2012.06.29
1982. február 6-án születtem. Galócáson nevelkedtem. Szüleim nyolc gyermeket vállaltak. A születés kronológiája szerint én az ötödiknek jöttem napvilágra. Szülőfalumban jártam elemi iskolába, majd Maroshévízen tanultam tovább. Kiskorom óta szeretem az Istent és a közösséget, ezért mindig nagy örömmel mentem templomba. Nekem ez jelentette a mindent.
Szüleim közül legtöbbször édesapám volt az, aki a pénzt hozta a családnak. Ő mindvégig a galócási fakitermelő gyárban dolgozott – kevés munkabérért. Édesanyám legtöbb idejét otthon töltötte, minket nevelt. Arra kifejezetten emlékszem, hogy testvéreimmel együtt elég korán megértettük családunk szociális helyzetét, hiszen ki-ki a maga módján próbált szüleink mindennapi gondjain segíteni. A nővérem, Edit, aki a legnagyobb a testvérek közül, nagyon korán megtanult Eta nénémtől kézzel kötni, és mindegyikünknek szép mintás felsőruhát, pulóvereket kötött, az évszaknak megfelelően. Télen vastag zoknikkal is ellátta testvéreimet és engem is. A kisebbik bátyám már középiskolai évei alatt a tanulás mellett különmunkát vállalt, hogy az iskolába ingázását megoldhassa, mert ő is Maroshévízre járt középiskolába. Az ehhez hasonló áldozatvállalás jellemző a többi testvéreimre is. Így éltünk!
Amikor rám került a sor, hogy középiskolába menjek, családunk anyagi helyzete már nagyon gyenge volt. (Még mindig csak édesapám volt a családfenntartó anyagi forrásunk, már egyre többen jártunk iskolába, nagyobbak lettünk, az igényeink is ezzel együtt növekedtek.) Édesanyám jóhiszeműen próbálta megmagyarázni nekem, hogy jobb lenne dolgozni, hiszen a családnak igen nagy szüksége volna a munkából nyert bérre, arra viszont nincs lehetőség, hogy autóbuszbérletet fizessenek, hogy iskolába járhassak. A vágyam az volt, hogy továbbtanuljak. Kértem, Istent segítsen meg, nagyon szeretném folytatni tanulmányaimat. Úgy sikerült elvégeznem a középiskolát, hogy négy éven keresztül gyalog tettem meg naponta több mint tizenkét kilométert.
Hogy döntöttem a papság mellett? Szerettem mindig szentmisére járni és belekapcsolódni az egyházközség életébe. „Magamtól” mentem és legtöbbször egyedül. Nem küldött senki. A szentmiséhez illő „szép ruháimat” is mindig én készítettem elő, már kisgyermekként. Emlékszem, hogy gyerekként mindig valami furcsa izgalom fogott el, ahogy egyre jobban közeledtem a templom felé. Nagyon vert a szívem, amíg beértem a sekrestyébe! Később aztán rájöttem, hogy nem is „magamtól” mentem, hanem Isten vezette mindig életemet az egyházközség élete felé. A felemelő liturgiák, a hittanórák, az ájtatosságok, a cserkészélet stb. szép és vonzó értékeket mutattak meg Istenből. A kamaszkorral járó kilengéseim ellenére is az Isten áldását adta az egyházközséggel való szoros kapcsolatomra. Részben ez segített megérteni, hogy Isten papságra hív.
Tapasztalom azt is, hogy Isten megajándékozta életemet néhány karizmával. A Papnevelő Intézetben azt is megértettem, hogy Isten a családban megélt tapasztalataimmal és ezek szép üzeneteivel együtt hívott meg a papságra. A nehéz és könnyű élethelyzeteket egyaránt Isten szép értékké formálta bennem az elmúlt évek alatt. Forrássá, kúttá tette őket! Sokat gondolkodtam és imádkoztam azért, hogy megértsem, miért adta Isten a családban megtapasztalt életet? Miután néhány személyes lelki harccal sikerült megbirkózni, valamit megértettem a kérdésből. Szüleim áldozatvállalása, a nyolc gyerek életéért való mindennapi lemondásuk, türelmük és kitartásuk, mély szeretetük megértette velem, hogy Istenben az élet mély, színes és gazdag. Szüleim és testvéreim által találtam meg az Úr Jézus reményteli mondását: „Bizony, bizony mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz” (Jn 12,24). A remény, amit Jézus kifejez ebben a mondásban, erősíti papi hivatásomat. Amit az Úr Jézus kifejez ebben a mondatban, nem szomorú valóság. Ez az élet szuperlatívusza. Ez az Isten élete! Nagyon szép tapasztalataim vannak ezzel kapcsolatban. A Teológián valamennyien, elöljárók és tanárok, valóban értünk éltek! Láttam, amint azért fáradoznak, hogy bölcs lelkipásztorok legyünk. Köszönöm, hogy értem is átelmélkedték és áttanulmányozták az Istenről szóló tudományokat. Isten áldja meg őket! Isten meghívott, örömmel leszek pap az egyház szolgálatára.
Vasárnap, 2012. június 24.