2012.06.18
A pszichológia tudományának fellendülésével, a különböző irányadó iskolák tanításainak ismeretében a keresztény emberben felmerülhet a kérdés, a felettes énről alkotott elképzelés mennyire feleltethető meg a keresztény lelkiismeret-fogalomnak, hiszen úgy tűnik, néha egyezést mutat a két fogalom meghatározása. A Katolikus Akadémia utolsó előtti előadásában drd. Robu Magda is erre a kérdésfelvetésre keresett választ. Az előadó abból indult ki, hogy mindenki ismeri, tapasztalta a lelkiismeret-furdalást. Felmerül azonban, hogy minden alkalommal, amikor tapasztaljuk ezt, valóban lelkiismeretünk szólal-e meg vagy a felettes én „furdal”. A külső normáknak való meg nem felelés nyomán fellépő szégyenérzet nem lehet lelkiismereti eredetű – Ádám és Éva paradicsomi jelenetében a tiltott gyümölcs fogyasztása után a test felruházása nem lelkiismeret-furdalásra, hanem a felettes én hangjának és követelésének való elégtételnek tudható be. A tékozló fiú történetében is találkozhatunk bánattal. A fiú elvesztett vagyona felett érzett szomorúsága már nem a külső elvárásoknak való megfelelések miatt generálódott, hanem az a belátás keltette, hogy saját szabadsága/szabadossága miatt elveszítette járandóságát. S mint ilyen, lelkiismereti eredetűnek tekintendő. Ugyanakkor az előadó hangsúlyozta Viktor E. Frankl meglátását, miszerint a lelkiismeret az értelemkeresés fóruma. Ugyanakkor a frankli gondolatmenet alapján állítható, hogy a lelkiismeret nemcsak utal a transzcendensre, hanem abból fakad. Az előadó ezek után beszélt arról, hogyan lehet a felettes ént interiorizálni, azaz a lelkiismeret részévé tenni, s mindazt a külső normarendszert, amelyeket szüleinktől, környezetünktől sajátítunk el.
Réti – Dénes
(Vasárnap)