Ft. Msgr.

Borbély Gábor

apostoli protonotárius, kanonok
nyug. főesperes-plébános
Adatlap
Születés helye és ideje: Nagygalambfalva, 1930.11.13
Papszentelés helye: Gyulafehérvár, 1957.04.28
Teológiai tanulmányok: SIS

Nagygalambfalva
Elérhetőség
Cím: 537214 Porumbenii Mari, jud. Harghita
Telefon: 0266-244.531
Egyéb tevékenységek: Államtól felfüggesztve 1965. márc. 1.-1966. okt. 1. között. Közben különböző plébániákra szóló kinevezésemet visszautasították. Az ok: származás és ún. „prozelitizmus”.

Szűnni nem akaró eső és hosszú harangszó kísérte utolsó földi útján szülőfalujában, Nagygalambfalván az általa létrehozott Árpád-házi Szent Erzsébet-kápolna udvaráról a régi temetőben található családi sírkertbe. Csíkszeredából és Altorjáról autóbusszal érkeztek lelki gyermekei, hogy leróják kegyeletüket, más helységekből pedig hosszú sorokban araszoltak az autók. A főegyházmegye főpásztorával és segédpüspökével nagyon sok paptestvér koncelebrált az érte ajánlott szentmisén.

Egyik utolsó paptanúja annak a nemzedéknek, amelyet munkaszolgálatra vittek – emlékeztetett Jakubinyi György érsek. És vele is fogyott a Márton Áron-szentelte szolgálatvégzők sora.
A szentmise szónoka, egykori káplánja, Sebestyén Péter szentszéki tanácsos, Marosvásárhelyen szolgáló plébános kimondta: „Csillaga nem a Küküllőbe hullt, hanem immár egyházunk és székely népünk egén tündököl. (…) Igazi székely, áldott jó ember s pap volt a javából.” Valljuk: Csíkszereda népe, tanítványaid, földijeid, egyházmegyéd, Székelyföld nem felejt el!
A szónok emlékeztetett: szerényen, alázattal vette tudomásul a nyugdíjba vonulás tényét. Nem visszakozott; díjakkal, elismerésekkel sem halmozták el. Csíkszereda több mint húszezres katolikussága nem felejti, amit évtizedek alatt a lelkek megmentéséért, örök üdvösségükért tett. Nemzedékeket nevelt fel hitben, tudásban, a kultúra s az igényes lelkiség, az egyházhoz való ragaszkodás és hűség szeretetében. Lelki kincsek mellett templomokat, kápolnákat építtetett. Nevéhez kötődik a méltó helyen álló Márton Áron-szobor, a Szent József-kápolna és papi otthon, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, a hargitafürdői Szent István-ház, a Tolvajos-tetői Hármaskereszt, de a Szent Ágoston-templom is. A reménység szimbólumává vált a „deszkatemplom”. Nagygalambfalván az istenháza mellett az emlékjelek sora emlékeztet nagylelkűségére. Felejthetetlen katekéziseire, sodró erejű szentbeszédeire is utalt a szónok. Példákkal emelte ki leleményességét és páratlan humorát. Végül Csíkszereda nevében megköszönte, hogy a ’89-es eseményeknél imádságra fogta kezüket, és nem történt tragédia.
Bár most sáros út vezet a sírkertig, méltó nyughelyet kapott a magasan fekvő családi nyughelyen. A református templom harangja is érte szólt, majd Kányádi György lelkész megvallotta: valódi lelki atyja volt, és követendő példa, miként szenteli Istennek odaszánt életét. 
Jakab Gábor pápai káplán, kolozsvári kerekdombi plébános felolvasta a Vasárnap katolikus hetilapban vele készült interjút. Ebből azt is megtudtuk, Borbély Gábor protonotárius, pápai prelátus, kanonok, ny. főesperes-plébános neve mellé csak annyit kívánt a sírkeresztre íratni: római katolikus áldozópap.
Molnár Melinda, Székelyhon.ro, 2013.09.30.

 

Borbély Gábor ny. főesperes-plébánostól búcsúzunk

Életének 83. évében, szombaton visszatért teremtőjéhez Borbély Gábor apostoli protonotárius, kanonok, ny. főesperes-plébános. Búcsúztatása ma, szeptember 30-án 14 órakor a nagygalambfalvi Árpád-házi Szent Erzsébet-kápolna udvarán szentmisével kezdődik, majd utolsó földi útjára kísérik a helyi régi temetőben található családi sírkertbe.
Érte szól az a Malomszer utcai kisharang, amit öntetett, és amelynek „harangozó papja” volt. Számos alkalommal egybehívott: az általa létrehozott kápolna búcsúira, megemlékezésekre, a helyi cserkészet emlékére állíttatott kopjafa avatására, a magyar szentekért, szülőfaluja mártírjaiért mondott imádságra. Amikor pedig a Hit-Vallás rovat képviseletében mi csengettyűztünk-hívtuk, érkezett: szelíd hangján a sokat megéltek bölcsességével buzdított. Olvasónkként tükröt tartott, visszajelzett, a szép és igaz közlésére bátorított. Köszönjük, Gabi bácsi! Ránk hagyta annak igazságát, hogy Isten adja ajkunkra a szógyöngyszemeket – a velük való sáfárkodást ránk bízza. Felejthetetlen prédikációi közül kiemelkedik a 440. csíksomlyói búcsún elhangzott beszéde: az édesanyákért és a gyermeket várókért akkor együtt imádkozott vele a világ magyarsága. 
Mint szentelő püspöke, lelkiatyai példaképe, Isten szolgája, Márton Áron, fáklyavivő-szolgálattevő volt állomáshelyein: Jobbágyfalván, Brassóban, Kézdivásárhelyen, Altorján, majd Csíkszeredában. De akkor is, amikor 1965 márciusától az állam megvonta lelkipásztori működésének engedélyét és a különböző plébániákra szóló kinevezését visszautasította: misszionáriusként tette, amit 1957-ben a gyulafehérvári székesegyházban papi ígéreteiben Isten előtt fogadott.
Bár ismertem csíkszeredai plébánosi-főesperesi tevékenységét, szülőfalujában csodálkoztam rá: nem a nyugalomnak szentelte a pihenés éveit sem. Vonattal, gyalogszerrel ment, ahová a Lélek szólította. Hőn szeretett bölcsőhelyén látható jeleket hagyott, de Nagygalambfalva neve minden értelemben összekapcsolódik a Malomszer utcai lelki atyáéval.
Amikor szülőfaluja díszpolgárává avatták, megértettem: kis és nagy templomokban szívesen szól, az élet minden területén szolgál, de ne erőltessem újságnak szánt vallomásra. 
Már nem kérdezhetjük, milyen idők jártak, amikor Márton Áron püspök börtönben volt és az első tanulmányi év után a teológiát betiltották, a kispapokat pedig munkaszolgálatra vitték. Amikor a főpásztor szabadulása után a papnövendékek is visszatérhettek Gyulafehérvárra. Amikor a tiltás idején is kijárt Brassóból Apácára… Milyen érzés lehetett származása miatt hátrányt szenvednie? A kommunizmus idején a megyeszékhelyen római katolikus főesperesként szolgálni? Igaza volt: a nehéz idők elmúlnak, a tanúságtevők áldott emléket és célokat hagynak. Útját kísérő Istenének köszönjük, hogy velünk volt!
Molnár Melinda, Udvarhelyi Híradó

Elhunyt Ft. Msgr. Borbély Gábor  apostoli protonotárius, kanonok, nyug. főesperes-plébános

Életének 83. évében szombaton visszatért teremtőjéhez Borbély Gábor, apostoli protonotárius, kanonok, ny. főesperes-plébános.
Búcsúztatása hétfőn 14 órakor nagygalambfalvi Árpád-házi Szent Erzsébet-kápolna udvarán szentmisével kezdődött, majd utolsó földi útjára kísérték a helyi régi temetőben található családi sírkertbe.
1930. november 20-án született Nagygalambfalván. A székelyudvarhelyi katolikus főgimnáziumban tanult, majd a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán folytatta. Ekkor Márton Áron püspök már börtönben volt és első tanulmányi év után a teológiát betiltották, a kispapokat munkaszolgálatra vitték. A főpásztor szabadulása után a papnövendékek is visszatérhettek Gyulafehérvárra. A székesegyházban 1957. április 28-án szentelte fel Áron püspök.
Papi szolgálatát segédlelkészként Jobbágyfalván kezdte, majd Brassóba került. 1965. március elsején megvonta az állam lelkipásztori működésének engedélyét, a különböző plébániákra szóló kinevezését is visszautasította. 1966 októberétől Kézdivásárhelyen majd Altorján szolgálta urát és a rábízottakat. 1979-től nyugalomba vonulásáig Csíkszereda római katolikusainak volt a lelki atyja, ugyanakkor ellátta a kerület főesperesi feladatait is.
2000-től hőn szeretett szülőfalujában élt, de a pihenés éveit is tevékenyen töltötte. Bölcsőhelyét úgy is szolgálta, hogy látható jeleket hagyott: magánlakásból saját költségén hozta létre és rendezte be az Árpád-házi Szent Erzsébet-kápolnát, haranglábat állíttatott, harangot öntetett. Krisztus-szeretetét hirdeti kereszt a Keresztfa tetején. Az első világháborús emlékműre újraöntette a turulmadarat, illetve a helybéli cserkészetre emlékezve kopjafát állíttatott.
Felejthetetlen prédikáció közül kiemelkedik a 440. csíksomlyói búcsún elhangzott beszéde: az édesanyákért és a gyermeket várókért akkor együtt imádkozott vele a világ magyarsága.

Borbély Gábor emlékére

Sebestyén Péter temetési  beszéde
Négy szép holló talpig gyászba / rászállt a két cserefára. / Tövig égtek a villámok, / ragyog újra a magasság, / leng a fény a lomb közt, mint a / kaszák, mikor fölakasztják. / Ősszel aztán a két vén fa  / bronzba önti lenn a hantot;  / jönnek majd és megcsodálják,  / mint egy ledöndült harangot. / Farkas üvölt, öltözködnek  / a hollók majd patyolatba; / csillagot tart ölelőleg  / karjaiban a két nagy fa. /  kívánhat-é ember többet: / derékaljnak szülőföldet 
s két cserefa tömött árnyát / szemfedőnek. (Kányádi Sándor: Tamási Áron sírjára)
 
Egy hónappal ezelőtt, a csíkszentdomokosi Márton Áron konferencia résztvevői abban az élményben részesülhettek, hogy a Mária Rádió hangtárában megörökítve hallhatták többek között Borbély Gábor nyugalmazott felcsíki főesperes vallomását nagy püspökünkről, akinek szálfa gerincét egész életében csodálta, akiért rajongott, és akit udvarhelyszéki székelyként követett is.
Nagygalambfalva fia most hazatért mennyei Urához. Csillaga nem a Küküllőbe hullt, hanem immár egyházunk és székely népünk egén tündököl. Ahogyan Dániel könyvében olvassuk: (…) akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön örökké, miként a csillagok (Dán 12,3).  A Mester magához hívta őt: jól van, te hűséges, derék szolgám, a kevésben hű voltál, sokat bízok rád, az örök élet koronájával ékesítlek. Gyere, fiam, édesanyádhoz engedlek, a földihez, akit oly nagy szeretettel gondoztál nyugdíjasként is, és az én édesanyámhoz, a te égi édesanyádhoz, akiről – az emlékezetünkben eleven élő, nagyszabású pünkösdi búcsús beszédedben – azt mondtad: Gyermekkorunkban, amikor még mezítláb jártunk, s megütöttük lábunkat a kőbe, s bicskával elvágtuk az ujjunkat, katolikus vidéken azt mondták a felnőttek: ne sírj! A csíksomlyói szép Szűz Mária meggyógyítja… Gyere, fiam, mert a jó harcot megharcoltad, a pályát végigfutottad.
Borbély Gábor főesperes úrról nem én lennék a legilletékesebb beszélni, hiszen nem voltam sem osztály- vagy évfolyamtársa, sem közeli barátja, mindössze négy évig munkatársa az Úr szőlőjében. Csak arra a képre szorítkozhatok, amely bennem róla él, amely az említett évek alatt kialakult. Csíki ember lévén csodálattal néztem s nézek fel rá, mert Csíkszeredában otthon érezte magát. Igazi székely, áldott jó ember s pap volt a javából. A ’90-es évek elején, amikor nálunk is elindult a nagy szabadság, ő volt a higgadtság, a józanság megtestesítője, nem ugrott neki egyből mindennek, ami új, de soha nem zárkózott el a kihívások elől sem. Káplánjait, munkatársait felnőtt, vele egyenrangú társként, papként kezelte, bennük megbízott, velük szemben végtelenül nagylelkű, rugalmas vezető volt. Együtt örült sikereiknek, minden féltékenység nélkül.  Ha létezett egyházmegyénkben legjobb „káplántartó” plébános-etalon, azt nyugodt szívvel állíthatom, akár huszadmagam is, hogy Borbély Gábor az volt. 
Csíkszereda népe, tanítványaid, földijeid, egyházmegyéd, Székelyföld nem felejt el téged. Már csak azért sem, mert szerényen, alázattal vetted tudomásul a nyugdíjba vonulás tényét. Nem visszakoztál, díjakkal, elismerésekkel sem halmoztak el, mindössze Ferencz Imre költő, újságíró írt egy cikket a Hargitába. Most őt idézem: „Nem véletlen hát, ha nyugdíjaztatása után hiánya sokak számára döbbent csendként jelentkezett, mivel mondhatni észrevétlenül, halkan, lábujjhegyen távozott. Különben elő szokott fordulni, hogy nagy embereknek kicsi búcsúztató jut, olykor csupán egy kézszorítás, egy letörölt könnycsepp. Végül is egy embert a hiánya mér fel, határoz meg, tájol be.”
Csíkszereda több mint húszezres katolikussága nem felejti, amit évtizedek alatt a lelkek megmentésért, örök üdvösségükért tettél. Amilyen plébános volt Vianney Szent János Ars-ban, XXIII. János a nagy egyházban, Lestyán Ferenc Marosvásárhelyen, olyan voltál te is Csíkban, s ezért kötődik Csíkország hívő népe személyedhez. Nemzedékeket neveltél fel hitben, tudásban, a kultúra s az igényes lelkiség, az egyházhoz való ragaszkodás és hűség szeretetében. Névjegyed mindig: egyházam és hazám, szülőföldem és hitem  volt.
Nem felejtjük el azt sem, hogy minden anyagi nehézség ellenére az egyház és a város szellemi-lelki kincseit is gazdagítottad, amikor templomokat, kápolnákat építettél, még ha nem is tudtad mindegyiket szíved szerint befejezni. Kezdettől fogva szíveden viselted nagy püspökünk, Márton Áron ügyét, akinek nevét a főgimnázium viselheti, és neked köszönhetően kapott helyet szobra is a legméltóbb helyen. Nélküled nem volna Szent József kápolna és papi otthon, Segítő Mária Líceum, hargitafürdői Szent István-ház, hármaskereszt a Tolvajos tetőn, és Szent Ágoston-templom sem. Galambfalván kápolnát varázsoltál saját lakásodból és költségeden, haranglábat állíttattál, harangot öntetettél. Krisztus-szeretetét hirdeti kereszt a Keresztfa-domb tetején. Az első világháborús emlékműre újraöntetted a turulmadarat, illetve a helybéli cserkészetre emlékezve kopjafát állíttattál. A sokat gúnyolt csűrtemplomban, melynek deszkáin átfújt a szél, ministránsok, elsőáldozók és bérmálkozók ezrei örömmel zsúfolódtak, és ömlött a nép a negyed 1-es szentmisére, hogy hallja az Igét. Ahogyan egy internetes hozzászóló fogalmazott: amikor még a hitet is tiltották, ő templomot épített a reménység deszkatemplomát…, mi voltunk a tervezők és építők ... abban a templomban összetartozva mind egyformák voltunk kopott ruhában, és mind egy dologban hittünk, hogy a jó Isten megsegít, csak tartsunk ki ...
A felújított és kibővített plébániaépület adott helyet az első civil teológusképzésnek is. Élményszámba menő hittanóráidon, házassági és keresztelői felkészítőiden nemzedékek sora kapott eligazítást az életre, s arra bíztattad őket, hogy valósítsák meg azt a krisztusi eszményt, amit Elek apó íratott sírkövére: Jézus tanítványa voltam, / Gyermekekhez lehajoltam, / A szívemhez felemeltem, / Szeretetre úgy neveltem.”
Amikor az újdonsült házasokat megajándékoztad a feszülettel és egy kis Szentírással, gyöngybetűkkel magad vésted be mindegyikbe Gárdonyi Géza útravalóját: Ez a könyv a könyvek könyve / Szegény ember drágagyöngye. Felejthetetlenek búcsús beszédeid és szívhez szóló vasárnapi prédikációid, amelyekből átsütött a széleskörű műveltség, a teológiai jártasság. Sodró erejű retorikád könnyeket csalt ki hallgatóságából. Képes voltál átadni a megrendülés élményét. Beszédeidet soha nem írtad le, a rögtönzés nagymestere voltál, de ez nálad a Szentlélek inspirációját jelentette. Ilyenkor tekintetedben áttüzesedett lelkesedés vibrált. Egyedi memóriád több száz idézetet, verset képes volt hadrendbe állítani. Betéve tudtál egész költeményeket akár Adytól, Sík Sándortól, Mécs Lászlótól, Reményik Sándortól, Kányáditól, a világirodalom remekeiből. A történelem és az irodalom szeretetére sarkalltál ezáltal is. Az adventi hajnali szentmisék előtt egy órával kígyózott a gyónók sora, a húsvéti eledelszentelés mára Kárpát-medencei  mércével is ritkaságszámba megy.
Kedves Gábor atya, nem felejtjük nagylelkűségedet, igényességedet, amellyel minden családot szerettél és meglátogattál munkatársaiddal együtt. Azt a leleményességet, hogy a börtönben, ha kellett, népdalokra tanítottad a rabokat – két hittanlecke között –, és a kórházban minden emeletre jutott egy pap, hogy hetente lelkisegélyt nyújtson a betegeknek. Mindig humorodnál voltál. A megbántásokat szelíden, békében tűrted, de az ellenfeleket, vitatkozó vitapartnereket irigylésre méltó bölcsességgel és tapintattal békítetted ki. Amikor anyagiakról volt szó, nem restellted szóvá tenni, de mindig tudtad a helyét, nem volt olyan koldus, akinek ne jutott volna egy szelet kenyér. Csíkszereda első vállalkozásai a te nagylelkű segítségeddel indulhattak el. Káplánjaid jövőjéről is gondoskodni akartál, megtanítottad őket a kevés és a sok megbecsülésére. Nem szégyellted a fizikai a munkát, az áldozatot, jutott időd arra is, hogy észrevedd a csírázó papi hivatások jeleit, a kegyelem gyümölcseit. A legtöbb csíkszeredai paptestvér neked köszönheti, hogy megkapta-meghallhatta Krisztus hívását. Olyan év is volt, amikor egyszerre 21-en indultak Csíkszeredából a Teológiára, a kántoriskolába. Felpártoltad az erőseket, erősítetted a gyengéket. Plébániád mindig a közösség háza volt, ahová öröm volt betérni laikusnak és papnak egyaránt. „Gyertek be, van tea s minden”, mondtad, és nem nézted az órát, amikor lejárt a fogadási idő.  Az orvostudomány, más tudományágak képviselői, a hatósági emberek, a pedagógusok, a szülők, mindig feltöltődve jöttek el tőled.
Koporsód mellett köszöni egész Csíkszereda népe, hogy az 1989-es események mámorában és zavarában nemcsak a lelket tartottad bennük, hanem bölcsességeddel, azzal, hogy köztük voltál az utcán, tartást, méltóságot adtál nekik, imádságra fogtad kezüket. Most az érett gyümölcs lehullt, ahogy ez ősszel természetes. A mennyei gazda begyűjti csűrébe, hogy íze, zamata a többit is gazdagítsa. Jól van, te hűséges, derék szolga, nyugodj meg Mestered kebelén, hogy a feltámadáskor az igazak jutalmát elnyerhesd. Gábor atya, Isten veled!

Félbeszakadt beszélgetés Borbély Gáborral
Borbély Gábor apostoli protonotárius, címzetes pápai prelátus, kanonok, ny. főesperes-plébános életének 83., papságának 57. évében szeptember 28-án visszaadta lelkét Teremtőjének. Jobbágyfalván, Brassóban, Kézdivásárhelyen, Altorján és Csíkszedában hirdette életével és szavaival az evangéliumot. Élete utolsó éveit szülőfalujában, Nagygalambfalván töltötte. Életét rendíthetelen hit, egyházához és főpásztoraihoz fűződő hűség jellemezte. A keresztény hitet híveinek átadva, isteni mesterét követve, igazi papként élte életét. Szeptember 30-án a nagygalambfalvi temetőben helyezték örök nyugalomra.  Az alábbiakban egy olyan beszélgetést olvashatnak emlékezésként, amely a Vasárnapban 2007. június 3-án jelent meg, a pünkösdi búcsún tartott homíliája után.
 
Jakubinyi érsek mint pápai prelátust, kanonokot és nyugalmazott főesperes-plébánost mutatott be a csíksomlyói zarándokoknak.
Nézd, a sírkövemre majd csak ennyi lesz fölírva: „Borbély Gábor róm. kat. áldozópap”.
Hét éve nyugállományban vagy, tulajdonképpen nem vagy aktív lelkipásztor. Meglepett a felkérés, hogy te légy az idei búcsú szónoka?
Meglepett. De különben azért is meglepett, mert én már legalább háromszor voltam a korábbi időkben csíksomlyói búcsús szónok. Akkoriban ennek a feladatnak a vállalása és teljesítése, legalábbis technikailag, nehezebbnek bizonyult, mint ma, mert a templomon belül folyamatos jövés-menés volt. Mondjam így, hullámzásban volt a tömeg, fel a kegyszoborhoz és onnan vissza. Most könnyebb a beszéd közbeni
koncentráció, mert mindenki a tekinteted előtt van, látod őket, s így a kapcsolat is jóval könnyebben megteremthető, hiszen rádnéznek és odafigyelnek mondandódra az emberek.
Az ünnepi szolgálatra készülőben mire gondoltál, mit kell neked elmondanod az összegyűlteknek olyan lelkipásztorként, aki immár évek óta csak távolról figyeled az egyház, illetve az egyházmegye életét?
Arra gondoltam, hogy valami olyat kell elmondanom, amit mások még nem mondtak el. S így megállapítottam többek között azt, hogy nem beszéltek az előttem szólók a helyről, a hely jellegéről és szelleméről, magáról a Nyeregről, hogy abból mit is lehetne üzenetként kihozni, bemutatva persze történelmi hátterét: a székelyek letelepedése, menekülése, a tatárok betörése s egyebek. Ezek a dolgok érzelmileg is érintik az embereket. Így aztán a Nyerget, mint hallhattad is, kehelyre kereszteltem a szentbeszéd befejező részében, a szentmisebeli bor–víz összevegyítésének és az „átváltozásnak” a gazdag szimbolikáját is érintve.
Az „édesanya” sokféle képben előjött a szentbeszédben.
Igen, azt gondolom, hogy a pap másoknál is jobban kötődik az édesanyjához, éppen a cölibátus miatt, s ezért aztán a lelkipásztorok édesanyjáról külön is szóltam, s ezen belül természetesen az én drága jó édesanyámról. Ő is ott volt velem idén a csíksomlyói búcsún.
A beszéd egy szakaszán szóba hoztad Keresztelő Jánost és Jézus Krisztust, együtt említve őket. Lukács evangéliumának az első fejezetében, közvetlenül egymás után van leírva a kettőjük születéséről szóló angyali híradás. Figyelemre méltónak találom, hogy az egyikben Zakariás, a férfi és a pap kapja az égi üzenetet, a másikban pedig a kiválasztott názáreti szűzlány, Mária. De homlokegyenest más az angyali híradáshoz való viszonyulása Máriának és megint más Zakariásnak. Mária hisz az angyalnak és gyönyörű énekbe kezd: „Magasztalja lelkem az Urat” (ez volt egyébként a jeligéje is az idei csíksomlyói búcsúnak), Zakariás pedig nem hisz, nem hiszi azt, hogy idős feleségének fia lesz, és megnémul.
Így van. Csodálatos. A két édesanyának a találkozása sokatmondó. Annyi titok van ebben a Mária részéről látogatásként indult találkozásban, amit még máig sem sikerült teljesen kibontania az igehirdető papságnak. Az édesanyák kisgyermekeikre ma is gyakran áldást kérnek, például szentmisék alatt templomainkban az áldozók sorában, elcsatangolt gyermekeiket pedig nagy-nagy szorongattatások közepette keresik ebben a felfordult értékrendű, zavarodott világban. Egyáltalában az édesanya és a gyermekek kapcsolatának a problémaköre sokkal több odafigyelést érdemelne. Meg aztán tudom azt is, hogy történnek különös imameghallgatások, csodák, s gyermek születik a buzgó imádság nyomában. Ezt nem mástól tudom, mint falusfelemtől, Kányádi Sándortól, akinek a felesége hajdan elment Csíksomlyóra a Szűzanyához és ott kérte a legértékesebb isteni ajándékot, a gyermeket. És nem hiába, mert a vágyva vágyott gyermek megszületett.
Hét évvel ezelőtt egészen váratlanul nyugdíjba mentél, miután éveken keresztül Csíkszeredában főesperes-plébánosi minőségben egy harmincezres közösséget vezettél. Csíkszereda után szülőfalud, Nagygalambfalva nem tűnt egyfajta légüres térnek, hiszen ott mindössze néhány katolikus ember él körülötted?
A légüres tér kifejezés találó, mert Csíkszeredában évente – legalábbis a kezdeti időkben, amikor még nem volt kettéosztva a plébánia – 500-600 keresztelés volt, 700 elsőáldozó, nagyon sok esketés, temetés, s mindez egészen váratlanul, szinte egyik napról a másikra megszűnt. Valóban váratlan volt a nyugdíjba menetel, mert nem volt megfelelőképpen előkészítve. Nem volt könnyű, mert mi is emberek vagyunk, és nekünk is érzékeny az idegrendszerünk. De a pünkösdi Szentlélek lassan elvégezte a maga munkáját, s az átállásba végül is nem haltam bele. Szülőfalumban húzódtam meg, mert ott élt akkor édesanyám és a húgom, hogy segítségükre lehessek. Különben Nagygalambfalván is van imaház, amit éppen az érsek atya szentelt fel az elmúlt évben, s van benne orgona, no meg harang is, és szép kert az imaház körül. Minden délben harangozok, ha otthon vagyok. Aztán fizikai elfoglaltságom is van. Dolgozom a kertben, időnként 2-3 tehenet is legeltetek, s nem kis öngúnnyal azt szoktam látogatóimnak tréfásan mondani: a lelkipásztorból „tehénpásztor” lett, illetve a papból „harangozó”. Hát, mit mondjak, fel kellett dolgozni a nagy változást történelmileg is és egyénileg is, és ez a „feldolgozás” még nem ért egészen véget.
Az elmondottak után nem azt kérdezem, hogy boldog vagy-e, mert túlságosan is elkoptatott szó már a boldogság, hanem azt kérdezem: elégedett vagy-e?
Nehéz válaszolni erre a kérdésre. Nem mondanám egyértelműen, hogy elégedett vagyok. Viszont, hála Istennek, nekem erős katolikus identitástudatom van és volt már kora gyermekkoromtól fogva. Kezdetektől tudtam Nagygalambfalván azt, hogy más vagyok, mint a többiek, akik körülöttem mind reformátusok voltak. Nos, ez az erős katolikus identitástudat segítségemre volt és van a problémák megoldásában. Ennek birtokában sikerült és bizonyára ezután is sikerülni fog idejében helyükre rakni a dolgokat.
(Itt a beszélgetést rögzítő kis masina egyet kattant, és megállt. Elfogyott benne a szalag, s a beszélgetés megszakadt…)
Utóirat: Kedves Gábor, folytasd ezt a megszakadt beszélgetést most már odaát az Úrral, megváltó Krisztusoddal, aki meghívott téged a felelősségteljes papi szolgálatra. Hajdani iskolatársként, barátként és a főegyházmegye legidősebb, még szolgálatban levő papjaként búcsúzom tőled. Isten legyen veled, és velünk is – a viszontlátásra!
Jakab Gábor

† Elhunyt. Elhalálozás dátuma: 2013/09/28