Kolozs

Jézus Szent Szíve, plébánia
Elérhetőség
Postacím: 407240 – Cojocna, str. Republicii, nr. 104, jud. Cluj
Tel: 0264-234.074

Szolgálatot teljesít:

Ft. Szőcs Béla, plébános
Mátyus Szabolcs, kántor

Kolozs 1199-ben Clus, 1291-ben Kolos, majd Clusakna (Kolos Akna) néven szerepelt. Első lakói német telepes sóbányászok voltak. 1199-től papja Henrik esperes, 1332-ben plébánosa Tamás volt, templomát pedig Szent Mihály tiszteletére szentelték. A középkorban Szent Imre-temploma is volt, az akkori, városnak számító Kolozs északkeleti szélén. Hunyadi János ebben a templomban misealapítványt tett. A 13. században a plébános sórészesedést kapott a székeskáptalannak és a püspöknek szállított só után. 1472-ben Domokos plébános Szent Katalin kápolnát alapított. A község lakói 1587-ben unitáriusok lettek. I. Rákóczi György parancsára 1634-ben az egyház javait meg kellett osztaniuk a reformátusokkal, akik 1825-ben saját templomot építettek. A 18. század végére egyre több lett a katolikus. A katolikusok 1714–30 között kápolnát építettek Grienner Péter sótisztviselő segítségével. A plébániát 1719-ben újraalapították. A mai templomot Nepomuki Szent János tiszteletére 1808-ban emelték. Jézus Szent Szíve ünnepének bevezetését az egész egyházra nézve XI. Piusz pápa 1929-ben rendelte el. Az egyházmegyében is fellendült Jézus Szívének a tisztelete, a templom titulusa pedig Jézus Szentséges Szíve lett. A templom kegyura, ami nagy kiváltsággal járt, a pénzügyminiszter.
1864-től 1948-ig katolikus iskolája volt, melyet még nem sikerült visszaszerezni. Anyanyelve 1880-ig magyar, 1940-ben magyar és román. Filiái 1917-től Apahida, Kolozsbós, Kolozskara, Kolozskopárd, Magyarkályán, Mezőőr voltak. Ezekben a helységekben ma nincs katolikus hívő. A katolikusok száma 1910-ben 1128, 1940-ben 1136, 2000-ben 240 magyar, 360 roma, 2009-ben 200 magyar, 150 roma.

Lélekszám: 200
Örökös szentségimádási nap: szeptember 07.
Szentmisék: Vasár- és ünnepnapokon 10 órától.