Hogy továbbra is a lelkek kovácsolója legyen

A csíksomlyói kegytemplom több mint 80 éves orgonája minden szentmise állandó szereplője. Kíséretében esküvők, szerzetesi ünnepek, pap- és püspökszentelések alkalmával, valamint a zeneszeretőknek szóló koncertek során szebben száll a dallam – fogalmazott Urbán Erik ferences testvér. A kegytemplom igazgatója szerint a hangszer tavaly elkezdett felújítását mindenképpen folytatni szeretnék idén.

orgona_kr_b
„2011 szeptemberében ünnepeltük a csíksomlyói kegytemplom jelenlegi orgonájának 80. évfordulóját” – említette portálunknak a ferences. Mint azt a hangszerrel kapcsolatos leírásában kifejtette, az orgona 1930–1931 között épült, és feltehetőleg az ötödik a sorban a történelem folyamán, amely betölti a kegyhelyet gyönyörű hangjával. Tervezője Geyer József budapesti orgonatervező, a kivitelezők pedig Wegenstein Lipót és fiai voltak, akik saját gyárukban építették fel a 40 regisztert, 3 manuált és 2842 sípot számláló hangszert. Eredetileg 36 szólóváltozata volt, amelyből 4 nyelvsíp. Egy 1990-ben végzett általános javítás és átalakítás óta – amely Walter Kindlnek, a temesvári alsóvárosi dóm karnagyának és Hermann Binder nagyszebeni orgonaépítő mérnöknek a nevéhez fűződik – az orgona 40 szólóváltozattal és 2824 síppal rendelkezik. Bár a felújítás alkalmával elektromosították a teljes billentyűvezérlést és a regiszteres vezérlés egy részét is, a teljes elektromosítás anyagiak hiánya miatt elmaradt.

A javítást tavaly elkezdték

A ferences testvér hangsúlyozta, az utóbbi időben egyre több probléma volt a nem elektromosított, úgynevezett pneumatikus részekkel. Az orgona teljes felújításra szorul, hiszen egyre gyakoribbak a meghibásodások. A javítás egy része tavaly megtörtént – tájékoztatott a templomigazgató. Ennek során helyettesítették a hibás sípokat, portalanították a szerkezetet, illetve megtörtént a hangszer intonálása és hangolása. Idén mindenképpen folytatni szeretnék az ezzel kapcsolatos munkálatokat – hangsúlyozta a ferences testvér. Az elképzelések szerint sor kerül az elektromos részek cseréjére, illetve bővítésére, azaz a teljes rendszer elektromosítására. Beépítenének egy Setzer-kombinációt is, amely az orgonista dolgát könnyítené meg a regisztráláskor, főleg koncertek alatt.

Évtizedek óta szolgálja az Urat

„A csíksomlyói kegytemplom immár több mint 80 éves orgonája minden szentmise állandó szereplője. Kíséretében esküvők, szerzetesi ünnepek, pap- és püspökszentelések alkalmával, valamint a zeneszeretőknek szóló koncertek során szebben száll a dallam. Karácsonykor, húsvétkor magasztosabb az ima, a pünkösdi búcsúkor eggyé kovácsolja a világ minden tájáról Csíksomlyóra zarándoklók lelkét, a különböző kéréseket egyetlen akarattá és hódolattá fogalmazza: »Édesanyánk, Hozzád jöttünk, / lángadozva, mert szerettünk.«” – említette Erik testvér. Hozzátette, a csíksomlyói kegyhely orgonája dallamkombinációival évtizedekig megszakítás nélkül nyújtotta a szebbnél szebb lelki élményeket, most pedig segítségre szorul, az orgonát hallgatók és minden jóakaratú ember anyagi támogatására, ugyanis a javítási munkálatok hozzávetőlegesen 135 ezer lejbe kerülnek. Az összeg egy részét már sikerült összegyűjteni, ám további adományokra van szükség. „Ehhez kérjük azoknak a segítségét, akiknek anyagi lehetőségei megengedik, és fontosnak érzik, hogy a csíksomlyói kegyhely orgonája továbbra is betölthesse szerepét: a jövőben is hozzájárulhasson ahhoz, hogy a lélek, amely Istenre vágyakozik, a dallam, az ének segítségével is közelebb kerüljön Hozzá” – nyomatékosított a ferences elöljáró.

Továbbra is várják az adományokat a ferencesek

A kegytemplom orgonájának javítására és felújításra szánt összeget a következő számlaszámokra várják a csíksomlyói ferencesek:

Lejben történő befizetésekre: Mănăstirea Franciscanilor Şumuleu, Cod fiscal: 5023480, BCR Miercurea Ciuc RO32 RNCB 0152 0423 6929 0001
Forintban befizetett adományokra: Mănăstirea Franciscanilor Şumuleu,
Cod fiscal: 5023480,

BCR Miercurea Ciuc RO14 RNCB 0152 0423 6929 0034, Swift kód: RNCBROBUHR0
Az átutalási szelvényen fel kell tüntetni: „A csíksomlyói kegytemplom orgonájának javítására”.

Rédai Botond, Székelyhon.ro, 2013.04.10.