Krisztus szeretetéből élni

Megszokott, ismétlődő esemény minden szervezet életében az éves közgyűlés, de a Máltai Segélyszolgálat Kolozsvári Fiókszervezetének sikerült az idei alkalmat ünneppé varázsolni, a hálaadás ünnepévé. A megszokott beszámolók utáni ünnepi szentmise keretet adott arra, hogy 14 fiatal és öt szenior önkéntes köteleződjön el a Segélyszolgálat mellett, így a csoport létszáma 49-re nőtt.

A kolozsvári máltai csoport az idősek szociális alapellátásába, szabadidejük megszervezésébe, a sérült gyerekek és fiatalok családjain való segítésbe kapcsolódik be. Az önkéntesek lelki feltöltődését szolgálja a kétnapos csíksomlyói zarándoklat és egy háromnapos lelkigyakorlat megszervezése. A szabályzat értelmében csak az lehet önkéntes, aki  letöltötte az egyéves ismerkedési időt, ami alatt aktívan részt vállalt a tevékenységekben. A fiatal önkéntesek elsősorban a mozgássérültek programjában vállalnak részt, az elnyert németországi pályázat segítségével orvosi segédeszközöket, számítógépeket, játékokat sikerült vásárolni a sérülteknek, de a szabadidejüket is megszervezik.

Az ifjúsági csoport vezetője, Szabó Dorottya elmondta: „Keveset tudtunk a szervezetről, mindenkinek új volt, ki akartuk próbálni magunkat... Annyit tudtunk, hogy segíteni akarunk fogyatékkal élő személyeken, elesetteken... Ez volt a közös bennünk, ami aztán közösséggé formált bennünket. Számunkra máltai önkéntesnek lenni szeretetet, odaadást, felszabadulást, vidámságot, empátiát, segítséget, lelki megnyugvást, lelki biztonságot jelentett. Ezekkel a gondolatokkal indultunk útnak és  szerettünk volna elsősorban adni, majd kapni... és sikerült!  Sikerült kisebb lépésekben programokat, tevékenységeket szervezni fogyatékkal élő barátainknak: elmentünk együtt cirkuszba, pizzázni, üdítőzni, képeslapokat készítettünk, néhányan közülünk elkísértük őket a Kárpát-medencei Mozgássérült Táborba.  Nagy tervünk megszervezni itt,  Kolozsváron egy Mozgássérült Fesztivált...”

A Vizi Zakariás (a szervezet lelki vezetője) által celebrált szentmisébe a fiatal önkéntesek is bekapcsolódtak, a Mária Szíve plébánia gyerekei gitároztak és énekeltek Fazakas Zoltán egyháztanácsos irányításával. Heinrich Henrietta új fiatal önkéntes bevezető gondolataiban így fogalmazott: „Mi Krisztus a szeretetből élünk a mai napig. Az  ő szolgálatából. Az ő cselekedetekké változtatott szándékából, érzelméből. És csak akkor lesz következő nemzedék, akkor lesz erős a jelen nemzedék, ha a szeretetből fakadó cselekedeteink pont olyan erősek, mint Jézusé.” Az áldás előtt megható pillanatok következtek: akkor vették át az új önkéntesek az igazolványokat, a virágot sérült barátaik nyújtották át. A böjt a háláról is szól, és ez az alkalom látványos hálaadás volt. Hálát kell adni minden együtt eltöltött percért, a közös szolgálatért, a közös ünnepekért. A lemondás egy önkéntes életében gyakran jelen van. Első sorban szabadidejükről, más szórakozásokról mondanak le. Szeretetüket, odafigyelésüket ajándékozzák az önkéntesek a rászorulóknak.

A Máltai Segélyszolgálat hivatalos partnerségben áll a kolozsvári Mária Szíve plébániával, az ott tevékenykedő szenior önkéntesek látják el a plébánia területén élő idős és beteg embereket. Ehhez a programhoz jelentős támogatást nyújt a plébánia Rosa Mystica Alapítványa.  De a szociális segítségnyújtás mellett pont olyan fontos az, hogy az idős önkéntesek – közülük sokan maguk is rászorulók – egy közösséghez tartoznak, szabadidős és lelki programokat szerveznek, adventi koszorút, képeslapokat készítenek, megünneplik a születésnapokat, szüreti és farsangi mulatságot szerveznek, valamint előszilvesztert.  Az önkéntesség hátterében pedig egy keresztény közösség áll, csak ez teheti értékessé és hitelessé a szeretetszolgálatot.

Márkus Etelka, a Máltai Segélyszolgálat Kolozsvári Fiókszervezetének vezetője

Vasárnap