Igent mondtam arra, ami engem boldoggá tesz

2013. június 8-án, szombaton ferences papszentelésre kerül sor a csíksomlyói kegytemplomban. A délelőtt fél 11-kor kezdődő szentmise keretében dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek Puvak Antal fr. Marián vajdahunyadi születésű (1980) örökfogadalmas szerzetes diakónust szenteli pappá. Fr. Mariánt – akinek jelmondata: „Tekintsetek rá, és eláraszt a fény benneteket” (33. zsoltár) – hivatásáról, terveiről kérdeztük.

Milyen indíttatásból döntött úgy, hogy a ferences szerzetespapságot választja?

Egy hasonlattal felelnék: mi lehet az oka annak, hogy a termőföldbe esett búzamag kikel, szárba szökken, és növekedésnek indul? Egyesek azt mondják, hogy ilyen a természete, a természeti törvényekre hallgat, mások azt, hogy ez Isten akarata, amelynek ez a kis mag engedelmeskedik. Ehhez a kis búzamaghoz hasonlítom hivatásomat, életemet, és hozzá hasonlóan én is, amikor megfelelő körülmények köze kerültem (ami a mag számára a termőföld, azt számomra a család, az egyházközösség jelentette), teret engedtem magamban ennek a növekedésnek. Igent mondtam arra, ami engem boldoggá tesz, igent mondtam Isten akaratára, arra a vágyra, amit felismertem a szívemben, és ami nem hagyott nyugodni, amint a mag sem nyugszik meg, amíg fejét ki nem dugja a földből, és az életadó napsugár meg nem simogatja zsenge leveleit.

Hét év után milyen tapasztalatokkal távozik a ferences teológusok szászsebesi rendházából és a gyulafehérvári teológiáról?

Nehéz kérdés, mivel a legtöbb tapasztalat, amit ez alatt az idő alatt szereztem, nem kézzelfogható, hanem beépültek az életembe, a személyiségem részévé váltak, jelen vannak gondolatvilágomban és tevékenységeimben. Mégis megneveznék egy konkrét tapasztalatot, amely mindazzal, ami pozitívumaival és negatívumaival együtt fontos szerepet foglal el életemben: a közösségi élet megtapasztalása. Mind Szászsebesen, mind Gyulafehérváron nap mint nap együtt voltam a testvérekkel, a kispapokkal, a tanárokkal, és ez az együttlét nyomot hagyott bennem, formált, alakított. Természetesen fontosak az információk, a tudomány, amivel kapcsolatba kerültem a teológia elvégzése alatt, de mégis ezt a közös együttlétet tartom a legfontosabb tapasztalatnak.

Azt már tudni lehet, hogy ön felszentelése után, 2013. augusztus 1-jétől a dévai rendházba kerül. Szórványból származik, és szórványban is kezdi szerzetespapi működését. Mit gondol, mi a ferences jelenlét szerepe és távlata szórványvidéken, illetve mit tekint személyes feladatának?

Csodálatos hely a szórvány. Aki még nem tudja, milyen, annak ajánlom ezt a tapasztalatot. Minden hasonlat sántít egy kicsit, de azt mondhatom, hogy a szórvány a legközelebb áll ahhoz a kezdeti állapothoz, amikor a kereszténység terjedni kezdett a világon. Más nemzetiségűek, más vallásúak között kitartani, megélni hitedet, őrizni értékeidet: ebben hasonlít a kereszténység kezdeti állapota a szórványban élő hívő emberek életéhez. Azt fogom feladatomnak tekinteni, hogy megélve hivatásomat azonosuljak a szórványban élő emberek életével, problémáival. Ha valamivel hozzá tudok járulni ahhoz, hogy jobban megéljék hitüket, és megőrizzék keresztény értékeiket, máris boldogabbnak mondhatom magam.

Ha egy hivatását kereső fiatal a szerzetesi élet iránt öntől érdeklődne, mit mondana neki, mi benne a vonzó, és mire figyeljen?

Elsősorban Jézus példáját követve feltenném a kérdést: „Mit kerestek?” (Jn 1,38). S ha meg tudják fogalmazni a szívükben jelentkező vágyat, akkor én is azt felelném, amit Jézus: „Gyertek, és meglátjátok” (Jn 1,39). Semmi okos beszéd, értékes tanács nem pótolhatja azt a tapasztalatot, amire szert tesz egy olyan valaki, aki Isten hívását érezve szívében ellátogat egy szerzetes közösségbe. Bármilyen idős vagy fiatal legyen az illető, azt tanácsolnám neki, hogy jöjjön el egy pár napra egy szerzetesi közösségbe. Itt élve, imádkozva, dolgozva, netán szórakozva könnyebben és biztosabban eldöntheti, hogy jó helyen kopogtatott-e vagy nem.

Borsodi L. László ferences sajtóreferens, Vasárnap