Rendelkezés papjaink politikai szerepvállalásáról

Ebben az évben helyhatósági és parlamenti választásokra kerül sor országunkban, amely új feladatok és kihívások elé állítja papjainkat is.

A korábbi hibák és visszaélések elkerülése érdekében, megismételem a 827–2003-as III. számú Körlevelünkben megfogalmazott elvárásokat.

Egyházunk általános irányelveit és törvényeit szem előtt tartva kialakult egy általános magatartásforma papjaink közéleti szerepvállalására vonatkozóan. Ennek ellenére, egyesek – saját elhatározásból – olyan közéleti tevékenységekben vesznek részt és vállalnak aktív szerepet, mely a katolikus pap küldetésével és hivatásával nem egyeztethető össze. Ezért a következőket kérem szeretettel:

1. A lelkipásztorok semmilyen politikai szervezetnek vagy alakulatnak ne legyenek tagjai.
2. A politikai rendezvényeken és összejöveteleken csak a Főegyházmegyei Hatóság előzetes engedélyével vegyenek részt.
3. Érdekvédelmi szervezetünk keretében, amely felvállalta Egyházunk ügyeinek intézését, igyekezzenek a keresztény értékrendet támogatni.
4. Közéleti jelenlétünket és szerepvállalásunkat a Krisztus-hívő világiak által valósítjuk meg, akik a politikai és állami intézményekben vállalt feladataik révén az evangéliumi értékeket képviselik.
5. Igyekezzenek mindenütt nyilvántartani a közösség irányítására, a politikai szerepvállalásra alkalmas híveket, hogy kellő időben megfelelő tisztségre jelölhessék őket.
6. A parlamenti és helyhatósági választásoknál – a törvényes kereteken belül – oda kell hatni, hogy a katolikus értékeket felvállaló, hitüket gyakorló személyek jussanak mandátumhoz.

 

(III. érseki körlevél)