2012.06.13
Özvegyek lelki hétvégéje
Az idén is megszervezték az özvegyek lelki hétvégéjét, június 8-9. között, ezúttal Kézdivásárhelyen. A hétvége mottója: “Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól”. (Ef 4,4)
Első hallásra meglepetésként ért, hogy ez a hétvége rendhagyó módon és helyen lesz megrendezve. De mindezek ellenére hálás vagyok Istennek, hogy érezhettük az ő Szentlelkének és szeretetének jelenlétét.
Már az érkezésnél is megtapasztaltuk ezt a szeretetet a kézdivásárhelyi özvegyek csoportján keresztül, akik közül néhányan az autóbuszmegállóban várták érkezésünket és megkülönböztetett vendégszeretettel vettek “pártfogásba”, majd vittek szálláshelyeink fele. Dicsőség Istennek ezért a maroknyi, de lelkes özvegyért, akik családtagként fogadtak be minket, vendégeket, és elhalmoztak szeretetükkel.
A programunk pénteken délután kezdődött szentmisével a kézdivásárhelyi Boldog Özséb templomban, majd egy testvérünk lakásán folytatódott bemutatkozással. Ezt követően Kertész Marika, a Családpasztorációs Iroda munkatársa „ráhangolt” bennünket a hétvége mottójára. A bevezetőben elhangzott, hogy mindannyian arra vagyunk meghívva, hogy befogadjuk és válaszoljunk Isten szeretetére, meghívásunk van az életszentségre, az örök életre. Így tapasztalhattuk meg már az első estén a szeretetnek és a közösségi együttlétnek a jézusi módját.
Másnap a Kézdivásárhelyhez közeli Altorján folytatódott a programunk egy meghitt környezetben. A reggeli dicsérettel indítottuk a napot, majd az özvegység hivatásként való megéléséről hallottunk jó gondolatokat, megosztásokat a bibliai tanítások fényében. Kertész Marika bátorításként elmondta, hogy a Bibliában sok szó esik az özvegységről, de egy pápai dokumentumban is szerepel, hogy “az özvegységet, mint a házastársi hivatás erős lélekkel vállalt folytatását, mindenkinek tisztelnie kell.” Szó volt arról is, hogy mennyire fontos a gyászmunka, ezen végig kell menni az elengedés érdekében. Továbbá elengedhetetlen tényező társunk halála után az esetleges mulasztásaink miatt az önmagunknak való megbocsájtás. Az is elhangzott, hogy a házastársunk halála után egy új hivatás születik, az özvegység, amelyet igyekeznünk kell Istenhez méltón megélni. „Kérlek tehát titeket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, éljetek méltó módon ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatosságban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Igyekezzetek megtartani a lelki egységet a béke kötelékében” (Ef4, 1-3)- olvastuk Szent Pál apostol buzdítását az efezusi levélből. Arra kaptunk felhívást, hogy legyünk békeszerzők a körülöttünk élők között, váltsuk életre az efezusi levélben olvasottakat. Mindezt csak akkor tudjuk megélni, ha törekszünk az Istennel való kapcsolatunk megerősítésére, ez kell, hogy az első helyen legyen, mert igazából csak Isten tud vigasztalni és gyógyítani bennünket. Ugyanakkor fontos, hogy szolgáljunk a családunk, imaközösségeink, plébániánk fele. Arról is hallottunk, hogy vannak országok, ahol létezik az özvegyek rendje, ott az özvegyek közösségbe tömörülve, Istennek szentelt életet élnek. Marika kifejtette azt is az 1Tim 5,14 alapján, hogy arra is van lehetőség, hogy ebből a hivatásból egy újabb házasságkötés révén visszakerüljünk a házas hivatásba. Ennek kapcsán tanúságtételek hangzottak el, majd az is szóba került, hogy mit ne tegyünk, mi nem kedves Isten előtt. Bátorítást kaptunk arra vonatkozólag, hogy használjuk és kamatoztassuk az Istentől kapott karizmáinkat az ő dicsőségére és embertársaink javára. Az ezt követő kiscsoportos beszélgetések után, ahol mély, őszinte tanúságtételek, megosztások hangzottak el, elérkezett az ebéd ideje, amit nagy szeretettel készítettek el a testvéreink. Ebéd után István Sándor, a kézdivásárhelyi özvegycsoport tagja bemutatta Árpádházi Szent Erzsébet életét, majd párosával “emmauszi” sétára indultunk, hogy megosszuk egymással, mi példaértékű számunkra a bemutatott szent életéből. Jó volt tapasztalni, hogy a Szentlélek segítségével még a legzárkózottabbak is megnyíltak. Boldog, örömteli csapatként voltunk együtt, mert hittük, hisszük, hogy Isten akaratából lehet emberi, sőt boldog, beteljesedett életet élni akkor is, ha az életben tövis, töredékesség van. Az együttlétünket szentmisével és szentségimádással zártuk az altorjai Szent Miklós templomban, majd mindannyian lelkiekben feltöltődve tértünk haza szálláshelyeinkre. Hálásak vagyunk Istennek és a kézdivásárhelyi özvegyek közösségének ezért a szép és tartalmas hétvégéért. Köszönjük az önzetlen szeretetet, amivel elhalmoztak bennünket, vendégeket.
Márton Venczel Székelyudvarhelyről és néhány résztvevő
Míg a halál el nem választ egymástól…
Benyomásaim egy özvegyhétvége margójára
„Amikor szerelmesen és boldogan ott álltunk az oltár előtt, eszembe sem jutott, hogy nélküle fogok megöregedni. Később, valahányszor egy idős házaspárt láttam kézen fogva menni az úton, arra gondoltam, hogy majd ránk is így fognak nézni néhány évtized múlva a fiatalok. De nem így történt. Isten másképpen gondolta…”- meghatódva és a könnyeimet nyelve hallgattam egy 21 éve özvegy nő vallomását a június 8-9. között megszervezett özvegyek hétvégéjén. Férje „hazatérte” után -akinek haláláig hűséges segítőtársa volt- ez az édesanya egyedül nevelte fel két gyermekét, jelenleg pedig imáival és szolgálataival igyekszik hasznára lenni családjának, embertársainak és egyházközségének. Tudatában van annak, hogy Isten nem tévedett akkor, amikor elhívta őt erre a hivatásra. Megtapasztalta, hogy a szerető Isten vele van örömeiben és nehézségeiben egyaránt. Bátran ki merem mondani, hogy egész életét az életszentségre való törekvés, Isten akaratának keresése jellemzi.
Odajött hozzám két, az ötvenes éveiben járó özvegy. „Valamit el szeretnénk mondani neked…”- kezdték a „mondókájukat”. „A tavaly ismerkedtünk meg az özvegyek hétvégéjén. Utána többnyire telefonon keresztül tartottuk a kapcsolatot. Sokat beszélgettünk és közben világossá vált számunkra, hogy Isten egymás mellett szeretne látni bennünket. Most szentségi házasságra készülünk, figyelve arra, hogy Istennek is teret adjunk a kapcsolatunkban. Éppen ezért fontos számunkra a tisztaság, az ő akaratára való odafigyelés.” Tőlük hallottam azt is, hogy lelki növekedésük érdekében, amikor csak tehetik, együtt járnak különböző programokra. Jó volt látni ennek a két embernek az őszinte törekvését, vágyát arra vonatkozólag, hogy Istennek tetsző módon éljék meg a kapcsolatukat, az egész életüket.
Egy özvegy férfi vallomása: „Négy éve halt meg a feleségem. Nem volt könnyű, de Isten segítségével sikerült talpra állnom. Azóta volt néhány olyan nő az életemben, akik megpróbálták átvenni a feleségem helyét, de egyiket sem tartottam méltónak arra, hogy az ő helyébe lépjen. Nem tudom, mit hoz az élet. Ha Isten azt akarja, hogy új házasságot kössek, akkor annak a nőnek mindenképpen legalább olyan jónak kell lennie, mint az elhunyt feleségemnek. Azt szeretném, hogy együtt tudjunk templomba menni, egymást segítsük közelebb Istenhez. Másképpen nem tudom elképzelni.” Rácsodálkoztam erre az érett, bölcs hozzáállásra.
Mint a Családpasztorációs Iroda munkatársa, boldog feleségként és háromgyerekes édesanyaként voltam köztük ezen a hétvégén, együtt imádkoztam velük, beszélgettünk, megosztottuk egymással gondolatainkat, megéléseinket. Miközben egyházunk és a Biblia tanítása alapján Isten rájuk vonatkozó álmát próbáltam „tolmácsolni”, úgy érzem, sokkal többet kaptam, mint amennyit adtam: befogadva, szeretve éreztem magam, az általuk megosztott élettapasztalatok által lelkiekben gazdagodtam. Megerősödött bennem az a felismerés, hogy mély tiszteletet és odafigyelést érdemelnek mindazok, akik ezt az életállapotot élik. Isten különleges módon védelmezi őket és nekünk is ezt kell tennünk!
Kertész Marika
