Babavilág a Caritasnál

Színes akadálypályákon kalandozhatnak, vidám firkarajzokat készíthetnek, gyurmázhatnak, különbözô felületû tárgyakkal ismerkedhetnek, labdás medencébe merülhetnek ezekben a napokban a Deus Providebit Ház földszinti Caritas-termeit benépesítô apróságok. A gyulafehérvári szervezet marosvásárhelyi Korai Nevelô- és Fejlesztôközpontjában negyedszerre szervezték meg a központ tevékenységeibôl ízelítôt nyújtó nyári bekukkantót. Az ötnapos program kedd délután kezdôdött, három találkozás van még hátra.

Pénteken délelôtt 10-tôl 12 óráig a nagyteremben tapintásos játékokra épülô szenzoriális foglalkozás lesz, a kisterembe babamasszázsra várják a legkisebbeket. Hétfô délután 5 órától 8 óráig újra birtokba vehetôk az akadálypályák a nagyteremben, a kisteremben pedig kézmûveskedni lehet. Jövô kedden, a zárónapon délelôtt 10 órától újabb izgalmak várnak az aprónépre, a nagyteremben gyöngyöt fûzhetnek, pecsételhetnek, papírt téphetnek, rajzolhatnak, gyurmázhatnak, a kisteremben buborékot fújhatnak, tükörre habozhatnak, nagy felületû lapra festékes kéz- és lábnyomokat készíthetnek a gyerekek.

– Ezeken az együttléteken nemcsak a központ mindennapjaiba lehet bepillantani, ilyenkor olyasmi is kipróbálható, amire év közben nem nyílik lehetôség, például kézmûveskedni lehet. A gyerekeknek az is nagy élmény, hogy egyszerre két teremben zajlanak a tevékenységek, ide-oda vándorolhatnak. Szeptember 3-án indítjuk az új csoportokat, a nyári bekukkantón már ezekbe is lehet iratkozni – mondta Mezei Borbála, a Korai Nevelô- és Fejlesztôközpont koordinátora. A szakember szerint a központban töltött óráknak fontos szerepük lehet a részképességek fejlôdésében, az apróságok szocializálódásában, az anya–gyermek kapcsolat, az egymásra figyelés erôsítésében.

– Természetesen ezek nélkül a tevékenységek nélkül is fejlôdnek a gyerekek, de mi megfelelô eszközökkel és térrel ösztönözni tudjuk ezt a folyamatot – tette hozzá Mezei Borbála.

A szirmocska az egyik kedvenc

Szerda délelôtt körülbelül 30-an múlatták az idôt a Caritasnál. Egy kétgyerekes édesanyát, a fejlesztôközpont egyik régi látogatóját kérdeztük arról, mit jelentenek gyerekei életében a caritasos együttlétek.

– Mindenképpen plusznak számítanak. Otthon is olvasunk mesét, mondókázunk, de itt, ennyi játszótárs között mégiscsak nagyobb a varázsa az egésznek. Azt hiszem, a személyiségfejlôdés szempontjából is jótékony hatásuk van az itt szerzett élményeknek. A nagyobbik lányom már kinôtt a fejlesztôközpontból, de nagyon megörült, mikor megtudta, hogy lesz nyári bekukkantó, és újra jöhet. Az itt töltött idô egyik legkedveltebb mozzanata az, amikor egy szirmocskának nevezett napernyôt lengetünk a gyerekek feje fölött, és arról labdákat röpítünk a magasba – mondta az édesanya.

Caritas-sátor a Somin

A vakációs együttlétek során a Caritas folytatja a június elején indított Boldogabb gyermekekért nevû programot, a nyári foglalkozásokon részt vevô felnôtteknek is felteszik a gyerek–szülô kapcsolatra vonatkozó kérdéseket, és a válaszokat kifüggesztik a termekben. Jövô pénteken délután 5 órakor pedig újra felhúzzák a Caritas-sátrat a somostetôi játszótér bejáratánál. Míg a gyerekek a mozgásfejlesztô játékkal teli gumimedencében szórakoznak vagy a kézmûves-asztalnál teszik próbára ügyességüket, szüleik szakemberekkel beszélgethetnek mindarról, ami a legkisebb családtagok harmonikus fejlôdésével, boldogságával összefügg.

Nagy Székely Ildikó, Népújság, 2012. július 5.


Nő a „bekukkantók” száma


Ötödik alkalommal rendez kimondottan háromévesnél kisebb gyermekeknek Nyári bekukkantót a Gyulafehérvári Caritas Korai nevelő- és fejlesztőközpontja Székelyudvarhelyen július 2. és 6. között.

Bekukkanto2_bGyermekkacajtól volt hangos a bekukkantók terme

A Korai nevelő- és fejlesztőközpontnak Udvarhelyen kívül Gyergyószentmiklóson, Régenben, Marosvásárhelyen, Szentegyházán és Marosszentgyörgyön is van tevékenységi pontja. Mint megtudtuk, Székelyudvarhelyen egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a kimondottan három éven aluliaknak tartott csoportos foglalkozások.

„2010-ben nyertünk először egy német pályázaton akkora összeget, hogy létre tudtuk hozni ezt a programot és irodát – mely kimondottan hároméves kor alatti gyermekeknek szól –, ugyanis ennek megfelelően berendezett épületre és személyzetre volt szükségünk” – mondta el Gáspár Lujza, a központ udvarhelyi munkatársa, kiemelve: ennek az ötnapos bekukkantónak az a célja, hogy tevékenységeikbe olyan szülőket és kisgyermekeket is bevonjanak, akik eddig nem hallottak a programról. 2010-ben 80 szülő és gyermek járt rendszeresen a csoportos foglalkozásokra, ez a szám tavaly 130-ra nőtt, idén pedig már 170-es létszámuk van.  

Minden év szeptemberében annyi 10–12 tagú csoportot indítanak, amennyi jelentkező van, ez átlagosan heti 15 tevékenység lebonyolítását jelenti a Caritas udvarhelyi munkatársainak.
„Két ciklusban tartjuk ezeket a tevékenységeket, 5–5 hónapban, köztük egy szünettel. Ez két hónapos babatornából és -masszázsból, valamint rövid játékos mozgásos tevékenységekből áll” – magyarázta Gáspár Lujza. A 2012 őszén induló csoportokba július 27-éig lehet jelentkezni, minimális hozzájárulás ellenében.

„Jelenleg hárman foglalkozunk a látogatókkal, ezen a héten önkéntesek is besegítenek, valamint pszichológust és gyermekgyógyászt is felkértünk egy-egy délutáni előadás megtartására” – fejtette ki Gáspár. A Nyári bekukkantó keretében hétfőn és kedden délelőtt mondókázós, mozgásos tevékenységek folynak, szerda-csütörtök-pénteken pedig kézműves, valamint tapintás- és érzékelésfejlesztés folyik majd.

A Caritas munkatársa szerint az, hogy évről évre egyre több részvevő, érdeklődő van, a város bölcsődehiányának is betudható.

Simon Eszter, Székelyhon.ro, 2012.07.03.