2015.05.18
Nem véletlenül volt a Belső Iránytű meghívottja pünkösd közeledtével Balázs József festőművész, ezúttal zarándok minőségében. Az sem véletlen, hogy ő olyan élményeiről számolt be, amelyek Somlyóra gyalogszerrel menet-jövet vele megtörténtek... véletlenül.
Balázs József a zarándokok gyűrűjében
Milyen, amikor ki sem kell mondani az óhajt, hogy megvalósuljon, milyen, amikor valaki az ember vállára teszi a kezét, és milyen amikor maga sem tudja miért, de örömkönnyeket sír a zarándok? – erről is szó volt előadásában.
Huszonharmadik esztendeje a rendszerváltás óta, hogy Balázs József vezeti a sereget Alfalutól Csíksomlyóra és pünkösd másodnapján haza. Idén sem maradhat le az élről. „Volt olyan esztendő, hogy megfordult bennem a gondolat: miért is megyek, voltam már elégszer. Egyet nem megyek. Kezdett dolgozni bennem az ördög. Éreztem, hogy most itt valakinek győzni kell. Akkor úgy elhajtottam azt az ördögöt, hogy többet nem mert kérdést feltenni nekem evvel kapcsolatban. Aztán volt olyan is, hogy jöttek a szüleim, Isten nyugtassa őket, boldoguljanak, hogy elég, ne menj, meg vagy öregedve. De hogyne mennék. Eszem ágában sincs itthon maradni, amíg az egészségem engedi” – készül az útra Balázs József. És idén is ő lesz a vezető. Ma már nem is tiltakozik e feladat ellen: „Arra gondoltam egyszer: miért sajátítom ki azt, hogy én vezetem a zarándokokat Csíksomlyóra? Bárki el tudja vezetni, s ha nem lennék, úgyis el tudnának menni. Mondtam is egyik tanítványomnak, ő is festőművész, s alfalvi, hogy Bandi, te is tudsz mindent, amit itt tudni kell, vezesd te a sereget. De a Jóisten nem engedte, hogy ő vezesse, vissza kellett vegyem. A következő esztendőben és utána éveken keresztül úgy alakult, hogy nem tudott jönni. Én ebből azt éreztem, hogy a zarándoklat vezetése úgy látszik, hogy rám van osztva. Ez egy kötelesség, egy kitüntetés Mária részéről.”
Az idei menetrend
A gyergyószentmiklósiak május 21-én, csütörtökön reggel 7 órakor találkoznak a Szent István-templomban. Itt részesíti áldásban őket Keresztes Zoltán plébános, majd autókkal mennek le Alfaluba, hogy 7.30-kor csatlakozzanak a keresztaljához.
Innen indul a „sereg” Csomafalva, Újfalu irányába, ahol újabb zarándokok csatlakoznak a gyalogosokhoz. Vasláb végétől Csíkmagasa felé kanyarodnak, hogy estére beérjenek első szálláshelyükre, Csíkkarcfalvára. Itt házaknál, csűrben és a sportcsarnokban alszanak, reggel pedig indulnak tovább a következő táborhelyre, a taplocai iskolába. Ide kvártélyozzák be magukat péntek és szombat éjszakára, hogy a vasárnap estét már megint Csíkkarcfalván töltsék, hétfőn késő délután pedig hazaérjenek Alfaluba.
Emlékezetes búcsúkat elevenített fel. A legek között van Balázs József emlékezetében a 2007-es. „Cudar időjárás, esős, jégesős, oldalszeles... éppen csak tüzes istennyila nem volt. Négy napon keresztül, oda-vissza vert az eső minket. Újfaluban voltunk még, félreálltunk az eső elől a plébánia udvarára. Azon gondolkodtam, szabad-e nekem továbbvinni ezt a sereget. Nagyon sok a gyermek velünk mindig, harmadikostól felfelé. De valami megerősített. Azt gondoltam, rólam leolvassák, s ha meg vagyok ijedve, ők is megijednek, de ha én nyugodt vagyok, senki sem lesz itt ijedt. Magamra erőltettem egy határozottságot, ami egyébként annyira nem sajátom, mondtam magamban, hogy Mária minket most megsegít. Megkérdeztem a társaságot, valaki vissza akar-e térni. Még a legkisebb gyermek sem ment vissza. Senki sem lett beteg, és megjártuk a négy napot áldással.”
Volt olyan esztendő, amikor egyedül indult útnak Balázs József. Magyarországról mire hazaért, a búcsúsok már elindultak. Egy nappal később ment a nyomukban, csak Taplocán érte utol őket. „Mi volt a legfontosabb az út során? Egy pillanatig sem éreztem magam egyedül. Úgy indultam, hogy vittem magammal egy kinagyolt villanyelet, ha kutyák vagy valamik az erdőn megtámadnak, ne legyek kézbeli nélkül. Amikor a hegyről mentem be Dánfalva mögött, gondolkodtam, hogy fogok én kinézni, egy villanyéllel végigvonulva a falu között. Vágtam egy mogyorófaágat, s a villanyél felső feléhez odakötöztem. Keresztformája lett” – mondta, s ekkor tudhatta meg az is, aki előtt ez máig titok volt, hogy azóta van e csapat tagjainak a zarándokbotjuk. Mindenkinek sajátja, rajta berovások, amelyekből kiolvasható, hányszor járták meg Somlyót gyalog.
De ez csak a magányos zarándoklat kezdete. „A frissen készült „zarándokbottal” menegettem. Hát az út a mezőben elágazik, s én nem tudtam, merre kell tovább menni, hogy vissza ne kanyarítson Karcfalvára, inkább Csicsó felé haladjak. Képzeljék el, hogy azon az úton, ahol egész nap alig látni embert, hátam mögött pillanatokon belül megjelent egy terepjáró, megállt, s láthatta, kereszt van a kezembe, megkérdezte: Somlyóra akar-e menni. Mondom, oda. Azt mondja, azon menjen, ne. S én indulhattam tovább a jó úton. Kérdezem én, ez véletlen-e? Legyen az.”
A teljes írás a Gyergyói Hírlap 2015. május 18-án, hétfőn megjelent lapszámában olvasható.
Balázs Katalin, Székelyhon.ro, 2015.05.18.