2013.03.19
A legutóbbi népszámlálás adatai alapján, szembetűnő, a romániai magyarság számbeli csökkenése. Húsz év alatt, hazai magyar nemzetközösségünk egynegyeddel csökkent, valamikori erős és életképes közösségeinkből mára alig maradt maroknyi. Rohamosan szórványosodunk, s egyre aggasztóbb problémát jelent magyar identitásunk megtartása, védelme, anyanyelvi iskoláink sorsa… Mindez a tömeges el/kivándorlás, jobb érvényesülési elképzelés, vagy éppen a laza identitástudat miatt történik, elhagyva olykor könnyelműen az anyanyelvet is, annak a keserves tapasztalásával, hogy „szívet (kell) cseréljen az ki hazát cserél” – (vö. Tompa Mihály: Levél egy kibujdosott barátom után).
Tény az, hogy anyanyelvünkbe nem csak „bekerülhettünk”, hanem „benevelődünk”. Otthon azt a nyelvet sajátítjuk el, s jó esetben a játék, az óvodai világot felfedező kalandok is anyanyelvünkön történnek.
Az iskolába lépés pillanata olyan mérföldkövet jelent, amikor a szülők, rokonok először teszik fel komolyan a kérdést: merre tovább? Mindenki jó irányba szeretné gyerekét terelni, és mindenkinek megvannak a maga érvei döntése mellett. Azt viszont jó tudnunk, hogy bármit tanulunk, anyanyelvünkön értjük meg a legkönnyebben, sajátítjuk el leghamarabb.
Később, az elemi iskolai tanulmányok elvégzése után, sokan elmaradnak, sokan hátat fordítanak a magyar kultúrának, sokan semmibe veszik a magyar közösségi tudat vállalását, mely szerint megmaradásunkért, magyar iskoláinkért minden magyar, székelymagyar gyerek számít. Nemcsak névsorokat töltünk meg, hanem közösségeket formálunk, amikor ide vagy amoda íratjuk be gyermekünket. A döntés nyilván nem könnyű, hiszen a középiskola évei már komolyabb tanulásról, a tudományok világába való betekintésről szólnak. Ilyenkor felébred sokakban a kétely: nem lenne jobb, ha mondjuk a kémiát, a fizika, vagy más tárgyak szaknyelvét eleve a többségi nyelven tanulná meg a gyerek? Határozott az erre adott válasz: NEM! Ha anyanyelvünkön tanulunk, az nem jelent érvényesüléstől való megfosztottságot! Nyelvészeti kutatások sora bizonyítja, hogy kommunikáció szempontjából az az egyén válik szabad felnőtté, aki saját nyelvén, bármilyen témával kapcsolatban szabadon tud beszélni, nincs béklyó kötve a nyelvére. Aki idegen nyelven tanulja meg az alapokat (legyen szó akár líceumi alapokról, hiszen számos tantárggyal ekkor találkoznak először), vagy meg sem érti, és emiatt lemarad, zárkózottá, komplexusokkal küszködővé válik, vagy csak azon az adott nyelven tud szabadabban szólni, de még ott sem lesz teljesen oldott a kommunikációja, mert idegen marad számára a szülei által választott nyelv.
Akárhogy is nézzük, egy nyelven imádkozunk, és gondolkodunk. Még az aktív kétnyelvű beszélők is csak egy nyelven – anyanyelven – álmodnak. A mi gyerekeink milyen nyelven álmodjanak? Milyen mentalitású álmokat kívánunk nekik? Hiszen minden nyelv egy sajátos gondolkodás, világról alkotott kép, kultúra. Márpedig saját kultúránk, hagyományaink fontosabbak kell legyenek, többet kell jelentsenek számunkra a másokéinál. Mások kultúráját is akkor tudjuk tisztelni, ha a magunkéval tisztában vagyunk, ismerjük, szeretjük. A kultúrába, akárcsak a közösségbe belenevelődünk, s mindehhez hatékonyan magyar anyanyelvi iskoláink adják meg a döntő, identitásőrző lehetőséget.
Tisztelt magyar, székelymagyar szülők!
Ne hagyjátok magyar iskoláinkat elsorvadni, bezáratni azáltal, hogy könnyelműen, a hamisan hangzó „jobb” érvényesülés téveszméje folytán, gyermekeiteket anyanyelvetektől idegen iskolába irányítjátok, távlatilag gyengítve ezáltal nemzetközösségünket.
Legyetek tudatában az iskolaválasztás óriási felelősségének: egy iskola könnyen megszüntethető, míg új iskolát indítani roppant nehéz, vagy lehetetlen.
Iskoláink lététől saját identitásunk,
saját létünk függ!!!
†György s.k.
érsek