Zágon

Kisboldogasszony, plébánia
Elérhetőség
Postacím: 527185 – Zagon, nr. 134., jud. Covasna

Szolgálatot teljesít:

Ft. Mihály Imre, plébános

A domus historia szerint 1545-ben „a fegyveres református erőszak egyszerűen birtokba vette a katolikusok templomát, mely a mai katolikus temető helyén állt – elvették anyagi javait, a katolikusokat református hitre kényszerítették”. 1730 előtt a katolikusnak maradt híveket a barátosi „vörös” barátok, valamint a kantai minoriták látták el. 1730-ban Jankó Ferenc római katolikus nagybirtokos házi kápolnát épített, s ez lett az alig 30 személyt számláló közösség első temploma is. Ide járt ki a minorita Nagy Mózes is, aki itt, Zágonban halt meg, és a kantai minorita templom kriptájába temették. A helyi római katolikus közösség Nagy Mózesnek és Jankó Ferencnek köszönheti az újjászületést. 1822-ben templom, majd 1828-ban papilak épült, első helyben lakó papja Fülöp Lajos volt. A templom oltárképét Veress Márton festette 1822-ben, 1885-ben készült orgonája ma is kitűnő állapotban van, építője Kollonics István, akinek ez a 170. műve. A toronyban két harang található: a kisharang Haller László adománya 1822-ből, 80 kg. A nagyharangot, amely 130 kg, 1925-ben Gyorokon öntötte Biszok J. GMBH. Az egyházközség leghíresebb személyiségei: gróf Mikes Kelemen, Jankó Ferenc, Nagy Mózes minorita, Baka János helyi plébános, nagy egyháztörténész és énekgyűjtő, Berszán Lajos kanonok, a gyimesi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium alapítója és igazgatója.

Örökös szentségimádási nap: november 10.
Szentmisék: Hétfőn nincs szentmise, kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken nyáron este 7, télen 5, valamint szombaton reggel fél 8. Vasárnap 11 órakor.