi Bátorligetre utazott nyolc szatmári személy, köztük Havas Tamás, az Erdélyi Kárpát-Egyesület által megbízott Mária Út-koordinátor, s együtt lépték át a határt a Mária Úton Csíksomlyóra induló zarándokokkal. 

Megtudtuk: kilencen vannak, akik vállalták a gyaloglást lakhelyüktől Csíksomlyóig. Közülük négyen indultak Budapestről, ketten Egerből, hárman pedig Máriapócson csatlakoztak hozzájuk. A csapat két tagja „visszatérő zarándok” ezen az úton, Csizmadia István – aki egyébként a csapatvezető – és Viski György tavaly is gyalog érkezett a pünkösdi búcsúra.

mariaut_b

Zarándokok és alkalmi kísérőik. Szombati felvétel

Bakancsos zarándokok Erdélyben

Havas Tamás, aki szombat reggeltől a gyalogosok idegenvezetője, elmondta, jó fizikai állapotban találta az amúgy közel hatvanéves átlagéletkorú, kilencfős társaságot, eddig egyetlen hölgynek volt kisebb problémája, új bakancs vásárlására kényszerült. A határ átlépése után az éjszakát Nagykárolyban töltötték, vasárnap Tasnádon aludtak, hétfőn este Kárásztelkén, családoknál pihenték ki az út fáradalmait.

Akik Budapestről indultak, ezidáig 483 kilométert tettek meg: alig, hogy túl vannak a tervezett út felén. Erdély területén a zarándokok szállásának biztosításában a Caritas segít, idegenvezetésüket pedig az ekések vállalták fel, minden EKE-osztály tagjai átkísérik a területükön, mint stafétát adják át a következő terület ekéseinek.

Az évről évre változó Mária Út útvonala idén is kacskaringós, ugyanis a terv szerint Szilágysomlyó, Zilah érintésével Magyarvistán és Mezőzáhon át érik el Marosszentgyörgyöt, onnan pedig Sóváradot. Az addig több tíz fősre duzzadó gyalogosok csapata itt válik ketté, a tervezetben szerepel Siklód, Küsmöd, Énlaka, Zetelaka, Szentegyháza, Csíksomlyó útvonal, illetve egy másik ág, mely Parajdról a régi só útján érkezik Alfaluba, innen pedig akár a környékbeli zarándokokkal együtt folytathatják útjukat Mária lábáig. 

Havas Tamás elmondta, bár még messze a csapat szétválása, tudomása szerint közel húszan – többnyire a tavaly is erre járt zarándokok – választanák az Alfalu felé vezető utat.

Ha jönnek, fogadjuk

– így fogalmazott Balázs József, aki az alfalvi gyalogosok élén megy évről évre a csíksomlyói búcsúra. Elmondta, István pap szobrának árnyékában csütörtökön május 24-én, csütörtökön 7 órakor gyülekeznek az alfalviak. Egyházi áldást követően 7 óra 30 percre tehető az indulás, így aki velük tartana, időben legyen jelen. A Mária Úton érkezőket is szeretettel várják.

Szintén a gyalogos zarándokok segítéséért dogoztak az EKE gyergyói osztályának tagjai: vasárnap kilenc személy Parajd templomától látott hozzá a jelzésfestéshez, s a régi só útján haladva 32 kilométert tett meg a Bucsin-tetőig, ebből 28 kilométernyi távon került a fákra a fehér alapú, stilizált m betű lila színnel. A „máriaúti” zarándokok útját követni fogja a Székelyhon.ro egészen Alfaluig.

maria_ut_1_b

Friss jelzés fogadja a Parajdra érkező zarándokokat

Balázs Katalin, Székelyhon.ro, 2012.05.07.

 

Kapcsolódó: Csíksomlyói pünkösdi búcsú – 2012