2013.05.31
Az eső sem tudta elriasztani a híveket, a nagyszámú fiatalt a körmeneten való részvételről
Hagyományos és látványos közösségi ünnepet ültek tegnap a kolozsvári római katolikusok (is): a körmenetben kicsúcsosodó Úrnapját, az Oltáriszentségben a kenyér és a bor külső színe alatt közöttünk élő Jézus Krisztust. Eredete a XIII. századra nyúlik vissza, az 1261 és 1264 között uralkodó IV. Orbán pápa rendelte el megünneplését. Üzenete: a feltámadt Üdvözítő jelenléte olyan valóságos, mint amilyen valóságosnak érzékeljük az érzékszerveinkkel ellenőrizhető, minket körülvevő világot.
A zsúfoltságig megtelt Szent Mihály-templomban este 6 órakor kezdődött a főünnepi szentmise, amelynek bevezetőjében a főcelebráns, Kovács Sándor főesperes-plébános hangsúlyozta: Úrnapja nem folklórkincset őrző demonstrációja hitünknek. Ha az lenne, akkor talán jogosan megkérdőjelezhetné a társadalom. Az Úrnapja, az úrnapi körmenet hitvallás arról, hogy Jézus Krisztus jelen van egy olyan világban, amely ezt akár megkérdőjelezi, kineveti vagy egyszerűen nem tud mit kezdeni vele. Hitünk tanítása szerint az átváltoztatás krisztusi szavaira a kenyér és bor színe alatt rejtve és lényegileg jelenvalóvá lesz Krisztus teste és vére, egész megdicsőült istenemberi személye. Mint mondta, ezt a csodálatos titkot ünnepli ma a katolikus egyház bensőséges áhítattal. A Megváltó azért alapította az Oltáriszentséget − üdvösségünk zálogát −, hogy egyháza kezébe tegye megváltó keresztáldozatát, amely napról-napra megújul a szentmiseáldozatban, és hogy hívei a szentáldozáshoz járulva részesüljenek a megváltás kegyelmében. Ez képessé teszi az embert arra, hogy erkölcsi életében is kövesse az isteni Mestert.
A meghívott ünnepi szónok ez alkalommal Sófalvi János nyugalmazott esperes-plébános volt, aki prédikációjában felelevenítette az Utolsó vacsora történéseit és üzenetét. Nyomatékosította: Jézus búcsúzott s szomorúan vette észre, hogy az apostolok azon vitatkoznak, ki a nagyobb közülük. Úgy érezte, az együtt eltöltött három év alatt sem értették meg gondolatvilágát, tanítását. Mégsem dorgálja meg őket, hanem cselekszik. Továbbmegy az alázatban, megmossa lábukat, ami megdöbbenti és elgondolkoztatja az apostolokat. A továbbiakban, mivel már nincs mit adnia, szeretetből önmagát adta tanítványainak, az egész kereszténységnek az Oltáriszentségben. Jézus nem mondott le róluk/rólunk, nem adta fel, hanem mind többet és többet vállalt. Azóta is az Oltáriszentség (Eukarisztia) élteti az Anyaszentegyházat több mint 2000 éve. Az Üdvözítő tervében mindenki benne van, senki sem menekülhet Krisztus szeretetétől – nyomatékosította Sófalvi János.
Az örömünnep szép mozzanataként a szentmise végén elindult a hagyományos körmenet az Oltáriszentséggel a templom körül felállított − a négy világtájat jelképező −, virággal díszített oltárhoz. Ez egyben a papság, a hívek s nem utolsósorban a nagyszámú fiatalok tanúságát jelképezte a Hit Évében arról, hogy kereszténységünkkel az elkövetkezőkben is az életet akarjuk választani. A legméltóságosabb Oltáriszentséget abban az 1728-ból származó, Bécsben készült, felbecsülhetetlen művészi és egyháztörténeti értékű gyönyörű monstranciában (szentségtartó) hordozta körül Kovács Sándor főesperes-plébános, amellyel annak idején, 75 évvel ezelőtt −1932–1938 között − néhai nagy elődje, Márton Áron püspök is, aki főpásztori munkásságát megelőző kolozsvári szolgálata idején nagy lelki ajándékban, szentségi áldásban részesítette a kincses várost és lakosait. Ezt tette a Szent Mihály-templom és egyházközség jelenlegi plébánosa is, miután a körmenet Márton Áron szobra előtt végigvonult a négy oltárhoz.
Az Úrnap ünnepének kisugárzása és élménye megerősíteni hivatott valamennyi jelenlévő lelki meggyőződését, miszerint az Oltáriszentséggel való találkozások közelebb visznek Isten benső világához, átalakítanak és emberségesebb emberré formálnak bennünket ebben a sokszor embertelen, anyagi érdekeket hajszoló társadalmunkban. Minden megpróbáltatás és nehézség ellenére erőt meríthettünk az önzetlen szeretetben megvalósuló keresztény élethez. Ugyanakkor Úrnapja arra buzdít, hogy használjuk ki az Eukarisztiában az Úr Jézussal való személyes találkozás lehetőségét, és merítsünk ebből a számunkra szeretetből felkínált erőforrásból. Főként a kereső fiatalok, akiknek ez lelki iránytű eligazodni az élet kuszaságában, amelynek annyi meg annyi buktatója van.
Fodor György, Szabadság, 2013. május 31.