Iskolai névadó ünnepség

A Hallássérültek kolozsvári 2-es számú iskolája Románia egyetlen ilyen jellegű magyar nyelvű intézete. Az ország legtávolabbi helységeiből is idehozzák a magyar hallássérült vagy speciális nevelést igénylő gyermekeket, mert minél korábban kezdődik megfelelő oktatásuk, annál több esély van fejlődésükre s arra, hogy majd akár szakmát is elsajátítsanak és egyedül, önállóan tudjanak élni.

Szeptember 24-én névadási ünnepség volt az iskolában, ami mérföldkövet jelent a volt és jelenlegi tantestület, a diákok és a szülői közösség számára. Az intézmény ezentúl Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája néven fog működni.

Az iskola 1957-ben költözött jelenlegi épületébe, a néhai Kozmutza tüdőszanatóriumba. Az építtető tulajdonos, Kozmutza Kornél nagybátyja volt a neves gyógypedagógusnak, Kozmutza Flórának, ezért választották éppen az ő nevét – hangsúlyozta Kiss Csilla igazgató. Így az is nyilvánvaló lett mindenki számára, hogy az iskola oktatási nyelve magyar. Megtudtuk, hogy a Kolozs Megyei Tanács már márciusban döntött a névadás jogosságáról, azonban hivatalosan ez csak ősztől történhetett meg. Kiss Csilla azt is elmondta a Vasárnapnak, hogy ebben a tanévben 103 gyermekkel foglalkozik az iskola, akik fele hallássérült, a másik fele pedig halmozottan sérült vagy autista.

Illyés Gyuláné dr. Kozmutza Flórát a magyar gyógypedagógiai pszichológia megújítójaként, rendszerbe foglalójaként tartják számon. Budapesten született 1905. november 21-én. Orvos szeretett volna lenni, de szülei kényelmesebb foglalkozást szerettek volna neki. Tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte (1931), közben két évig Párizsban a Sorbonne-on tanult (1927–1928). 1928-ban Párizsban írta meg bölcsészdoktori értekezését J. M. Guyau francia filozófus költőről, ezt 1931-ben védte meg Budapesten. 1932–1935 között recenziói jelentek meg az Athenaeum című lapban. Több szemesztert végzett a bölcsészkaron, amikor egy lapban egy cikket olvasott a gyógypedagógiáról. Befejezte az egyetemet, 1931-ben pedig filozófiából doktorált, majd jelentkezett a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára, ahol 1934-ben szerzett diplomát. Pályakezdőként a főiskolán maradt gyakornokként, de időnként tanított különféle osztályokban is: a siketeknél, az úgynevezett nehezen nevelhetőknél és az értelmileg legsúlyosabban károsodottak osztályaiban is. 1940 és 1944 között a legkiemelkedőbb magyar gyógypedagógus, Bárczi Gusztáv által vezetett Gyógypedagógiai Kórtani és Gyógytani Laboratórium munkatársa lett, ahol 1946-ban Bárczival egyetértésben kidolgozta a főiskola szervezeti szabályzatát és képzési programját. Szerinte az az előnye a magyar gyógypedagógiai képzési formának, hogy teljesen a gyógypedagógiai hivatástudat kifejlesztésére koncentrál. 1946-tól a főiskola Lélektani Laboratóriumát (ma már Gyógypedagógiai pszichológiai tanszék) vezette. Nyolc évig (1972–1980) volt a főiskola főigazgatója, egyidejűleg a Magyar Pszichológiai Tudományos Társaság Pszichológiai Szekcióját is vezette. Több új típusú gyógypedagógiai intézmény létesítését kezdeményezte: óvodákét, foglalkoztatókét stb. 1980-ig, nyugalomba vonulásáig a főiskola munkatársa maradt. Mindvégig foglalkoztatta a fogyatékosok munkaalkalmassága, valamint a kisegítő iskolákból kikerült fiatalok társadalmi beilleszkedésének problémája is. 1983-tól férje, Illyés Gyula halála után, a hagyaték rendezésével foglalkozott. Megjelentette Illyés Gyula posztumusz verseskötetét (A Semmi közelít), az Illyés Gyula Emlékkönyvet és Illyés Gyula Naplójegyzeteinek nyolc kötetét. Megírta a József Attilával való kapcsolata (összesen kilenc hónap) történetét, részben azért, hogy tisztázza az őt ért rágalmakat. Célja az objektív ismertetése, amelyeket naplója, illetve József Attilával való levelezése alapján tárt az olvasó elé. Valójában a költő életének utolsó kilenc hónapját örökíti meg. Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra tizenhét éve, 1995. május 14-én hunyt el. Haláláig vallotta, hogy a gyógypedagógiai munka művészi munka, embernevelés.

A kolozsvári iskola bejáratánál elhelyezett Kozmutza Flóra-emléktáblát Kovács Árpád kisbácsi plébános áldotta meg, aki 12 éve foglalkozik lelkesedéssel, sok türelemmel és szeretettel az iskola tanulóival, ministrálni tanítja őket, programokat szervez számukra, előkészíti a gyermekeket az elsőáldozásra, esetenként a bérmálásra.

Az ünnepség keretében előadások hangzottak el a névadóról és a tanintézmény történetéről, majd az iskola tanulói kulturális műsort mutattak be. A rendezvény egyik fénypontjának bizonyult a játszóház a debreceni Siketmisszió szervezésében. Az esemény alkalmából iskolatörténeti és képzőművészeti kiállítás nyílt meg az intézmény tanulóinak alkotásaiból.
Szöveg és kép: Fodor György
Vasárnap 2012/40