Év végi jótékonysági akciók a Gyulafehérvári Caritasnál

Szent Erzsébet-gyűjtés
Lezárult a hagyományos, Erdély katolikus templomaiban szervezett Szent Erzsébet-gyűjtés, amelynek bevételét idén idős, beteg személyek javára fordítja a Caritas.

Ezzel szeretné segíteni öreg és beteg testvéreinket, hogy minél önállóbb életet élhessenek, elkerülvén ez által az elmagányosodást, a társadalmi elszigetelődést, valamint az állandó ápolás, felügyelet szükségességét.

Idén először más felekezetű templomokban is gyűjtöttek több Hargita megyei településen, ezáltal is életbe ültetve a Caritas küldetését: segíteni a rászorulókat etnikai, felekezeti hovatartozásuktól függetlenül. A Szent Erzsébet-gyűjtés során összesen 167.244,50 lej gyűlt össze az idősek javára.

„Ezúton is köszönjük mindazoknak, akik áldozatot hoztak azért, hogy másokon segíthessünk. Az adományokat három területen fogjuk felhasználni: Az otthoni gondozásban olyan nehéz helyzetben lévő idősek gondozási költségeinek támogatására fogjuk fordítani az összeg egy részét, akik nem tudják megfizetni a szolgáltatásokat, valamint a legrászorultabbak embertelen körülményeinek javítására. A mozgáskompetencia-fejlesztés területén kinaesthetics trénereink vidékre is ellátogatnak, hogy ne csak városi gondozottaink részesüljenek mozgáskompetencia-fejlesztésben, hanem minél több vidéki településen is meg tudjuk honosítani a kinaesthetics módszereit az ápolásban, amely megkönnyíti az ápolást a beteg és a hozzátartozó számára egyaránt. A betegközvetítő szolgáltatásunk keretében pedig az adományok egy részéből a legrászorultabb betegeket segítjük eljutni szakorvosi vizsgálatra, amelyre saját erejükből nem lenne lehetőségük” – foglalta össze Péter György, a Gyulafehérvári Caritas Szociomedikális Ágazatának vezetője az idei Szent Erzsébet-gyűjtés adományainak a rendeltetését. Köszönjük adományaikat!

Ünnep a legszegényebbeknek is

A Gyulafehérvári Caritas a megszokott éves programjai mellett az adventi várakozásban különösen odafigyel a nélkülöző családokra, magára maradt idősekre és az ünnepkör alkalmából programokat szervez Erdély-szerte számukra.

Nem maradhat el ilyenkor a megszokott ajándékozás sem, hiszen vannak, akiknek nem olyan magától értetődő, hogy ha karácsony van, akkor jön az angyal is. Már októberben gondoltunk erre és megszerveztük az „Egymillió csillag a szegényekért” akciót. Felhívásunkra több ezren jöttek el a 15 településen és adományoztak a hátrányos helyzetű emberek megsegítésére. Ennek keretében 35.407 lej gyűlt össze, amelyből élelmiszercsomagokat állítottunk össze (liszt, olaj, cukor, rizs, pástétom és húskonzerv, tésztafélék és édességek) a szervezet ellátottai között a legrosszabb körülmények közt élő mintegy 600 családnak vagy idős személynek. 

Írószereket, játékokat, ruházati cikkeket, illetve édességeket tartalmazó cipősdoboznyi ajándékcsomagok érkeznek évente Németországból, az ottani gyermekektől, amelyért cserébe ők egy-egy rajzot kapnak ajándékba az itteni gyerekektől.  A csomagokat a helyi egyházközségeken, különféle intézményeken és önkénteseken keresztül juttatjuk el a gyermekeknek, így varázsolva arcukra egy-egy mosolyt a karácsony közeledtével. Sok helyre a szervezet munkatársai mentek el és személyesen tapasztalhatták meg az ajándékozás örömét.

Idén eddig 38.000 cipősdoboznyi ajándék érkezett Fehér, Hargita, Hunyad, Kovászna , Brassó, Szeben, Kolozs és Maros megyékbe, akiknek pedig köszönhetjük Németországból: Round Table Stiftung, Ladies Circle, Humedica International, Elmar és Maria Karl, Robert és Elisabeth Semann. (Gyulafehérvári Caritas)

Lezárult a hagyományos Szent Erzsébet-gyűjtés az idős, beteg személyek javára

 

38.000 cipősdoboznyi ajándék érkezett Erdély több megyéjébe hátrányos helyzetű gyermekeknek

Közel 600 élelmiszercsomagot állítottak össze szegény családoknak az "Egymillió csillag a szegényekért" mottójú szolidaritási akció bevételéből