2012.12.04
November 30-án múlt százhúsz esztendeje annak, hogy a híres kézdivásárhelyi orgonaépítő mester éppen 199. orgonáján dolgozva a csíkcsatószegi templomban „szívszélhűdés” következtében visszatért mennyei Atyjához. Az orgona építő „művész”-re (így nevezték el Kézdivásárhely korabeli polgárai és később ő maga is így írta alá okmányait) a kézdivásárhelyi Pro Cantus Egyesület kétnapos ünnepségsorozattal emlékezett. A céhes város egykori kiválósága nemcsak a helybeli kézműves céhek jóhírét öregbítette, hanem 37 éven át a város lakója, jómódú polgára is volt.
Kolonics István 1826-ban született „magyarhonban, Bácskában”, Szabadka városában és miután kitanulta az orgonaépítés minden csínját-bínját, maga is elkezdett hangszert építeni. Eddigi ismereteink szerint az első önálló – azóta megsemmisült – hangszerét Baja város evangélikus temploma számára építette 1854-ben, majd következő évben elkészült az első erdélyi orgonája a nagyenyedi minorita ferences templom számára. Ez a hangszer annyira megtetszett az akkori főpásztornak, Haynald Lajosnak (1852–1864), hogy meg is hívta Erdélybe az aranykezű fiatal mestert, akit a későbbi főpásztor, Fogarassy Mihály (1864–1882) is pártfogolt.
Mivel Kézdivásárhelyen volt legjobban megszervezve a céhes rendszer, elképzeléseit itt tudta leginkább megvalósítani, így már 1855-ben Kézdivásárhelyre költözött és alig három esztendő múltán már állnak hangszerei Csíksomlyón, Felvincen, Málnáson, 1861-ben pedig a szállást adó Kézdivásárhely református templomában is Kolonics-orgona szólal meg. Ugyanezen év december 9-én házasságot kötött a Dézsi Bálint hentes és Jancsó Sára református szülők törvényes lányával, Rozáliával. Ekkor Kolonics 35, Rozália 21 esztendős.
Házasságukból tíz (katolikusnak) megkeresztelt gyermek született, akik közül csak négyen érték meg a felnőttkort: Dénes, Gizella, Vilma és Matild.
Legnagyobb hangszereit a gyulafehérvári székesegyház, a székelyudvarhelyi, gyergyószentmiklósi, nagytusnádi templomok számára építette, de állnak hangszerei 150 év elteltével is működőképesen (!) Moldvában, Bukarestben és Erdély sok-sok templomában, felekezeti különbség nélkül. A kiváló mester halála után kézdivásárhelyi családi házát és környékbeli ingatlanjait elárverezték, kintlévőségeit ebből egyenlítették ki. Ezután özvegye a már Csíksomlyón körorvosként és gimnáziumi egészségtan-tanárként működő Dénes fiához költözött kiskorú lányaival együtt. Majd később, az időközben Szabadkára, Vasics Antalhoz férjhez ment Gizella lányához utazott, ott is halt meg 1906-ban. Hamvait hazaszállították és a kézdivásárhelyi református temetőben helyezték örök nyugalomra 1906. december 6-án.
Kolonics István halála 120. évfordulójának előestéjén a Felsőháromszéki Kamarakórusok XVIII. Találkozójával hangolódtak rá a nagy megemlékezésre. A házigazda Cantus kamarakórus (vezetője Fórika Balázs), a kovásznai Pastorala kamarakórus (vezető Szántó Kinga), az ugyancsak kovásznai Tiszta Szív Gyermekkar (Cseh Béla), a sepsiszentgyörgyi Laudate Vegyeskar (Lőfi Gellért) és a Pro Musica Kamarakórus (Sipos Zoltán) léptek fel ünnepi műsorukkal.
November 30-án a Nagy Mózes Gimnázium diákjainak egy csoportja autóbusszal zarándokolt el Csíkcsatószegre, ahol a fél 11-es megemlékező szentmisén vettek részt. A szentmisét Incze Dénes szentszéki tanácsos, ny. tusnádfürdői plébános (egykori csatószegi lelkész) celebrálta a helybéli plébánossal, Szőcs Márton szentszéki tanácsossal együtt. A főcelebráns felidézte gyulafehérvári diákéveit, a Kolonics-orgonákkal való találkozását és a Kolonics-síremlék helyreállításának körülményeit is (ő találta meg a már kidőlt síremléket és állíttatta helyre, majd gondozta híveivel együtt). A szentmise után Geréd Vilmos karnagy-tanár ismertette röviden Kolonics István életét, székelyföldi missziójának fontosságát, majd az ünneplő közösség a déli harangszó kíséretében a temetőbe vonult. Ott a jelen sorok írója a „művész úr” özvegyének kézdivásárhelyi sírjáról hozott zacskónyi földet szórta az ünnepelt sírjára, majd a diákküldöttség tagjai elhelyezték a kegyelet koszorúját. De ugyanúgy koszorúzott az Erdélyi Orgonaépítők Egyesülete is (Bors László, Papp Zoltán, Bartis Szabolcs és Sándor Péter). A szentmisén és a koszorúzáson jelen volt a csíkszeredai Borcsa Juliánna ny. főgimnáziumi tanárnő is, Kolonics István dédunokája.
A vendégeket a csatószegi egyháztanács látta vendégül. A zarándokcsapat hazatérve Háromszékre Kézdivásárhely régi református temetőjében felkereste özv. Kolonics Istvánné Dézsi Rozália sírját, amelyre a távolszakadt férj sírjáról hoztak maréknyi földet, elhelyezték a kegyelet koszorúját, majd imával búcsúztak. Délután a közel kétórás Hogyan tovább, székelyföldi orgonák? című emlékkonferencia színhelye volt a Vigadó Művelődési Ház kisterme, ahol Kolonics István munkásságáról, nagyorgonáiról tartott előadást Geréd Vilmos kolozsvári tanár-karnagy, a nemrég felújított csatószegi Kolonics-Takácsy orgonáról, valamint a gelencei műemlék-templom orgona-rekonstrukciójáról Bors László, a Kolonics-orgonák sajátosságairól, ismertetőjeleiről és azok javításai alatt előkerült fontos adatokról Papp Zoltán orgonaépítő, majd végül Bartis Szabolcs ismertette azokat a nehézségeket, amelyeket az első világháború során elrekvirált (hadügyminiszteri parancsra begyűjtött) orgonasípok helyettesítését, „felújítását” követő helyreállítási munkálatai során tapasztalt meg. A kezdetben feltett kérdésre az elhangzott előadások során körvonalazódott a válasz is: nem (csak) a pénztől függ egy-egy pusztulófélben lévő hangszer javítása-felújítása, rendbetétele (vagy pusztán megfelelő karbantartása!). Sok olyan példa sorolható fel, ahol egy kisközösség a hozzáállásával, anyagi áldozatával s főleg igényességével, az egyházi-, liturgikus muzsika iránti tiszteletével lepipál sokkal nagyobb egyházközségeket is.
Az emléknap a kézdivásárhelyi református templomban zárult Hans Eckart Schlandtnak, a brassói fekete templom ny. orgonista-karnagyának orgonakoncertjével. Műsoron Johann Pachelbel – Ein feste Burg ist unser Gott (Erős várunk nekünk az Isten), az f-moll Ciacona, J. S. Bach d-moll Toccata et fugája, Liszt Ferenc Orpheus-a, valamint Richard Wagner Pilgerchorja (zarándokok kórusa) csendült fel az 1861-ben épült Kolonics-orgonán, ezzel is emlékeztetve ádvent küszöbén a jelenlévőket, hogy bizony csak zarándokok vagyunk ezen a földön. Mind az emlékkonferencia, mind pedig az orgonahangverseny résztvevőit egy a Pro Cantus Egyesületnek erre az alkalomra összeállított, Kolonics István kézdivásárhelyi orgonaépítő életét, munkásságát, (levéltári anyagok alapján kirajzolódó emberi vonásait, szerénységét, keresztényi magatartását) bemutató emlékfüzettel ajándékoztak meg a szervezők. Továbbá díszoklevelet adományoznak azon felsőháromszéki egyházközségeknek, amelyek az elmúlt 15–20 esztendő során orgonát építtettek, vásároltak, vagy jelentős anyagi áldozatot hoztak templomi orgonájuk felújítására, hiszen nem az az érték és követendő példa, amit saját magunknak összeharácsolunk, hanem az, amit féltő gonddal építgetünk utódaink javára, az utánunk következő nemzedékek számára.
Fórika Balázs
Vasárnap 2012/50
